puli
puli
Köszön neki fű, fa, bokor.
S megy a puli, megy, mendegél…
Ha a magyar kutyafajták egyik legrégebbijére, a pulira gondolunk, nem véletlenül a puszta jut az eszünkbe. Még esetleg azt is belátjuk, hogy ott lesz a puszta, ahol valami el-pusztul. Akkor is, amikor a rómaiak el-pusztították Karthágót, a puszta föld maradt vissza. De az meg mitől puha?
A pulikölyök éppenséggel puha, de csak azért mert egy kis szőrös gombóc, és nem mintha kopasz lenne. A puli mint fajta a pumi nevét adta – ez nem más, mint egy puli-„Mischling”, ami németül keveréket jelent. A pudlihoz meg semmi köze – ez a német Pudel szóból ered, ami az uszkár neve. Ha a kutya hazájában nincs szerencsénk, akkor menjünk külföldre, és kérdezzük meg például a finneket, ők mit szólnak hozzá? Azt mondják – Puu, ez aztán kemény kérdés! Világos, miután ez a szó náluk fát jelent. De hogy lehet a puli egyszerre puha meg kemény? Álljunk csak meg egy pillanatra! Ezek szerint érvényes a p=f uráli hangtörvény, annak ellenére, hogy vannak a magyarban pu* kezdetű szavak. Ha ezt a felismerést általánosítjuk, akkor a szóbokrot egyelőre a jelentésre való tekintet nélkül FÛ*-nak kell hívnunk. Ezek szerint az uralisztika gyakorlatával ellentétben a címszavunk belső és nem alapnyelvi eredetű, annak ellenére, hogy nincs semmilyen *pú szó a magyarban.
A szóbokrunknak tehát egy elvont gyöke van, aminek körülbelül az a jelentése, hogy „növény”, ami valójában többféle alakban jelenhet meg. Ennek viszont az a következménye, hogy egymáshoz tartoznak az olyan szavak, mint a fa, fu*, fű, valamint a pa* és a pu*. Hogy megértsük hogyan s mint, csak rendszereznünk kell őket.
Ha ezt megtettük, akkor rá fogunk jönni, hogy a p-vel kezdődő változatok a vágott növényt jelölik, és mivel a pa* a fának a párja, ezért a pu*-nak a fűhöz kell társulnia. Miután azt is tudjuk, hogy a fa kemény és a fű lágy, máris magyarázatot kaptunk a puha, puszta, s a többi hasonló szóra. (Figyeljük meg azt is, hogy így a puszta mint szláv eredetű melléknév is értelemszerűen engedelmeskedik a szokásos magyar névszói használatnak, ami által főnév válhatott belőle.)
Ami pedig a pulit illeti, az l betű a nevében folyamatosságot jelent. Tehát egy puli mindig olyan, mint a vágott fű! (Lásd a képet.) >>> Lényeges még megjegyeznünk, azt semmi esetre sem mondhatjuk, hogy a puli bármelyik szónak az egyenes leszármazottja lenne. Ez az indogermán szemlélet a ragozó nyelvek szóalkotását illetően teljes mértékben helytelen. Legfeljebb azt állíthatnánk, hogy a név egy *FÛ szó képzett alakja. De ez már azért sem igaz, mert senki nem tudta volna egyszerre kiejteni a p-t az f-fel, illetve az ú-t, meg ű-t az a-val.
Itt tényleg olyan jelenséggel állunk szemben, mint amikor egy bokorból egy új hajtás sarjad. A bokorra általában jellemző, hogy nincs töve, csak gyökere, de a növény egészében véve együvé tartozik. Idegen hatás csak akkor áll fenn, ha valami újat ráoltunk (erre a pusztán kívül is akad majd bőven példa).
Persze idegen dugványból is nőhet új növény, de az a magyar nyelvben előbb-utóbb bokorrá fog válni.
| lapozz |