Ez a módszer a magyar nyelvben inkább csak idegen szavak átvételénél működik így. A ragozó nyelvi felépítés miatt nyilvánvalóan általánosabb a rövid és a legtöbbször elvont értelmű tövek toldalékolással való bővítése, aminek az egyik érdekes következménye, hogy maguk a ragok is megkaphatják a szótő szerepét. A példában található fiú is ilyen szó, mert mint a ragozott fia alakja mutatja, ennek a töve éppen az a fi-, ami a címszavunkban ragként szerepel. Ez saját jelentéssel bír, ami az, hogy az eredethez tartozó. Mert ugye az atyafi az nem az apjának a fia – ami tautológia lenne –, hanem az ugyanahhoz az őshöz tartozó, aki ebben az esetben történetesen egy „honatya” volt. Vagyis az illető a honfi-társunk, ami főleg akkor lényeges, ha ő is hazafi, vagyis magát a szülőföldjéhez tartozónak valló. Ellenben a kutyafi semmi esetre sem a rokonunk. Amúgy a baromfi sem a barom fia, de hasonló jellegű, mert háziállat. Ha a szótöveket nézzük, akkor a fióka nemileg még meghatározatlan, mert az csak az eredethez tartozó kicsike, ami fészekben ül. A fivér már egyértelműen hímnemű, de nem akármilyen *férfivér, hanem neki ugyanaz a vér folyik az ereiben, mint a mieinkben. A hím nemét igazából csak a szó használata sugallja. Így viszont már érthető az is, hogy a nővér sem egyszerűen a női vér, avagy a testvér sem a test vére. Igaz ebből az is következik, hogy a családfát minden bizonnyal a férfitól származtatták. Csak ezért jelentheti a fiú azt, hogy az eredethez hasonló jellegű. Az apja