Ha már a tegnapi napot keressük, akkor nézzük már meg, mi is az a nap. Ez egy csalóka égitest, mert azon kívül, hogy éjszaka elbújik, úgy tesz, mintha sok más na-val kezdődő szó a rokona lenne. Pedig például semmi köze a hasonló prefixummal kezdődő szláv eredetű szavakhoz, mint a nadrág, naszád, stb. De még az eredeti magyar nÅ* szavakhoz sem, amelyek leginkább meglepetést fejeznek ki, mint a nos, nosza, nÅ(hát), stb. Az utóbbi szavakban már van némi értelme az n által hordozott hirtelen elemi fogalomnak. Ez a hatás a minket érdeklő na* szóbokorban egyenesen egyértelművé válik.

A nád tudvalevőleg könnyen meggyullad – erre utal benne a mozzanatos d betű. A nadály (mai nevén pióca) nem feltétlenül arról kapta a nevét, hogy nádasban található, hanem inkább azért, mert hasznos mételyként gyulladásos, sőt lázzal járó betegségeket gyógyítottak vele. Mindkét esetben a hirtelen tűz a lényeg.

Ha belegondolunk, hogy egy anyóssal milyen könnyű hirtelen tüzes vitába keveredni, akkor azonnal megértjük a régi *napa elnevezését, ami az alakja szerint minden hangtani magyarázat szükségessége nélkül tökéletesen illeszkedik az apa és az anya rokonságába. A nagy jelentésére mellesleg nem a nagyszülő ad magyarázatot, hanem a nagysága: eredetileg az a nagy, ami hatalmasnak teremtetett, mint a tűz.

A na* szóbokor alapfogalmának helyességét bizonyítja a manysik és hantik наы (nái) szava is, ami tüzet jelent. Egyúttal igazoltuk a benne levő n-en keresztül a kén és szén szavaink szintén a tűzhöz kapcsolódó megfejtését is.

A p betű egyébként általában valaminek az egyszeriségét fejezi ki. Ebből az következik, hogy a nap az égen az Egyedülálló Tűz. Amikor ez velünk van, akkor van nappal. A világ legtermészetesebb dolga az is, hogy a két fényre gyúlása között eltelt idő az egy nap.

A holnap viszont az a nap, amikor a legközelebb világos lesz. Ezt azért tudjuk, mert az alapját képező hó* elnevezését már megmagyaráztuk a mennyi szó levezetése folyamán.

Tegezzük a tegnapot

De térjünk csak vissza a mellékelt képen látható tárgyhoz. Mint feljebb láttuk, a tegez névszóként és igeként egyaránt a teg* szóbokor egyik eleme, ami viszont a meg szónál tárgyalt ΣËg* csoport része, ami az ott leírt módon valaminek a végpontjára utal.

Ha elhagyjuk a szóbokor tövéről a g betűt, akkor kapunk egy tÏ* sorozatot (Ï=i,í,ö,ő,e,é), ami nem más, mit az 5. alapvető fogalomkör folytatása. Ez viszont annyit tesz, hogy ez az odafelé irányuló cselekvés. Ennek a szóbokornak a töve érdekes módon pont a már említett te személyes névmás. Vagyis ezt a személyt nem úgy válasszuk ki, hogy rámutatunk, hanem úgy, hogy rátesszük a kezünket…

Összegezve minden teg* szó a rá-, el-, oda-, stb. tevés célja. Így lett a tegez a nyilak állandó (z) helye, vagy a tégely a gyógy- illetve varázsszerek (ly) tartója. A tégla meg az, amit folyamatosan (l) egymásra tesznek.

Vagyis a tegnap roppant egyszerűen az eltett nap.