meleg
meleg
Tüzet nyelek, fagyot fújok,
a bőrömből majd kibújok.
Sok hűhó semmiért
A hideg és a meleg tulajdonképpen a hő két ellentétes fokozata. Ez utóbbi nyelvtanilag egy „mozzanatos” névszó, melynek van egy hajlítással képzett, befejezett változata is: ez a hév, amiről tudjuk, hogy ugyanazt jelenti. Más szóval, a hő=hév.
Viszont a nyitott hangzós hő-nek van egy zárt hangzós párja is, ami a hű. Ez melléknévként híven követi a hajlítási törvényeket, hiszen régi használata szerint hű=hív. A két befejezett változat csak a hangrendjében különbözik egymástól, amellyel egyszerűen csak a 3. alapvető fogalom „ide” vagy „oda” irányát különítjük el az alábbi táblázat szerint:
A kérdéses alapfogalom elvont meghatározása a hatás. A fenti összefüggések alapján érthető is, hogy miért. A hő a tűz hatása ránk vagyis felénk, amit nem látunk, csak érzünk. Ennek pedig fordítottja az a *hű-nek nevezhető jelenség, amikor egy test „odaadja” a melegét egy másiknak. Ha ezt magától csinálja, akkor hűl, különben egy külső hatás hűti. Ez természettanilag elképesztően pontos megfigyelés, aminek egyenes következménye az, hogy a hűtő-szekrényben hűvös van…
A híd a hidegbe
A híd-nak az a „hatása”, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy ismételten átkeljünk egy folyón. Ha erre ráakasztunk egy önhivatkozó -eg képzőt, akkor még nem biztos, hogy például a felleg-ekbe jutunk, mert ez utóbbi maga az, ami fenn van. De ebben a szóban is érezhető a g elemi toldalék célpontot megszabó szerepe, mint pl. a meg szócskában. Vagyis a felleg egyben az a hely is, ahova fel lehet (kell) jutni. Így a fenti táblázat szerint, és figyelembe véve a híd d-vel jelölt aspektusát, azt kell mondanunk, hogy az a hideg, ami ismételten célja az előző fejezetben ecsetelt hőátadási folyamatnak. Ebből pedig látszik az is, hogy a magyarban mennyire találó a hőhíd modern és egyébként tükörfordítású elnevezése…A meleg fele
Az előbb már láttuk, hogy a hővel kapcsolatos fogalmak az elsőrendű rendhagyó igék 3. fogalomkörébe tartoznak. De nézzük meg egy pillanatra a 6. fogalomkört, ami mozgást fejez ki, például a megy ige segítségével. Ez az ige a mé* szóbokorba tartozik, amelyben ezek szerint találunk rövid magánhangzós szavakat is. Tehát egy ilyen szó kezdődhet me-vel is. Ezt egészítsük ki a folyamatosság alany központú jelével, ami az l, és tegyük az így kapott önálló mozgást mássalhangzó-kettőzéssel könnyeddé (lásd az elemi toldalékok szerepét). Az eredmény a mell lesz, amely az egyedüli testrészünk, melyik önmagától folyamatosan mozog. Ennek egyenes származéka a mellső, ami a a mell felőlit jelenti. Ha valamit kiválasztásra kínálunk, akkor azt értelemszerűen magunk elé terítjük, és feltesszük a kérdést: „*Mellik (= melyik) kell?” Ha pedig valaki mellett ki-, vagy mellé-állunk, akkor őt védendő tulajdonképpen elé helyezzük magunkat – de ekkor már „mi ketten” leszünk. S ennek elvont csoportként a térben levő helyzete többé lényegtelen, vagyis nem feltétlenül egyezik az előtt vagy az elé helyével.
Végül pedig a *melleg g-vel kifejezett önhivatkozása ugyanúgy kétértelmű, mint a felleg-ben. Ezért a meleg egyrészt – a mozgáson kívül – a mell jellemző tulajdonsága, másrészt a hideg ellentéteként és költőien az, ami a mellből árad.
És ez már kézzelfoghatóbb, mint a tűzből sugárzó hő…
| lapozz |