Számozott éveim

Balla D. Károly

Számozott éveim

Lehetnénk, ha már soha nem leszünk is:

csapongó mester és hiú tanítványa.

Te kő lettél és én csellengő kis kavics,

én lágy agyag, te merev emléktábla.

Pedig járhatnánk a Parton vers-szavalva

és te rászoktatnál a trágár-szép szavakra

két azúros Lorca-sor között. Aztán

az elhagyott Veres Kocsma teraszán

karcos beregi bort ihatnánk bőszen

gőzölgő nyárban és sárgán érő őszben.

Járhatnánk együtt kacér kis lányokhoz,

kiken isten és ördög perelve osztoz,

s ha a vissza-úton, át lankán, halmokon,

botolva göröngyön, szállva messzi égen,

árokszélen hagynám kihányt örökségem -

te hűs tenyeredbe fognád lázas homlokom.

Békülve kísérnélek hazáig-házig

(de hol van az a ház - és van-e még haza?)

várva, hogy Göncölök fénye újra lázít.

Hamiskás szavaid kifeslő igaza

döngene acélos érvek kusza ívein.

Így telnének lassú napok: számozott éveim.

Versek, bor, kicsalt szerelmek - minden más halott.

Ennyi, csak ennyi az élhető lét -

a többi pelyva, elázott avar, murva!...

…És részegen, bölcsességbe butulva

- tudva, hogy nem adod -

hajnalonta megkérném leányod kezét.

(1979-1997)