De alaktanilag az összes ilyen has* szó mégis ugyanannak a szóbokornak a tagja, és ezért belső fejleményekként mindenképpen van értelmi rokonság is közöttük – csak egy kicsit elvontabb szinten, mint gondolnánk. Ami nem is csoda, hiszen a hason* szavak önmagukban is elvont fogalmakat takarnak (mármint a lányok fekvő helyzetétől eltekintve…). Ennek a tőnek az értelme akkor válik láthatóvá, ha úgy írjuk fel mint ha-s*n. Ennek az első alkotórésze a ha- tő, amiről a has miatt már tudnunk kell, hogy azt jelenti, hogy lehetséges, de nem biztos. Ezt először az s mint gyakorító elemi képző valamihez – itt tulajdonképpen önmagához – hasonlóvá teszi. Utána pedig az n egyesíti az így kapott dolgokat annak az egységesítő hatásának köszönhetően, amelyik például a mind névmásban is megmutatkozik. Tehát a hason- lehetőséget nyújt valaminek a szétválasztására, aminek eredményeként az egyik rész olyan lesz mint a másik, de egyben össze is foglalja ezeket a részeket. (Egyébként pont ez az összefoglalás az, ami hiányzik a hasad igéből, amely véletlenül egyenlő részekre válhat.)

Nézzük csak: az hasonul, ami folyamatosan (l) „egyformább” lesz valamivel. Az hasonít, aki valamit olyanná tesz (t), mint valami más. Az hasonlít valami vagy valaki másra, ami vagy aki már folyamatosan olyan, mint a másik. Végül pedig az hasonlik meg, aki önmagát megtagadva olyanná akar lenni, mint a másik.