1. felvonás, 1. szín

Helsingőr. Emelt tér a kastély* előtt.

Elsinore. A Platform before the Castle.

A

Francisco őrt áll. Bernardo jő szembe

BERNARDO

Ki az?

FRANCISCO

Nem úgy; te állj s felelj: ki vagy?

BERNARDO

Sokáig éljen a király!

FRANCISCO

Bernardo?

BERNARDO

Az vagyok.

FRANCISCO

Órádra pontosan jössz.

BERNARDO

Most veré

Az éjfelet: menj, Francisco, fekünni.

FRANCISCO

Köszönöm, hogy felváltasz. Kemény hideg van,

S nem jól vagyok.

BERNARDO

Nyugodtan őrködél?

FRANCISCO

Egér se moccant.

BERNARDO

No, jó éjszakát.

Ha Marcellust, Horatiót találod,

Őrtársaimat: mondd, hogy siessenek.

FRANCISCO

Úgy tetszik, hallom is már. Állj! Ki az?

A

FRANCISCO at his post. Enter to him BERNARDO.

Ber.

Who’s there?

Fran.

Nay, answer me; stand, and unfold yourself.

Ber.

Long live the king!

Fran.

Bernardo?

Ber.

He.

Fran.

You come most carefully upon your hour.

Ber.

’Tis now struck twelve; get thee to bed, Francisco.

Fran.

For this relief much thanks; ’tis bitter cold,

And I am sick at heart.

Ber.

Have you had quiet guard?

Fran.

Not a mouse stirring.

Ber.

Well, good-night.

If you do meet Horatio and Marcellus,

The rivals of my watch, bid them make haste.

Fran.

I think I hear them. Stand, ho! Who’s there?

B

Horatio és Marcellus jőnek

HORATIO

Honnak baráti.

MARCELLUS

S dán alattvalók.

FRANCISCO

Jó éjszakát.

MARCELLUS

Isten veled, becsűletes vitéz:

Ki válta fel?

FRANCISCO

Bernardo van helyettem.

Jó éjt. (El)

B

Enter HORATIO and MARCELLUS.

Hor.

Friends to this ground.

Mar.

And liegemen to the Dane.

Fran.

Give you good-night.

Mar.

O! farewell, honest soldier:

Who hath reliev’d you?

Fran.

Bernardo has my place.

Give you good-night. (Exit.)

C

MARCELLUS

Hahó! Bernardo!

BERNARDO

Nos? Ki az?

Horatio, nemde?

HORATIO

Teste, lelke az*.

BERNARDO

Hozott Isten, Horatio; téged is,

Jó Marcellus.

HORATIO

Nos, hát ma-éjjel is járt az izé?

BERNARDO

Semmit se láttam.

MARCELLUS

Horatio azt mondja, képzelődünk,

És nem fog rajta hit, ez általunk

Két ízbe látott rémlátvány felől:

Én hát magammal hívtam őt, virassza

Velünk az éjnek perceit;

S ha jő megint a tünemény, legyen

Szemünk' tanúja, és szólítsa meg.

HORATIO

Aj, aj! sosem jő.

BERNARDO

Ülj le hát elébb;

Hadd ostromoljuk ismét a füled,

Mely e csodának úgy el van falazva,

Amit mi kétszer láttunk.

HORATIO

Jó, leűlök.

Bernardo mondja el, miképp esett.

BERNARDO

Múlt éjszaka,

Midőn ama csillag, mely a saroktól

Nyugotra ég, a mennynek épp azon

Részén világolt, Marcellus meg én,

Az óra egyet ütvén...

MARCELLUS

Csitt! szó se több: ahol jő már megint!

C

Mar.

Holla! Bernardo!

Ber.

Say,

What! is Horatio there?

Hor.

A piece of him.

Ber.

Welcome, Horatio; welcome, good Marcellus.

Mar.

What! has this thing appear’d again to-night?

Ber.

I have seen nothing.

Mar.

Horatio says ’tis but our fantasy,

And will not let belief take hold of him

Touching this dreaded sight twice seen of us:

Therefore I have entreated him along

With us to watch the minutes of this night;

That if again this apparition come,

He may approve our eyes and speak to it.

Hor.

Tush, tush! ’twill not appear.

Ber.

Sit down a while,

And let us once again assail your ears,

That are so fortified against our story,

What we two nights have seen.

Hor.

Well, sit we down,

And let us hear Bernardo speak of this.

