Búcsú Váradtól

Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini

Omnis sub nive dum latet profunda

Tellus, et foliis modo superbum

Canae dum nemus ingravant pruinae,

Pulchrum linquere Chrysium iubemur,

Ac longe dominum volare ad Istrum.

Quam primum, o comites, viam voremus.

Non nos flumina, nec tenent paludes,

Totis stat rigidum gelu lacunis.

Qua nuper timidam subegit alnum,

Nunc audax pede contumelioso,

Insultat rigidis colonus undis.

Quam primum, o comites, viam voremus.

Non tam gurgite molliter secundo,

Lembus remigio fugit volucri,

Nec quando Zephyrus levi suburgens,

Crispum flamine purpuravit aequor,

Quam manni rapiunt traham volantem,

Quam primum, o comites, viam voremus.

Ergo vos calidi, valete fontes.

Quos non sulfurei gravant odores,

Sed mixtum nitidis alumen undis.

Visum luminibus salubriorem,

Offensa sine narium ministrat.

Quam primum, o comites, viam voremus.

Ac tu, bibliotheca, iam valeto,

Tot claris veterum referta libris

Quam Phoebus Patara colit relicta,

Nec plus Castalios amant recessus,

Vatum Numina, Mnemonis puellae.

Quam primum, o comites, viam voremus.

Aurati pariter valete reges,

Quos nec sacrilegus perussit ignis,

Dirae nec tetigit fragor ruinae,

Flamnis cum dominantibus per arcem.

Obscura latuit polus favilla;

Quam primum, o comites, viam voremus,

At tu, qui rutilis eques sub armis

Dextra belligeram levas securim,

Cuius splendida marmorum columnis,

Sudarunt liquidum sepulcra nectar,

Nostrum rite favens iter secunda.

Quam primum, o comites, viam voremus.

1458 (a legvalószínűbbnek tartott időpont)

Még mély hó települ a téli földre,

Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,

Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,

S el kell hagyni a szép Körös vidékét

És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,

Mert fagy fogja hideg vizét keményen.

Hol nemrég evezett a föld lakója

S félt, - most hetyke bizalmú, fürge lábbal,

Megdermedt habokat fitymálva, lépked.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem siklik soha úgy a lenge csónak

Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,

Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus

Bíborszínűre festi át a tengert,

Mint ahogy lovaink a szánt repítik.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon,

Itt nem ront levegőt a kénlehelet,

Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,

Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,

És nem sérti az orrodat szagával.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra,

Híres könyvei drága régieknek,

Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él;

Költők isteni pártfogói: Múzsák

Többé nem szeretik Castaliát már.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Isten áldjon, aranyba vont királyok,

Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,

Sem roppanva dűlő fal omladéka,

Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,

S szürke pernye repült a kormos égre.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,

Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben

- Márvány oszlopokon pihenve egykor

Bő nektárt verítékezett tested -

Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Áprily Lajos fordítása, 1953

A végtelen mezőket hó takarja

S a zöld berekre is, hol lomb virított,

Most téli zúzmarás lepel borul rá.

A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,

Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;