Diólevéllel

Balla D. Károly

Lehet, hogy későn érsz a híd tövébe.

Ők már átvonultak mind, nyomuk sem látod.

Ott állsz, állsz egy forró délelőttön,

kezedben morzsolt diólevéllel, mint aki csak véletlenül.

A vizet lesed, a seszínű zöldet. Alig is csillan,

elfeledte rég az áradást, a tavaszi zajló jegeket.

Nyár van, vasárnap.

Öregek jönnek a tér felől,

meg-megemelik sötét kalapjukat, mintha csak megszokásból.

Pedig figyelnek. Pedig jól megnéznek,

hogy itt a híd tövében nem azért-e, nem utánuk-e.

Hunyorognak a napba, meg-megsimítják szakállukat

- homlokukon fényes zsír, veríték.

Állsz tekintetükben, állsz az üres híd tövében.

Későn érkeztél, meglehet.

Kezedről messze száll a diólevél kényes illata.

(1998)