fázik
Annak ellenére, hogy a hó-ból képzett ige helyes alakja a havaz[ik], minden magyarul tudó ember azonnal megérti, hogy a fenti idézetben a *hóz[ik] ugyanezt jelenti. Ez nem csak azért van, mert ismerjük a rövid szavaknál fellépő ó→av tőváltozást, hanem azért is, mert a z elemi képzővel mindig ugyanazt a szemléletet fejezzük ki: a tárgy központú, tehát tudatos és kívülre irányuló állandóságot. Érthető is, hiszen az esővel ellentétben, ami akár záporszerűen is lezúdulhat, a hó általában huzamosan esik. Egy ilyen tárgy központú ige aktívnak számít, és csak az ikes jel teszi mediálissá. A havazik tulajdonképpen azt jelenti, hogy „a hó az, ami valamit állandó jelleggel betakar”. De Micimackóra rászólhatnánk, hogy ne havazza össze magát – vagyis az ikes jel csak megfordítja az alapige nemét. Könnyen találhatunk alany központú párt más z-re végződő igéhez is. Például a főz szintén egy tárgy központú ige, aminek a mediális megfelelője a fő(l). A magyarban egyébként valakinek főhet is a feje, de nem azért mert főzi, hanem mert főnévként a fő=fej (ez egy szabályszerű hajlító tőváltozás). Az igét akkor kapjuk, ha valamink fáj, és azt gyógyhatású fű főzetével próbáljuk orvosolni, tehát eredetileg fű → fő(l) → főz. A távol szónál már felmerült t sorozatnál pont fordított a helyzet, mert itt az ő-ből lett az ű: tő → tű → tűz. Az igei származék azt jelenti, hogy „valamit tűvel állandó módon rögzíteni”. A tűz mint főnév tűszúráshoz hasonló érzést okoz, ha megégetjük magunkat. Ha viszont a sorozat magas hangrendű tövére hivatkozunk, akkor a tűz az a hely, ahova tönk-öt teszünk – ugyanis ezek a szavak mind a tő közeli rokonságába tartoznak. A z-vel persze egyéb igéket is képzünk, mint például áz[ik]. Ez az arany szónál bemutatott Âr* szóbokor tagja, ezért a jelentése a havaz[ik]-hoz hasonlóan megfordított igenemmel a következő: az az, amit a bő víz állandóan mos. És nem véletlenül ebből kapjuk a címszavunkat, ha a víz meg-fagy…
Ugyanis a fagyás folyamata az egyik pillanatról a másikra, de ismétlődően zajlik le, ami a gy=d+j egyezésnek köszönhetően meg is van örökítve (vö. más mozzanatos szavakkal). Ennek a töve egy eredetileg p-vel kezdődő, de hasonló jelentésű ugor szó (ilyen p→f hangfejlődésre a puli alatt már láthattunk példát). Ezért képletesen az fáz[ik], akit a hideg állandóan ráz.
Ez persze nem gond, mert a magyar nyelv erre egyben megoldást is kínál. Ha tudjuk, hogy a fentebb a tűznél említett tönk anyaga a fa, akkor a *fáz egyidejűleg azt is jelenti, hogy állandóan fát tesz a tűzre (vö. „kövez”).
| lapozz |