reggeli

Amit reggel, délelőtt, délben, délután és este eszünk

A X. századi Nyugat-Európában portyázó magyarokról a vadságuk mellett már az a hír járta, hogy igencsak szerették a hasukat. Állítólag Heribald barát mesélte a Sankt Gallen-i kolostor fosztogatása után (Ekkehart szerzetes krónikája szerint), hogy még életében nem volt része olyan lakomában, mint a magyarok „látogatása” idején.

Ez talán hihető is, mert ha szerencsére a vadságot nyugaton nagyjából el is felejtették, az étkezési kultúra hírneve még ma is él. Ezért szinte elszomorító, hogy a rendszeres étkezések megnevezésére nem volt magyar kifejezés. Ezt onnan tudjuk, hogy az ilyen nevek az újabb keletű reggelin és tízórain kívül vagy szláv vagy német eredetűek. Igaz ez inkább talán azzal magyarázható, hogy a honfoglalás előtt nem megszabott ritmus szerint éltek a magyar törzsek – ezzel a ténnyel már szembesültünk az évszakok kapcsán a Φél szóbokornál.

Kezdjük az esti étkezéssel. Ezt ma vacsora néven ismerjük, de eredetileg a nap második fő étkezését hívták így, ami késő délutánra esett. Az elnevezés maga a večera szerb-horvát, szlovák, meg egyéb hasonló jelentésű szláv szóból származik. A nap másik fő étkezése volt az eredetileg délelőtt elfogyasztott ebéd. Ennek az őse az ugyanerre alkalmazott és majd minden szláv nyelvben meglevő obed. Ez a szó képzését tekintve a szláv nyelvekben tulajdonképpen azt jelenti, hogy valaminek a „megevése".

Az uzsonna a tízórai nevű könnyű, közti étkezés délutáni megfelelője. Tulajdonképpen az užina az ebéd eredeti szerb-horvát megnevezése volt, amit a szokások az idők folyamán valahogy későbbre csúsztattak.

A reggelire úgy látszik Sankt Gallenben szoktak rá, mert ezt a korai étkezést a XIX. századig németesen először fölöstöknek, majd pedig früstöknek nevezték. A nap időpontjához kapcsolt neve valószínűleg a tízóraival együtt alakult ki.

Ez idáig világos, de mikor is van reggel? Ha egy hosszú nap után este kérdezzük, akkor bizony rég volt. A rege is azt járja, hogy Balzac regényt írt a reggeliről (no nem azt, csak egy cikket, mert szerette a hasát: A reggeli új elmélete [.pdf.fra])… Mi az tehát, amit a reg* szóbokor takar? Egyből felfedhetjük, ha megnézzük a tő elemi fogalmait: az r a körforgás jele, a g pedig az önhivatkozásé. Itt az önhivatkozás értelemszerűen a körbejárás kezdetére vonatkozik, ami által a meghatározás hasonlóvá válik a latin revolúció szó jelentéséhez, de annál talán érzékelhetőbb.

A -gel rag nem más, mint az azonosult -vAl, úgy mint a többi napszak nevében: éjjel, nappal. Ez tulajdonképpen egy határozói rag, de a hajnal szónál már megemlítettük, hogy a határozószók névszói használata az aspektusos időragozás korában még megszokott gyakorlat lehetett. A fő napszakok sorrendje közismerten reggel, nappal, éjjel, ezért nyilvánvaló, hogy reggel a fentiek értelmében akkor van, amikor az egész kezdődik elölről.

Ha ez az első napszak a határozói ragja ellenére főnév, akkor az -i névszóképzővel szerkesztett reggeli szintén szabályos, és a jelentését tekintve egyértelműen valami, ami ismételten a nap kezdetéhez tartozik. Ha már a Sankt Gallen-i eset idejében is így hívták volna a képen látható magyaros reggelit, akkor még szótár sem kellett volna hozzá, mert ezek szerint a szó magában hordozza a saját magyarázatát. Ez persze minden indogermán műveltségű szerzetesnek a mai napig is szokatlan…

Kútfő

Paul LENDVAI: Magyarok – Kudarcok győztesei (a könyv keresése).

| lapozz |