Ber.

Last night of all,

When yond same star that’s westward from the pole

Had made his course to illume that part of heaven

Where now it burns, Marcellus and myself,

The bell then beating one,—

Mar.

Peace! break thee off; look, where it comes again!

D

Szellem jő

BERNARDO

Alakra éppen a megholt király.

MARCELLUS

Te tudsz latinul*: szólítsd meg, Horatio.

BERNARDO

Nem a király? Nézd csak, Horatio.

HORATIO

Egy ízig: átver félelem, csodálat.

BERNARDO

Szót várna*.

MARCELLUS

Tégy kérdést, Horatio.

HORATIO

Mi vagy te, mely az éjfelet bitorlod,

Együtt ama szép, harcias idommal,

Amelyben egykor elhunyt Dánia

Fölsége járt? Az égre kényszerítlek:

Szólj!

MARCELLUS

Lám neheztel.

BERNARDO

És halad tovább.

Szellem el

D

Enter Ghost.

Ber.

In the same figure, like the king that’s dead.

Mar.

Thou art a scholar; speak to it, Horatio.

Ber.

Looks it not like the king? mark it, Horatio.

Hor.

Most like: it harrows me with fear and wonder.

Ber.

It would be spoke to.

Mar.

Question it, Horatio.

Hor.

What art thou that usurp’st this time of night,

Together with that fair and war-like form

In which the majesty of buried Denmark

Did sometimes march? by heaven I charge thee, speak!

Mar.

It is offended.

Ber.

See! it stalks away.

Hor.

Stay! speak, speak! I charge thee, speak!

Exit Ghost.

E

MARCELLUS

Elment, felelni kedve nincs.

BERNARDO

No hát? Horatio! sápadsz, remegsz.

Nem több-e hát, mint puszta képzelet?

Mit vélsz felőle?

HORATIO

Az Isten látja, nem hinném soha

Érzéki és hű vallomása nélkül

Saját szememnek.

MARCELLUS

Ugyebár hasonlít?

HORATIO

Mint te, magadhoz.

Még harcmez is e volt királyomon,

Midőn a büszke norvégit legyőzte*;

S bosszús vitában ily zord képe volt,

Midőn a szánas lengyelt* a jegen

Megverte. Különös.

MARCELLUS

Két ízbe már, s pont e halotti órán,

Járt őrhelyünk előtt ily harcilag.

HORATIO

Mi részben árt sajátlag, nem tudom;

De általános véleményem az,

Hogy ez honunkra nagy csapást jelent.

MARCELLUS

Üljünk le; s aki tudja mondja meg,

Mért e szoros, e pontos őrvigyázat,

Gyötörni éjjel az alattvalót?

Mért öntik e réz álgyukat naponta,

S veszik külföldön a sok harci szert?

Mért a hajóácsok nagy fogdosása,

Kiknél vasárnap, köznap egyre mén?

Mi készül, hogy ez izzadó sietség

Munkába fog mind éjet, mind napot?

Ki fejti ezt meg?

HORATIO

Én megmondhatom;

Legalább ez a hír. Az elhúnyt királyt,

Kinek képmása feltűnt az elébb,

Tudjátok, a norvégi Fortinbras*,

Izgatva büszke verseny viszketegtől,

Párbajra készté*: ám hős Hamletünk

(Mert így becsülte az ösmert világrész)

Megölte Fortinbrast; pecsétes alku,

Törvény- s lovagszokással szentesült,

Levén közöttük, mely szerint amaz

Éltével együtt minden birtokát,

Mely pör alatt volt, a győzőre hagyja;

S mellyel fölérőt szintén lekötött

A mi királyunk. Most, ha győz vala*

Fortinbras, ő örökli e vagyont;

És így viszontag az övé, csere-

Kötésök egy kitűzött pontja által,

Hamletre szállt. No most, az ifju Fortinbras

Tapasztalatlan harcvággyal tele,

Norvégia szélein, itt és amott,

Egy csőcselék, elszánt hadat toborza,

Mely, puszta étiért*, kész nyaktörő

Nagy vállalatra; és ez nem kisebb

(Hisz kormányunk előtt már nem titok),

Mint visszavenni tőlünk fegyver által

Az apja elvesztette földeket.

Ez inditója mind e készületnek,

Úgy sejtem én, ez őrségünk oka,

S az országos hű-hónak kútfeje*.

