Haikuk a viszonylagosságról

Balla D. Károly

Ember vitázik

az ég magasságáról.

Madárnak mindegy.

Félhangjaiban

hallatszik legtisztábban

a lét egésze.

Ha mindig fénybe

nézel, nem ismered meg

az árnyékodat.

Köd ül a tájon.

Derengés helyez mindent

kívül hatályon.

Kútba néztél. A

büszke zenitet láttad

gyáván reszketni.

Nincsen egyebed:

pár tenyérvonal – és a

Világegyetem.

Félig fordultál

felé, mégis egészen

felé fordultál.

Az idő csak áll.

Te haladsz oszlopai

között előre.

Megjelent: 2000 folyóirat, 2008/július-augusztus