Számozott éveim
Balla D. Károly
Számozott éveim
Lehetnénk, ha már soha nem leszünk is:
csapongó mester és hiú tanítványa.
Te kő lettél és én csellengő kis kavics,
én lágy agyag, te merev emléktábla.
Pedig járhatnánk a Parton vers-szavalva
és te rászoktatnál a trágár-szép szavakra
két azúros Lorca-sor között. Aztán
az elhagyott Veres Kocsma teraszán
karcos beregi bort ihatnánk bőszen
gőzölgő nyárban és sárgán érő őszben.
Járhatnánk együtt kacér kis lányokhoz,
kiken isten és ördög perelve osztoz,
s ha a vissza-úton, át lankán, halmokon,
botolva göröngyön, szállva messzi égen,
árokszélen hagynám kihányt örökségem -
te hűs tenyeredbe fognád lázas homlokom.
Békülve kísérnélek hazáig-házig
(de hol van az a ház - és van-e még haza?)
várva, hogy Göncölök fénye újra lázít.
Hamiskás szavaid kifeslő igaza
döngene acélos érvek kusza ívein.
Így telnének lassú napok: számozott éveim.
Versek, bor, kicsalt szerelmek - minden más halott.
Ennyi, csak ennyi az élhető lét -
a többi pelyva, elázott avar, murva!...
…És részegen, bölcsességbe butulva
- tudva, hogy nem adod -
hajnalonta megkérném leányod kezét.
(1979-1997)