BERNARDO

Nem más, csupán ez, én is úgy hiszem:

S jól összevág, hogy e csodás alak

Fegyverbe jár itt; oly hasonlatos

Ama királyhoz, akiért e harc.

HORATIO

Egy porszem ő, az ész szemét zavarni.

Így Róma fönt-virágzó napjain,

A leghatalmasb Julius bukása

Előtt kevéssel*, gazdátlan maradt

Sok sír, s belőle a leples halott

Makogva, nyíva járt mind útcaszerte;

Tűzfarku csillag*, vérharmat, homály

A napban; és a nyirkos égitest,

Mely Neptun* országán uralkodik*,

Kórrá fogyott, majd mint a végnapon*.

S ím, zord jövők hasonló gyászjelét,

Mintegy a balsors száguldó futárit,

S előbeszédét ránk törő gonosznak

Tüntet föl együtt a menny s föld, hazánk

Éghajlatán és honosink* előtt.

E

Mar.

’Tis gone, and will not answer.

Ber.

How now, Horatio! you tremble and look pale:

Is not this something more than fantasy?

What think you on ’t?

Hor.

Before my God, I might not this believe

Without the sensible and true avouch

Of mine own eyes.

Mar.

Is it not like the king?

Hor.

As thou art to thyself:

Such was the very armour he had on

When he the ambitious Norway combated;

So frown’d he once, when, in an angry parle,

He smote the sledded Polacks on the ice.

’Tis strange.

Mar.

Thus twice before, and jump at this dead hour,

With martial stalk hath he gone by our watch.

Hor.

In what particular thought to work I know not;

But in the gross and scope of my opinion,

This bodes some strange eruption to our state.

Mar.

Good now, sit down, and tell me, he that knows,

Why this same strict and most observant watch

So nightly toils the subject of the land;

And why such daily cast of brazen cannon,

And foreign mart for implements of war;

Why such impress of shipwrights, whose sore task

Does not divide the Sunday from the week;

What might be toward, that this sweaty haste

Doth make the night joint-labourer with the day:

Who is ’t that can inform me?

Hor.

That can I;

At least, the whisper goes so. Our last king,

Whose image even but now appear’d to us,

Was, as you know, by Fortinbras of Norway,

Thereto prick’d on by a most emulate pride,

Dar’d to the combat; in which our valiant Hamlet—

For so this side of our known world esteem’d him—

Did slay this Fortinbras; who, by a seal’d compact,

Well ratified by law and heraldry,

Did forfeit with his life all those his lands

Which he stood seiz’d of, to the conqueror;

Against the which, a moiety competent

Was gaged by our king; which had return’d

To the inheritance of Fortinbras,

Had he been vanquisher; as, by the same covenant,

And carriage of the article design’d,

His fell to Hamlet. Now, sir, young Fortinbras,

Of unimproved mettle hot and full,

Hath in the skirts of Norway here and there

Shark’d up a list of lawless resolutes,

For food and diet, to some enterprise

That hath a stomach in ’t; which is no other—

As it doth well appear unto our state—

But to recover of us, by strong hand

And terms compulsative, those foresaid lands

So by his father lost. And this, I take it,

Is the main motive of our preparations,

The source of this our watch and the chief head

Of this post-haste and romage in the land.

Ber.

I think it be no other but e’en so;

Well may it sort that this portentous figure

Comes armed through our watch, so like the king

That was and is the question of these wars.

Hor.

A mote it is to trouble the mind’s eye.

In the most high and palmy state of Rome,

A little ere the mightiest Julius fell,

The graves stood tenantless and the sheeted dead

Did squeak and gibber in the Roman streets;

As stars with trains of fire and dews of blood,

Disasters in the sun; and the moist star

Upon whose influence Neptune’s empire stands

Was sick almost to doomsday with eclipse;

And even the like precurse of fierce events,

As harbingers preceding still the fates

And prologue to the omen coming on,

Have heaven and earth together demonstrated

Unto our climatures and countrymen.

But, soft! behold! lo! where it comes again.

F

Szellem visszajő

De halkan! ím! ehol jő már megint!

Útját szelem, ha megront is. Megállj,

Káprázat!

Ha van beszélni hangod, vagy szavad:

Felelj!

Ha képes ember tenni jót veled,

Mi néked enyhes, nékem üdvhozó:

Felelj!

Ha tán belátsz honod sorsába, mely

Előre tudva elkerűlhető:

Ó, hát felelj!

