vasárnap
vasárnap
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép’ a közös galyra üle.
Már olvashattuk az öt, hat és hét számnevek elemzése kapcsán, hogy a hét napjainak megkülönböztetése csak a honfoglalás után vált szokássá, s ezért a napok nevei nagyrészt idegen eredetűek. Sőt még a magyar elnevezések is alkalmazkodnak az ötletadó szláv nyelvek rendszeréhez. Ez annak idején szerencsés választás volt, mert ez az elv jóval egyszerűbb a Nyugat-Európában divatos római-germán mitológiai rendszernél: tulajdonképpen csak sorban megszámolja a napokat, anélkül hogy egy aránylag bonyolult asztrológiai számítás segítségével (.deu) a bolygókhoz kötné azokat.
A hét első napja köztudomásúan a hétfő, és ez nem véletlen. Ráfoghatjuk ugyan, hogy a fej=fő egyenlőség értelmében ez a „hét feje”, de attól még nem fogjuk megtudni, hogy miért. Mint a fé* szóbokor többi szavánál, a fő-ben az f itt is az eredetet jelzi, csakúgy mint a férfi szóban kétszer is. Tehát az első nap neve inkább a kútfőhöz hasonlít, mint a fejhez: ez a hét eredő napja, vagyis tényleg innen számoljuk a napokat.
A kedd esetében is egy kicsit módosítanunk kell a hagyományos felfogást. Szinte elképzelhetetlen, hogy a szó megalakításához olyan összetett átmenetre lett volna szükség, mint
*keted → *keteden → *ketden → kedden → kedd.
Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a második nap neve egy *ked-dik szó maradványa, amiről lekopott a rendesen kiválasztást jelölő, de itt felesleges -ik rag. A szó töve természetesen ugyanaz a ke-, amit a kéz, két, és kettő változatokban is megtalálunk. A tő végén levő -d úgy mint a dél elején, a „jelenlegi időszak” alatt a nap időtartamát érti. Vagyis a kedd a hét elejétől számítva a kezek számának sorrendben megfelelő nap – nem pedig valamilyen képzeletbeli határozószó csonkja.
Ha a még régebbi egyházi szokás szerint vasárnaptól számoljuk a napokat, akkor a hét közepe szerda lesz. És pontosan ezt is jelenti az ezzel rokon szerb-horvát srijeda, szlovén sreda, szlovák streda, vagy akár a német Mittwoch. Mindezen népeknél a térítés jóval a magyarok előtt zajlott le, ezért ez a szó még az ótestamentumi sorrend emlékét őrzi.
A csütörtök és a péntek viszont már a hétfővel való kezdést tükrözi, ugyanis ezeknek a szláv jövevényszavaknak a jelentése a negyedik illetve az ötödik nap. Az egyértelmű rokonságot bizonyítja a horvát četvrtak, szlovén četrtek, orosz четверг (csetverg), illetve a szerb-horvát és szlovén petek, szlovák piatok, orosz пятница (pjátnyica), stb. név.
Az Ótestamentum beszámolójában (Mózes II. könyve, 20:8–11) a teremtés hetedik napja volt a nyugalom napja, a sábát. Ennek a zsidó szokás szerinti ünnepét örökíti meg a francia samedi, a német Samstag, az orosz суббота (szubbóta) – és a magyar szombat.
A keresztény pihenőnap persze a vasárnap lett, a vásár napja, mert a magyarok ezt sok helyütt úgy ünnepelték meg, hogy a templomok közelében vásárt tartottak. Ennek a szónak az eredete is közel-keleti, csak éppen nem bibliai. Az őse a kis- és közép-ázsiai kereskedő népek piaca, a bazár. Úgy is mondhatnánk, hogy a hét utolsó napja a vallásra való tekintet nélkül a BaSar napja; a BaSar két archifonémával írva (B=b,p,v és S=s,z). Ugyanis ebbe a fogalomkörbe még a pazar szó is beletartozik.
Az alábbi kép pedig azt sejteti, hogy csak az a nyelvész mondhatta a fenti szavakról, hogy nincs közvetlen összefüggés a pazarlás és a vásár között, aki még nem látott életében arab vagy török bazárt…
| lapozz |