Mindezen anyagiasság után forduljunk a szellemi értékek felé. Ahogy az előbbiekben az edény mint tartó elvont értelemben az étel „forrása”, és az erszény a pénzünké, úgy minden más -ényre végződő szó is lehet a tövében burkoltan jelenlevő fogalom forrása is. Tehát, ha az Âr* szóbokor minket érdeklő tövét vesszük alapul, és elhagyjuk a tárgy-központúságot kihangsúlyozó sz-t, akkor kapunk egy erény nevű tulajdonságot, amely már az emberre vonatkozik. Az eddig elmondottakból kiderül az is, hogy ez ténylegesen az ember értékének a forrása. A címszavunknál azonban a szó szoros értelmében összetettebb a helyzet. A végén a -(O)lcs képző (O=o,ö) az -ényhez hasonlóan alany központú, és az eredményességet fejezi ki. Így a gyümölcs és a szemölcs magától nő, a gyolcs – német eredete ellenére – gyári kelme, mert üzemileg készítik. Az erkölcs igazából egy háromtagú szó, mégpedig az er-kö-lcs felosztás szerint. Ebben a középső elem egyezik a leereszkedő jelentésű kö* szóbokor tövével (vö. könyv). Itt a szó közepén elfoglalt helye arra figyelmeztet, hogy valószínűleg magyarosított, de idegen szóval állunk szemben. Azt pedig még Júlia is talán tudja, hogy a keresett idegen szó az erkély német eredetije, az Erker. Ezt a két szót a magyar szótárak általában egymással egyenértékűnek adják meg, pedig ez óriási tévedés. Az erkély mai megfelelője a Balkon, ami egyébként már elég régen az lehet, hiszen ez a szó a Balken („gerenda”) egyértelmű származéka – mellesleg a Pannóniából kiszorult langobárdok vitték annak idején a későbbi Olaszországba balconének, hogy Júlia majd kiállhasson rá (Verona egyébként a történelmi Lombardia második legfontosabb városa volt). Ha Erkerre állt volna, akkor annak Rómeó örült volna a legjobban, mert egyből a nyakába esett volna a lány. Ugyanis az ilyen „erkély” eredetileg egy vár kapuja fölött szokott lógni a falon, és felül mindig fedett volt, de alul széles nyílás volt rajta, hogy a nemkívánatos látogatók nyakába zúdíthassanak kőzáport, vagy forró kátrányt, ami éppen kéznél volt. Maga a neve is a haditechnikára utal, mert az ősi francia *arquière szó németesített változata, amely eredetileg „nyilas állást” jelentett.

Később, a gótika idejében így neveztek a házak falán minden kiálló, de zárt, erkélyszerű helyiséget. Kastélyokban sokszor ilyenbe építették a házi oltárt, mert az egyház tiltása miatt ezek felett nem szabadott lakni. A templomokban viszont a szószék általában egy fedett, de nem zárt, kiálló emelvény szokott lenni a falon vagy egy oszlopon.

Így végül teljesen érthető, hogy a magyar ember számára az erkölcs egy olyan (emberi) értékrendszer, amelyet a szószékről hirdetnek.

| lapozz |