Igeragozási rendszerek

E webhelyen gyakran szó esik az „aspektusos” igeragozásról. Ha valakinek ismerős ez a fogalom, akkor talán leginkább azért, mert a környező szláv nyelvek igekötők és egyéb affixumok segítségével élesen megkülönböztetik minden cselekvés befejezett voltát a nem befejezettől. Ezt a magyarban is megtesszük, sőt éppen a meg- igekötőnek ez a legfőbb feladata.

Ettől függetlenül a befejezettség csak egy lehetséges aspektusa az igének. Tudnunk kell ugyanis, hogy míg az igeidő olyasféle helyhatározói leírása egy cselekvésnek, addig az aspektus, vagyis igeszemlélet módhatározói jellegű. Tehát az igeidő segítségével egyszerűen elhelyezünk valamit az időegyenesen, vagyis választ adunk a mikor? kérdésre. Az igeszemlélet viszont a hogyan? kérdésre válaszol, ami egy általánosabb térszerű felfogása az időnek, mint a megszokott egyenes – nem hiába beszélt Einstein másfél vagy még több ezer évvel később „téridőről”…

Az aspektusos igeragozás rendszere ma már csak a rendhagyó igéknél mutatható ki (ld. az I–II. és IX. mellékletet), de mint rendkívül ősi vonás majdnem hogy a nyelv magvát képezi, és ezáltal egyedülálló betekintést nyújt a magyar ragozás alapvető logikájába.

Megjegyzések

A1. A lenni mint az „örökkévalóság létigéje” (vö.: van) az egyetlen elsőrendű rendhagyó ige, amin még fellelhetjük az aspektusos paradigma összes alakját. Az n „hirtelen” elemi fogalom itt (tehát vízszintes irányban) tulajdonképpen az egyes szám 3. személyének a ragja, vagyis az ennek megfelelő szemlélet eredetileg magánhangzó-hosszabbítással és/vagy hajlító tőváltással jelöltetett.

A2. Ha függőleges irányban nézzük az n fejlődését, akkor észrevehetjük, hogy ennek a toldaléknak a szerepe itt is, mint például a locativus esetében, kiegészíti a t-ét. Ennek az igének persze nem használatos az egyébként szabályos * fog lenni jövő idejű alakja.

B1. A B alakok a másodrendű rendhagyó (és ikes) igékre jellemzőek. A B1. ragozás még alkalmazza az aspektusos ragozás jeleit is.

C1. Mint látjuk, a B1-hez hasonló, de már aspektusmentes változatok igazából minden igénél kimutathatóak. Ez itt egy teljesen szabályosan ragozott, nem ikes ige.

B2. Itt derül ki, hogy mivé lettek a múlt összetett igeidői, valamint az elbeszélő múlt, mialatt állandósult az összetett jövő idő használata. A B1–B2 ill. C1–C3 átmenet nagyjából lezárult a XIX. sz. vége felé.

C3. Ezen az igén láthatjuk, hogy nem csak a meg- igekötőnek van perfektiváló, vagyis befejezett értelmet adó hatása. Ez ugyanis elkerülhetetlen velejárója az ige minden önálló értelmét veszített határozói bővítményének. A szórendhez lásd például ezt: Tanulj magyarul!hu – A magyar szórend titkai.

| lapozz |