S ha életedben zsarlott kincseket

Raktál halomra mélyen föld alatt,

Miér' ti holtak visszajárni szoktok:

Kakasszó

Mondd el: ne távozz! szólj! Elébe, Márcell!

MARCELLUS

Ne üssek hozzá a lándzsámmal?

HORATIO

Üss,

Ha nem akar megállni.

BERNARDO

Itt van!

HORATIO

Itt van!

Szellem el

F

Re-enter Ghost.

I’ll cross it, though it blast me. Stay, illusion!

If thou hast any sound, or use of voice,

Speak to me:

If there be any good thing to be done,

That may to thee do ease and grace to me,

Speak to me:

If thou art privy to thy country’s fate,

Which happily foreknowing may avoid,

O! speak;

Or if thou hast uphoarded in thy life

Extorted treasure in the womb of earth,

For which, they say, you spirits oft walk in death,

Cock crows.

Speak of it: stay, and speak! Stop it, Marcellus.

Mar.

Shall I strike at it with my partisan?

Hor.

Do, if it will not stand.

Ber.

’Tis here!

Hor.

’Tis here!

Exit Ghost.

G

MARCELLUS

Elment!

Megbántjuk, amily fönséges, midőn

Erőszak látszatával fenyegetjük;

Mert sérthetetlen, mint a levegő,

S hiú ütésink vásott gúny neki.

BERNARDO

Szólt volna már, hogy a kakas kiálta.

HORATIO

S hogy felriadt! mint bűn sujtotta lény

A rettentő hivásra. Úgy beszélik,

Hogy a kakas, a reggel harsonája,

Metsző, hegyes torkával fölveri

A napnak istenét; s az ő jelére,

Ha tűz-, ha vízben, földön vagy egen

Csatangol a bolygó lélek, siet

Mesgyéi közzé*, s hogy van benn igaz,

Arról ez a jelen tárgy is bizonyság.

MARCELLUS

Aztán csak elmúlt a kakas szavára.

Mondják, valahányszor az idő közelg,

Melyben Urunk születését innepeljük,

Egész éjjel zeng e hajnal-madár;

S hogy akkor egy se mér mozdulni szellem*;

Az éj ártalmatlan; planéta nem ver,

Tündér nem ígéz, nem büvöl boszorkány,

Oly üdvös, oly szentelt azon idő.

HORATIO

Hallottam én is, hiszek is belőle.

De ím, a reggel, öltve bíborát,

Ott járdal* a domb harmatján, keletre.

Menjünk, letelt az őr*; s azt mondom én,

Tudassuk mindez éji látomást

Az ifju Hamlettel; mert, a fejem rá!

Hogy e nekünk oly néma szellem ő -

Hozzá beszélni fog. Rálesztek*, úgye,

Hogy értesítsük, mint a szeretet

Kívánja, s illik hű tisztünk szerint?

MARCELLUS

Rá, rá; közöljük; én tudom, ma reggel

Legalkalmasban hol találni őt.

Elmennek

G

Mar.

’Tis gone!

We do it wrong, being so majestical,

To offer it the show of violence;

For it is, as the air, invulnerable,

And our vain blows malicious mockery.

Ber.

It was about to speak when the cock crew.

Hor.

And then it started like a guilty thing

Upon a fearful summons. I have heard,

The cock, that is the trumpet to the morn,

Doth with his lofty and shrill-sounding throat

Awake the god of day; and at his warning,

Whether in sea or fire, in earth or air,

The extravagant and erring spirit hies

To his confine; and of the truth herein

This present object made probation.

Mar.

It faded on the crowing of the cock.

Some say that ever ’gainst that season comes

Wherein our Saviour’s birth is celebrated,

The bird of dawning singeth all night long;

And then, they say, no spirit can walk abroad;

The nights are wholesome; then no planets strike,

No fairy takes, nor witch hath power to charm,

So hallow’d and so gracious is the time.

Hor.

So have I heard and do in part believe it.

But, look, the morn in russet mantle clad,

Walks o’er the dew of yon high eastern hill;

Break we our watch up; and by my advice

Let us impart what we have seen to-night

Unto young Hamlet; for, upon my life,

This spirit, dumb to us, will speak to him.

Do you consent we shall acquaint him with it,

As needful in our loves, fitting our duty?

Mar.

Let’s do ’t, I pray; and I this morning know

Where we shall find him most conveniently.

Exeunt.