van

Van is, nincs is…

Az ilyesféle az istenek által átadott élet természetesen nem akármilyen: az örökkévalóságot jelenti. Ezért az ankh egyben a fáraó kiválasztottságát jelölő hatalmi jelkép is (igaz ő nem tudja halandónak tovább adni az örök életet). Az ősi magyar hitvilágban a fenti jelenetet egyszerűen talán úgy írták volna le, hogy Izisz lelket lehelt Nofertariba. És tényleg, a manysik teremtési mítoszában Numi-Torem, a legfőbb isten pont így tett az általa készített, agyaggal bevont favázú alakokkal – amik így emberekké lettek.

Ha közelebbről megnézzük, akkor az így kapott lét-nek már semmi köze a táplálkozáshoz. Ez sokkal inkább a lË* alapfogalom „odafele” irányuló – azaz mostantól kezdve fel-lépő – előidézett származéka, ami úgymond ezentúl örök ténynek számít. Ennek megbízható, mert szintén folyamatos képviselője az, ami lesz, attól függetlenül, hogy ez itt fog-e történni vagy a másvilágon. (Úgy látszik, a magyar sz-aorisztosz is bírt az ógörög aorisztoszéhoz hasonló, általános igazságot kifejező szereppel.)

Ezek szerint a lesz az sz által megerősített l folyamatossági jele miatt eredetileg az örökkévalóság létigéje volt. Ezért egyáltalán nem csoda, hogy belőle lett az általános létige jövő idejű alakja, amihez még a fog segédige sem szükséges – az örökkévalóságot amúgy sem lehet felfogni.

A földi élet

Az ankh azért is az élet kulcsa, mert amíg a fáraó a tulajdonában van, addig az rendelkezik testi élettel. Ez utóbbiról viszont tudjuk, hogy egyrészt véges, másrészt bizonytalan.

A van is véges az előző létigével szemben, mert annak az l-jével ellentétben v-vel kezdődik. A mulandóság és a bizonytalanság keverékét szintén megtaláljuk a legtöbb va* szóban: vacak az, ami nem tart örökké, a vad-at elejthetjük, de csak akkor, ha szerencsénk van. Aki vak, az bizonytalanul jár, és a szabad természetben nem él meg sokáig. A var egy (nagyobb) sérülés hegedésekor keletkezik, ha egyáltalán megérjük. Végül a vas bár fém, mégis elrozsdásodhat.

De térjünk vissza egy pillanatra a táplálkozáshoz. A vaj egyáltalán nem létfontosságú élelmiszer, főleg azért, mert az előállítása rendkívül bizonytalan és nehéz eltartani. Hiába uráli a szó, s emiatt régi. Hiába viseli a feltétlen eredmény j jelét. Mindez annyira nem segít, hogy gyakran varázslat kérdése volt, hogy vajon sikerülni fog-e a köpülés.

Marad még a va* szóbokorban két ige jellegű szó: a címszónk és a *vÅl. Ez utóbbi egy kivételesen hajlítva ragozott ige, és a feltételes módon kívül (volna) csak a befejezett volt és az elbeszélő múlt idejű vala alakját ismerjük, bár a jelen idejében a -vAl eszközhatározói esetrag eredetije lehetett, mégpedig egy „jelen, azaz »ott« van” locativusi értelmezés miatt. A tővégi l folyamatosságot sugall, és az eredendő végesség miatt egyértelmű, hogy ez volt a folyamatos múltnak (él vala) valamint a régmúltnak (élt volt) a segédigéje (lásd a XI. mellékletet).

Nyilvánvaló, hogy a *vÅl az egyik legősibb ige. Ráadásul még folyamatos jelentésű is, ezért elvárhatjuk, hogy úgy mint a szintén ilyen visz igének a vív párja, hozzá is tartozzon egy befejezett értelmű ige. Ez így is van: ha valami mássá vál[ik], akkor az eddigi állapota befejeződött. Vagyis a válás nem hiába az együttélés vége.

Az érvelésünkhöz egy másik elsőrendű rendhagyó ige nyújtja az utolsó hiányzó láncszemet. Ez a jön, ami manapság a jelen időben használja a réges-régi hirtelenséget kifejező n egyes szám 3. személyű jelét (vö. Igeragozási rendszerek), ami mellesleg a feltételes módé is (ami szerint a megy az mindig biztos, de a jön korántsem…).

Ebből tehát az a végleges tanulság, hogy az ami van, az mint a földi élet bármikor véget érhet. Vagyis idáig ugyan létezett, de nem biztos, hogy tovább is létezni fog.

Érdekes módon ez érvényes a vagyon fogalmára is, ami bár főnév, eredetileg mégis csak ennek az igének a felszólító módú alakjának kellett lennie (a legyen értelmében, vö. a mozzanatosan ragozott igékkel). Magyarán mondva, a vagyonát létre hozhatja, azaz megteremtheti az ember, de egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudja tartani…

A kijelentő mód gy-s tövét használjuk egyébként kötőszóként is. Ez a vagy, ami nem egyszerűen diszjunktív, mint a többi nyelvben, hanem egy olyan választási lehetőség, amely lehet az egyik vagy a másik, vagy éppen az eddig elmondottak szerint egyik sem. Ez a logikában megfelel a NAND műveletének, amely a számítógépek integrált áramkörökből való felépítésénél alapvető műveletnek bizonyult (.eng), sőt még a digitális fényképezéshez használt memóriakártyáknak is ez a logikai alapja. A művelet maga egyszerűen a konjunkció tagadása, amit a neve is tükröz: „not and” – ami a magyarban ezek szerint legalább másfél évezreddel ezelőtt megtett korszakalkotó megfigyelés volt, miszerint a „vagy” nem és.

Kútfő

Bodrogi Tibor és mások: Mitológiai ábécé (a könyv keresése).

| lapozz |