Virtuális konferencia az irodalom vízumkötelességéről

[...]

A napokban újabb irodalmi happening került reflektorfénybe: a kárpátaljai neves költő, Balla D. Károly internetes lapjában, az UngParty-ban megkezdődött az első olyan virtuális konferencia, amelynek nemcsak ötlete, de témája is rendhagyó: az irodalom vízumkötelessége.

– A kommunikációs reflexekkel együtt maga a guttenbergi mozdulat-reflex: az olvasás is kiöregszik, illetve szakszóval élve: kialszik?

– Szó sincs erről. A színház nem szűnt meg a film elterjedésével, a mozit nem számolta fel a tévé, a tévét megkímélte a videó. Megmarad a jó öreg könyv is még nagyon-nagyon hosszú ideig. Magát az olvasást meg végképp nem fenyegeti veszély, szerintem ellenkezőleg – legfeljebb annyi a különbség, hogy ma már több olvasási forma közül választhatunk. Számomra – és ezzel aligha állok egyedül – nincs lényegi eltérés a két reflex között: könyvért nyúlok a polcra vagy megnyitok egy honlapot. Rohamosan fejlődnek a felolvasó programok. Pár év, és kiválaszthatjuk, hogy a legújabb regényt melyik színész hangján akarjuk felolvastatni számítógépünkkel…

– Az „internetizált” irodalom – pontosabban: irodalmi élet – tárháza és kelléktára egyaránt kifogyhatatlannak látszik. Meddig tart a reform? Vagy talán nem is reform ez, csak dimenzióváltás?

– Nem váltás, inkább bővülés: egyre több új dimenzió nyílik. Az új lehetőségek nem zárják ki a régieket, hanem szervesen kiegészítik őket, és megoldanak sok olyasmit, amit a korábbi „tárházak és kelléktárak” nem tettek lehetővé. A digitális technika megoldja a tárolást, a szinte korlátlan felhalmozást, az internetes kommunikáció megoldja a hozzáférést. Bármekkora is legyen a lakásunk, könyveink számát behatárolja a szabad falfelület, ezért el-el kell járnunk a könyvtárba. A könyvtár lehet, hogy messze van, szegényes, és este bizonyosan bezár. Ezzel szemben egy-egy CD-re sok száz kötet anyaga fér el (pl. 50 klasszikus költőnk összes műve a Verstár ’98 c. lemezen), így ha néhány tucatnyi kis korongot beszerzünk, állományunk egy közepes vidéki könyvtáréval vetekedhet. Internetes kapcsolattal rendelkezve meg éppenséggel a Magyar Elektronikus Könyvtár napról napra bővülő hatalmas anyagából tallózhatunk – nem kétséges, hogy idővel ez válik a legnagyobb nemzeti szöveggyűjteménnyé, és gyakorlatilag minden meglesz benne, ami a világon magyarul megjelent. És akkor még nem említettem az idegen nyelvű tékákat… Az Interneten nincsenek politikai határok és nincs földrajzi távolság; nem kell hozzá sem útlevél, sem vonatjegy.

– Hogyan született meg a konferencia gondolata. Mi a szerepe, célja, hogyan zajlik de facto, milyen körülötte a felhajtás, hogyan méritek a konferencia kisugárzását stb.

– Ötletekért nem szoktam a szomszédba járni, „tele van a padlás velük”. Ez is „csak úgy jött” – és inkább a megvalósítása tűnt kihívásnak. A konferencia szerepe-célja az lenne, hogy egy bizonyos problémakört (a határon túli magyar irodalmak létének és integrációjának a kérdését) illetően jobban megismerjük egymás véleményét. Nem gondolom, hogy egy ilyen tanácskozás kardinális kérdéseket megoldhat (mint ahogy más irodalmi konferenciák sem szoktak ezzel az eredménnyel járni!), de azt igen, hogy a téma sokoldalú megközelítése, elemzése segíthet abban, hogy mi magunk jobban átlássuk és kezelni tudjuk a kialakult helyzetet. Mert hogy „helyzet van”, és az említett kérdéskör tartalmaz ellentmondásokat, anomáliákat – afelől senkinek nincs kételye.

