Kettős akrosztichon

Balla D. Károly

Orbán Ottó emlékére

Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint

Röptös madárnak ha szárnyát elszegik

Bár szállna még, de teste túl a kínon

Álma rebben, amíg az űr a sűrű csenddel megtelik –

Nincsen hangja már és hallgatása túl finom

Olyan volt, akár mező felett a szálló képzet

Tó felől mikor a könnyen úszó pára

Takarni őket, hogy ne oltsa kedvük szégyenérzet

Óvón rászáll egy szeretkező párra

Oltalma alá magamat így kérném én is

Reszkető testében lennék egy elhaló ideg

Botlanék lábával, görbednék görcsbe a hajlított kézzel –

Árnyak sötétje mégis rám vetül, mint űrből ásító hideg –

Nincsen hangja már és hallgatása csendet képzel

Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint

Teremtett világok egyszerű rendje:

Távozott, hogy érkezzen örök idő szerint –

Óráján körbejárt a dolgok végtelenje