Kő és árnyék

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn 

most vérzik át a súlyos esti pára,

s akár a kő, ha árnyékára dől,

úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,

miattuk tér le útjáról a Hold,

kibomlanak az égre varrt szegélyek,

– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba tér meg így az űzött állat,

ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,

kis bűzös vackot készít el magának

– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,

a fák mögött már ott kísért a múlt,

és meghasad a roppant égi bura,

mert lenn egy kő az árnyékára hullt.