fokos
Ezt a fegyvert már a honfoglaláskor is viselték a magyarok, de ősi mivolta ellenére mégis ismert nevének jelentése. Hadd idézzük néhai Bélley Pál rádióműsorát, a Kíváncsiak Klubját:
„Mitől »fokos« ez a balta? – A balta foka az él nélküli, rövid oldalát jelenti. Ha ez megnyúlik, létrejön a hosszú nyél végén villogó veszedelmes ütő- és vágófegyver: a fokos.”
Minket itt most inkább csak az fog érdekelni, hogy hogyan jött létre maga a fokos melléknév. Apropó fog…
A fog mint főnév
A fog szó egy igen terjedelmes szóbokor alapját képezi. Ezért, no meg a rövidségére való tekintettel nagy a valószínűsége, hogy ősi magyar szóval állunk szemben. Ez viszont megkönnyíti a dolgunkat, ha meg akarjuk érteni az ehhez a fogalomhoz vezető, illetve a belőle kiinduló szóképzési folyamatot.
Ehhez nem kell mást tennünk, mint megvizsgálni a f*g szerkezetet, melyben a mássalhangzók jelentését a III. mellékletből kapjuk meg. Az f betűt megtaláljuk az eredetet képviselő jelentésében pl. a férfi vagy a fecskefészek szavakban is.
A g pedig a magyarban tulajdonképpen egy archifonéma, a G=g,k része. Ezért a mák nevében található k-hoz hasonlóan három különböző, de logikailag egyébként összefüggő értelemben használatos: mint (egyszerűen) gyakorító, és emiatt kicsinyítő és önhivatkozó elemi képző (vö. a mind alatt elmondottakkal).
A két mássalhangzó jelentését összefoglalva, a fog az a sokadmagával, magától eredő kis dolog, amely születésünkkor még nincs jelen. Ennek közvetlen származéka természetesen minden fog- előtagú szó, valamint közvetve bármilyen, a fogas névszóhoz vagy a fogaz igéhez kapcsolódó fogalom.
A fog mint ige
Ahhoz, hogy az előbbi szóból, a szánkban található fogból az azonos alakú ige váljék, csak a következő jelenetet kell elképzelnünk: egyszerűen markoljuk, azaz fogjuk meg a fokost. Amikor ezt tesszük, akkor öklünk szemből a mellékelt képet mutatja. Vagyis kis képzelőerővel, kezünk ujjai a fogakhoz hasonló alakzatot fognak felvenni. Az ujjaink szerepéről pedig már hallottunk a számok nevének kialakulásában is, így itt is olyan szemmel látható jelenetnek a megörökítéséről lehet szó, mint például a reá esetében.
Ha igénket ellátjuk az ismételten gyakorító -ad képzővel, akkor megkapjuk a fogad*-féle változatokat. Természetesen a fogással kapcsolatos a fogantyú és a fogat is. Ha viszont valakit elfogatnak, akkor fogoly lesz belőle, aki helyet foglal a fogdában.
A fog ige egyébként az elvont, vagy talán csak még ismeretlen dolgok megfoghatóvá tételéért is felelős. Ezekből lesz a fogalom, vagy ha utódról van szó, a fogamzás. De ugyanezt tesszük a jövővel is – elméletileg – amikor a szavunkat segédigeként használjuk.
Az angol is ismer egy olyan kifejezést, hogy „megfogni a jövőt” (to grasp the future). Hasonló módon lett a „felfogni” a németben a „fogni” igéből (begreifen), vagy a franciában a „megfogni”-ból (saisir). A magyar itt is, mint sok más esetben, csak híven és jóval következetesebben megőrizte a fogalomkör egységét egy szóbokor keretén belül.
Fok és fokozat
A fokost rendes körülmények között függőlegesen markoljuk meg. Ilyenkor persze kicsit máshogy néz ki az öklünk. De legalább megmutatja a képen, hogy hogyan fokozódik a fog fokká. A kettő között az átmenetet a fokhagyma képviseli, amelynek kiejtésében hallható is a G=g,k hangtörvény. Ez a hagyma ugyanis inkább az előző képre emlékeztet, de neve egyben őrzi is a fok be- vagy felosztást jelentő értelmét is – így nem véletlenül írjuk k-val helyesen. Tehát a foG-nak ebben a szerepében, vagyis akkor, amikor a függőleges öklöt vesszük alapul, akkor nevezzük az egyes beosztásokat fokozatnak. Hasonló észszerűség érvényesül a kör felosztásakor is, ugyanis, mint tudjuk, ennek az egysége szintén egy fok. (És egyben azonnal megértjük azt is, hogy ennek a beosztását miért nevezzük az ujjunkhoz hasonlóan percnek!)
Ha ilyen alakzatot mesterségesen hozunk létre, akkor annak a neve lépcső lesz. Ez ugye egy fokozatosan emelkedő „út”, aminek a beosztásainak a lapos tetejét hívjuk foknak, és mellesleg a hegyre felvezető út végén, vagyis a hegy tetején érünk fel a hegyfokra is.
De viszont a tűnek a foka, amelyen a fonál átvezetésére szolgáló lyukat találjuk, ugyanilyen lapos. Ez érvényes a baltáéra is, csak annál a lyuk síkja merőleges a fokhoz képest, de ez nem baj, hiszen az előbb az öklünket is már elfordítottuk…
Mindenesetre a kör így bezárult, és a baltával eljutottunk a címszavunk magyarázatához ↑.
| lapozz |