A világűr magánya

Balla D. Károly

A világűr magánya

Az utóbbi évek egyik legjobb magyar televíziós kezdeményezésének tartom a Mindentudás Egyeteme sorozatát. Most, amikor az elektronikus média (tisztelet a kivételnek) legkevésbé sem az értelmünk pallérozását tűzte ki célul, hanem "szórakoztatás" címén és a mind magasabb nézettségi mutatók hajhászása közepette intézményesítette a közönségbutítást, valóban felüdülésnek hat, ha nagy tudású emberek arról beszélnek, amihez értenek.

Alig is kell hozzá más, mint egy előadóterem, katedra, tábla, képvetítő, no és persze egy Személyiség, alkalmasint egyetemi professzor, aki úgy tud kedvenc témájáról beszélni, hogy a hallgatók és a nézők legszélesebb rétege számára élvezhető legyen. Ahogy Romsits Ignác a történetírásról, Hámori József az agykutatásról szól - közérthetően, magyar szavakat magyar mondatokba rendezve (ilyen egyszerű ez?) -, abban egyformán benne van hatalmas tudásuk, szakmai alázatuk és többéves előadói gyakorlatuk.

Számomra külön örömöt okozott Almár Iván csillagász előadása, amelyben egyetlen témával foglalkozott: vajon az értelmes élet kialakulása egyedüli jelenség-e a világűrben, avagy tipikus és szükségszerű folyamatnak tekinthető. Kifejezetten izgalmasnak tartottam okfejtéseit, és ennek talán az is oka, hogy ifjúkoromban magam is természettudományos pályára készültem, és sokáig éppen a csillagászattal kacérkodtam. Ám aztán írásra adtam a fejem, és bevallom, az utóbbi években elmulasztottam nyomon követni a legújabb kutatások eredményét, így érthető volt fokozott várakozásom.

A roppant színes előadásból aztán megtudtam, hogy sajnos semmiről sem maradtam le: a hosszú évtizedek óta hatalmas erőkkel folyó megfigyelések ellenére eddig egyetlen egy olyan adat sem áll a tudósok rendelkezésére, amely azt bizonyítaná, hogy a Földön kívül is létezik értelmes élet. Ami persze egyáltalán nem zárja ki, hogy létezhet, hiszen mindössze negyven esztendeje folynak ilyen kutatások, ami egy (az élet megjelenésének alapfeltételéül szolgáló) bolygórendszer kialakulásához képest még szempillantásnyinál is rövidebb idő. Azaz: a számunkra belátható világűrben akár ezrével feltételezhetőek olyan civilizációk, amelyek a kutatás kezdete előtt már megszűntek vagy amelyek csak ezután fognak megszületni.

Bárhogy is, de úgy tűnik: az univerzumnak ebben a sarkában és jelenidőben, vagyis itt és most magányosak vagyunk a magunk korlátozott értelmével és törékeny civilizációjával.

Magányosnak lenni pedig nem túl jó érzés. Így én voltaképp megértem azokat, akik (mint egyke gyerek ábrándozik testvérkéről), nemcsak hogy hisznek az ufókban, hanem látták is őket, sőt, némelyiküket el is ragadták…

Engem nem ők, csupán Almár Iván előadása és a Mindentudás Egyeteme ragadott magával.

Megjelent: Bereginfó, 2002. nov. 27.