pattogatott kukorica
A pattogatott kukoricának a neve egészében is hangfestő, sőt mi több még az elkészítési módjának is hűen adja vissza a sebességét. A címszavunkban található jelző segítségével meg is tudjuk okolni, hogy miért. Nézzük meg például a kezdőbetűjét. A „p” a száraz fa kopogtatásakor keletkező hangot utánozza. Ez abból is látszik, hogy a szó a kemény, egész és vágott növényeket leíró pa* szóbokorba tartozik (lásd A növények eredeti osztályozása). A kettőzött t valamilyen cselekvés gyors következményére utal, például amikor egy borsószemet egy deszkára ejtünk, és az le-pattan róla. Persze ennek az egyszeri, azaz pillanatnyi történésnek szintén kopogó, pontosabban koppanó hangja van. Ha ez többször egymás után, netán magától következik be, akkor valami pattog. Ezt persze bárki előidézheti, amikor valamit pattog(t)at. A múlt időben ez természetesen még gyorsabb lesz, hiszen a „pillanat” jele után kétszer is kettőzött t-t találunk (vö. az elemi toldalékok jelentését): pattogatott. Ez a jelző tehát azt fejezi ki, hogy valami gyorsan „ugráltatva” kopogó hangot ad – ami még a „pop corn”-nál is pontosabb leírása a csemegéhez vezető folyamatnak, melynek itt találjuk a magyarázatát (.eng).
Amerikából jöttem
A tudvalevőleg Amerikában őshonos kukoricának van egy másik, főleg még Erdély egyes részein használatos neve is, ami a törökbúza. Ez a név arra emlékeztet, hogy ez a haszonnövény a török hódoltság idején került Magyarországra, sőt azt kell mondanunk, az egész Kárpát-medencébe, mert ebben a térségben majd minden nyelven hasonló névvel illetik: cucuruz (néhol románul), kukuruz (szerb-horvátul), Kukuruz (Ausztriában), kukuřice (csehül), kukurica (szlovákul). Ez észak-keleten folytatódik további szláv nevekben: lengyelül kukurydza, ukránul кукурудза (kukurudza), vagy oroszul кукуруза (kukuruza). Az elnevezés eredete mégsem lehet török illetve oszmán, mert a törökben a növény neve mısır (müszür), ami tulajdonképpen egyiptomit jelent. De talán közvetve mégis névadója lehetett valamelyik ótörök nyelv egy másik változatnak. Ez a tengeri, ami már magában is szintén ótörök eredetű szó, amely érdekes módon hasonlít egy másik török-magyar szóra. Ez a tengely, amely az oszmánban még dingil volt, a magyarban pedig az ly végződésével a gépely legfőbb részét nevezi meg.
Növényünkhöz visszatérve, a kukorica neve ugyanazt az -ica szláv kicsinyítő képzőt viseli, amelyet a magyarban több élőlényt jelölő szóban is megtalálunk: muslica, mangalica, katica, stb. Az utóbbinak van például egy magyar képzésű változata is, ami a Kata személynév.
A magyarban egyébként a keresett növény egyik jellemzője, hogy a termését cső-nek hívják, pedig belül nem is üres. Ezt akkor értjük meg, ha belegondolunk, hogy e szó rokona, a cséve sem az. Továbbá a csavar alatt tárgyalt csörlő is arra enged következtetni, hogy itt eredetileg inkább egy olyan rúdról van szó, ami teli és nem üreges, mint például a nád szára. Mindenesetre ezekkel a fogalmakkal megint a gépezetek körében találjuk magunkat.
Akkor pedig jobb, ha közelebbről megnézzük, milyen gépekről is beszélünk. Az ipari forradalom előtt a malmokon kívül általában valamilyen köteles erőgépet használtak az emberek. A kötél vagy egy peremes korongra tekeredett – ez volt a csiga – vagy pedig egy nagyobb méretű hengerre. Ha ez a henger vízszintes állapotban volt felfogatva, akkor járgánynak hívták, mint például a kutak felett. Ha viszont a gép tengelye függőlegesen forgott, akkor a G=g,k archifonémát felhasználva, összefogóan GuGorá-nak nevezték. Ennek a közös névnek az értelmére egy hasonló elnevezés világít rá: a kobora, ami a VIII. melléklet szerint valamilyen ide-oda magától körben mozgó készüléket jelent.
A lényeg az, hogy volt egy függőleges hengerrel rendelkező csörlős gép, aminek a neve kukora volt (lásd Lapoda kislexikon), amiből a fentiek szerint szabályosan lehet növénynevet képezni, még ha szlávosan is. Úgy látszik, valamilyen félreértés miatt a tengeri, azaz kukorica nem is annyira tengeren túli, mint inkább egy a kukora függőleges tengelyéhez hasonlító termést hozó növény.
| lapozz |