Amikor évek múlva találkoztak

Balla D. Károly

és ákos apja elmeséli csendben

hogy csepp alázat sincsen benne már

és nem feszíti keblét semmi gőg

s hogy elfelejti lassan mi a hála

és elmulaszt a boltban zacskót kérni

üveg kezében és a zsemlepár

mint két galamb bújik kabát alá

és ákos apja pékek illatával

elindul s szépen csendben elmeséli

amint a feldúlt telken áthalad

mi érheti az ember egyfiát

ha késve érik el a kóbor vágyak

és nincsen annyi mersze és alázat

se hatja át és őbelőle sincsen

a régi önmagából annyi már

hogy bármi úzus oda visszahúzná

csak átbotorkál itt a telken bontott

üveggel bontott állványok alá

s a zsemlék egyikének frissét nyelt

szeszekhez hozzáméri csendesedve

amíg a lépcső aljáig elér

az ágy vetetlen benn a szűk szobában

és rendet rakni sincsen kedve már

ha menni kell ne vesszen munka kárba

és ákos apja nem mesél tovább

és édes álmot lát a gyűrött vackon

és el nem várja bárki megköszönje

hogy senki apja nem fog lenni már

Címváltozat korábbi publikációkban: Hogy bárki megköszönje