Szigeten
Balla D. Károly
Szigeten
Csak az éjszakák kibírhatatlanok
a sosem halkuló tengermoraj
ahogy jön jön ezer sunyi hullám
simogatni látszik
de közben a fövenybe mar
leharap egy falásnyi földet
elsodor egy marék homokot
vájatot hízeleg a makacskodó kőbe
Csak a reggelek irtózatosak
amikor idegen szavú papagájok
verik ki fejedből a legszebb álmot
(anyádat láttad
ölében pihent gyermekarcod)
és eszmélkedve-tápászkodva
látnod kell
hogy egy ölelésnyivel
ezen az éjszakán is
kisebb lett
Csak a délelőttök szörnyűek
mert hiába várod a fehér vitorlást
csak óriás hadihajók páncélján
csillan fenyegetőn olykor a fény
hogy elvakulj
hogy hasra vesd magad
hogy patkányként menekülj a bozótba
Csak a délutánok rémesek
amikor azt hiszed
felszállni nem mernél
a szelek játékának kitett hajóra
hisz az elsöprő vihar
a gigászi zátony
eleid hajótörésének rettenete
ott bolyong a gének spirálisán
Csak az esték rosszak
amikor telerakod gyomrod erjedő fügével
és rád száll a könnyű bódulat
hozza a felejtést és elveszejt
odahagyod féltett sátrad
bolondként öröklött ruhádat szaggatod
s a hullámok közé rohansz
(erős vállukra vesznek
s amíg tűröd a lebegést
szabadnak képzeled magad)
Csak az éjszakák kellemetlenek
a felhangosodó tengermoraj
amikor jönnek
jönnek a sunyi hullámok sorra
és falásnyi földet
és marék homokot
és vájatot a kőbe
Csak a reggelek közömbösek
amikor látod
egy ölelésnyivel
újra kisebb lett talpad alatt
És jók a délelőttök
születésed szigetén
(1988)