könyv

Az íródeák már mindent elfelejt,

Néha kérdőjelet másol felkiáltójel helyett

Az íródeák (Koncz Zsuzsa)

Ahhoz, hogy megértsük, mi is tulajdonképpen a könyv, ahhoz azt az íródeák szemszögéből kell szemlélnünk. De előtte nézzünk ki a kolostor ablakán – ha lehet, egy párás napon, ősszel. Akkor, amikor biztos, hogy leszáll a köd. Ez lényeges, mert ez a természeti jelenség szemlélteti a legjobban a kö* szóbokor alapfogalmát, amit úgy nevezhetnénk, hogy a leereszkedő. Mondjuk, ilyen a kő is, bár sokkal határozottabban, amikor a vízbe bedobva szinte önmagától lesüllyed annak a fenekére. Képletesen ilyen a köcsög is, ami ugye egy köpcös edény. Emberben ez persze lehet egyenesen kövér is (lásd a „hashoz” mellékelt képen). Nem csoda az sem, hogy a köpés a megvetés jelképe. Az a madár, amelyik költ, az a tojásaira telepedik. Hasonlóan a kölyök az emlősök által ellett ivadék. Lehet, sőt majdnem valószínű, hogy a költeni ige eredetileg az alamizsna osztogatására vonatkozott. Ebből a kölcsön, valamint ettől függetlenül minden könyör* szó szintén valamilyen hatalmi helyzetből való leereszkedést, vagy akár megalázkodást sugall.

A kö* szóbokor ny-nyel bővített szavai a hosszúság irányában módosítják a leereszkedést (vö. nyolc). Így lesz a könyök a hosszú karon az a sarok, ami leér.

Miután időtartam is lehet hosszú, akkor is ha még egy ny felaprózza, ezért a könny bizony az, ami sokáig hull apránként. Nyilvánvaló viszont, hogy az a könnyű, ami könnyszerű, tehát nem nehezebb, mint egy könnycsepp. Ilyesmi a helyzet a régi könyŰ szóval is – amiben az Ű=ű,ő – elég hozzá megnézni a fenti képen ábrázolt kódexmásolást: ez az, ami könyökölve készül, méghozzá sokáig. Ezek szerint ez a mai könyv elődje, amit végre (a v-vel jelölve) befejeztek, illetve az íródeák egyszer csak kijelentette, hogy vége a könyöklésnek.

| lapozz |