íj
Kétbetűs szavaknál önámítás lenne a szó eredetét más nyelvben keresni, pláne egy kihaltban. Csak az alaki és értelmi egyezés együttese adhat támpontot, mint például a magyar-manysi né esetében. De az ij a szintén finnugor cseremisz nyelvben már jeget jelent, aminek aztán a legkevesebb köze sem lehet az íjhoz. A nyílvesszőn amúgy is toll van, tehát bátran mondhatjuk az ismert közmondás értelmében: madarat tolláról, magyar szót a bokráról lehet megismerni. Ez a tény annak köszönhető, hogy a rokonítással magyarázó alapelv által létrejött matematikai szerkezet a magyar nevének megfelelően mintegy hálóként átszövi az egész szókincset, és ezért majd minden szó eredeti jelentése kikövetkeztethető a közeli rokonaiból. Vizsgáljuk meg, mit kapunk például a nyíl nevű hárombetűs szónál, amiről már a nyolc számnév kapcsán megemlítettük, hogy az ny* szóbokor tagjaként a hosszú alapfogalmát tartalmazza. Az í betű általában – többek közt úgy mint az íj-nál is – az odafelé mutató irányt képviseli. Az l a szó végén a folyamatosságra utal. Egészében véve, hosszú meg oda meg folyamatos annyit tesz, hogy a nyíl értelemszerűen hosszú és messzire ér. A címszavunkban található j betű a feltétlenség megbízható jele, ezért például ennek ellentétes párja, az éj az, ami elkerülhetetlenül eljön. Az íj viszont az, ami valamit oda juttat a célba, méghozzá az előbb tárgyalt nyilat. A szónak az elsőrendű rendhagyó igék származékai között elfoglalt helye mellesleg azt mutatja, hogy az idézetünk ellenére a fegyver fő feladatát annak idején a táplálékszerzésben és nem a harcban látták. Ez esetben ugyanis az íj *víj néven inkább a küzdelem fogalomkörébe soroltatott volna…
| lapozz |