Templomok

A reneszánsz kor egyházi építészetében a központi, a centrális alaprajzi forma a leggyakoribb. A kör, a négyzet vagy egyenlő szárú kereszt váltotta fel a korábbi hosszanti elrendezést. Az épület minden irányban azonos méretű, harmonikusan kiegyensúlyozott egészet alkot.

A képen látható templom az olaszországi Pratóban áll. Alaprajza egyenlő szárú kereszt, az ún. görög kereszt. Középrésze felett kupolát látunk, amely még jobban hangsúlyozza a szabályosságot, az egyformán kialakított homlokzatok egyensúlyát. A falfelületeket újból az antik művészet formáit idéző pilaszterekkel tagolja a tervező. A pilaszterek laposak, inkább vonalas rajznak hatnak, mintsem plasztikus formáknak.

Bár a reneszánsz művészet formáit jórészt az antiktól kölcsönözte, mégsem beszélhetünk szolgai másolásról. A középkori boltozat formáit például még gyakran alkalmazzák. Az ókori római művészettel való kapcsolatot az oszloprendek, párkányok, háromszögű oromzatok (timpanonok), valamint az antik díszítőelemek használatában látjuk. Az egyes motívumokat azonban saját felfogásuk szerint átfogalmazzák. A kor építészetét a szabályosság, áttekinthetőség és az ablakok egyenletes ritmusa jellemzi. A homlokzatok burkolásában nagy szerephez jut a sima felületű, szabályos tömbökben kifaragott kő, a kváder.