Ungvár

Balla D. Károly

Ungvár

Én itt lakom a lompos Várhegyen,

ahol a kőbe eltemetett múltak

erényei már régen megfakultak,

de szellemjáró bolyhos éjjelen

– ha ónkupáért rezge kezek nyúlnak –

még megretten a józan értelem,

s a várfok árnya búsan, fénytelen

vetül az ólomszínű lusta Ungra.

A víz nem tartja égre tükreit,

nem látszik benne hold, sem csillagok,

csak jámbor arcok néznek vissza itt,

s a tépett lomb, amit még meghagyott

sok költöző madár, hogy gallya közt

megüljön szürkén, hangtalan a köd.