Zajlani sok tekintetben úgy zajlik ez a képzetes összejövetel is, mint más, „normális” esetben. Ötletgazdaként felvetettem a témát, szervezőként szétküldtem néhány tucatnyi felkérést, kerestem néhány partnert egyes infrastrukturális feladatok megoldásához. Mindezt november-december folyamán nyomon lehetett követni honlapomon. Felhívásomra tizenöten jelentkeztek, és végül tizenketten küldték be „előadásukat”. Ezek január 5-ére olvashatóvá váltak. Egyidejűleg megnyílt a szabad Fórum is, ahová a látogatók minden korlátozás nélkül – akár egymással is vitatkozva – bejegyezhetik észrevételeiket, véleményt nyilváníthatnak a téma egészéről vagy az egyes előadásokról. Több figyelemre méltó kommentár már itt is olvasható. Január 10-ével kezdődően a szakmai hozzászólásoknak adok teret (ezek az előadásokhoz hasonlóan külön weboldalakon jelennek meg), majd az előadók kapnak lehetőséget a viszontválaszra hasonló formában. Január 18-a és 21-e között ún. on-line fórumra kerül sor. Ez alatt a négy nap alatt – reményeim szerint – az előadók és hozzászólók többsége több alkalommal és hosszabb időre „vonalba lép”. Azt szeretném, ha röpdösnének a kérdések, érkeznének a válaszok, ha mind több érdeklődő bekapcsolódna, véleményt nyilvánítana… Ez „felhajtásnak” remélhetőleg elég nagy lesz; bár eddig sincs okom panaszra: a számos szétküldött felkérésnek és értesítésnek köszönhetően a konferenciának máris van némi visszhangja. Lám, a ti lapotokhoz is eljutott a híre. Mire ez a szöveg megjelenik, a konferencia induló oldalán látható találatszámláló bizonyára már regisztrálta az ötszázadik belépést…

– Milyenek az esélyei Kárpátalján azoknak, akik internet-, illetve számítógépközelbe próbálják hozni az irodalmat?

– Ezzel az ördöngös huncutsággal idehaza eleddig még csak én próbálkoztam, így akár siker, akár kudarc lesz az eredménye, nem bizonyíthat semmit. Kárpátalján még nincsen, hogy úgy mondjam, magyar internetes kultúra, csupán néhány hírportál működik (ezek nyomtatott lapoknak a mutációi), illetve néhány intézménynek, szervezetnek van saját honlapja. Irodalmat ezen a tájékon egyelőre csak én viszek a hálóra, ami azonban nem dicsőség, inkább szegénységi bizonyítvány. Az én dolgom is sokkal könnyebb lenne, ha az alkotótársak mindegyike számítógépen dolgozna, lenne e-mail-címe, honlapja. Ezzel szemben én inkább idegenkedést tapasztalok sokuk részéről, néhányan, úgy érzem, kifejezetten lenézik az Internetet.

Esélyek? Ezeket soha nem latolgattam. Nekem a „csinálásban” telik az örömöm, ha tetszik, öncélból építettem fel ezt a ma már nem jelentéktelen virtuális minigalaxist. Honlapomon belül számos önálló rendszer működik, így irodalmi folyóirat (Pánsíp), „magánhírlap” (Newság), irodalmi szalon, van dokutáram és fototékám, több szerzőmnek nyitottam állandó rovatot (Törzshely). Honlapom egészét aránylag sokan böngészik a világ számos országából. Kárpátaljáról alig-alig néhányan. Ennek egyik oka nyilván az infrastruktúra hiánya, a másik, mint említettem, az Internetnek mint kultúrahordozónak az el nem ismertsége. A harmadik okot úgy fogalmaznám, hogy amit én csinálok, az „nem eléggé kárpátaljai” ahhoz, hogy helyben számottevő érdeklődést váltson ki. De ez már egy másik interjú témáját képezhetné.

– Hol lehet a konferencia anyagát elolvasni?

– Természetesen az Interneten, honlapomon, amelynek címe: http://hhrf.org/netpansip/ungparty. Emellett ígéretem van arra, hogy a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának Nyelvünk és Kultúránk c. folyóirata is közli az anyagot – legalábbis ami az előadások szövegét illeti. A fórumban folyó disputa replikáinak az „élettere” azonban kizárólag a virtuális előadóterem – ahová szívvel invitálok minden érdeklődőt.

Kérdezett: Szabó Csaba

(2003)

Megjelent: Szabadság, 2003. jan. 9.