1. felvonás, 3. szín

Szoba Polonius házában.

A Room in POLONIUS’ House.

A

Laertes és Ophelia jőnek

LAERTES

Poggyászom a hajón; Isten veled:

Aztán, ha kedvező szél lesz, hugom,

S indúl hajó: ne szunnyadj, ám, hanem

Halljak felőled.

OPHELIA

Kétkednél azon?

LAERTES

Mi nézi Hamlet bíbelő kegyét*:

Vedd azt divatnak s játszi vér* gyanánt;

Vedd ibolyának az ifjú tavasztól

- Korán nyit, elhull, kedves, de mulékony,

Illatja, színe pillanatnyi élv -

Ne többnek.

OPHELIA

Ó, ne?

LAERTES

Mondom, annyinak.

Mert nem csupán idomra és tömegben

Nő a természet; e templommal együtt

Az elme, lélek belszolgálata

Szintén öregbül. Most talán szeret;

Tán ronda célzat még nem szennyezi

Szándéka értékét; de óvakodjál:

Amily nagy ő, szándéka nem övé,

Mert szűletése rabja maga is.

Nem kérhet ő, mint közsorsú személy,

Leányt magának; mert egész haza

Jólléte, üdve, lépésén forog.

Azért e lépésnek határt ama

Test szavazatja s engedélye szab,

Amelynek ő feje. Ha hát szeret,

Mint mondja, illő hinned józanul:

Amennyiben saját állása, rangja

Be hagyja tettel a szót váltani:

Azaz, míg Dánia is mellé szavaz.

Vedd fontolóra hát, mily csorba éri

Becsűleted, ha túl-bizó fülekkel

Dalára hallgatsz, vagy szivet veszítsz,

Vagy szenvedélye zaklatásinak,

Melyen nem úr, szűz kincsed megnyitod.

Vigyázz, Ophelia, szép hugom, vigyázz;

Állj tartalékban vonzalmad megett,

Vágyak s veszély lőtávolán kivűl.

A legszemérmesb lányka is pazar,

Kecseit habár a holdnak fölfedi.

Erény se ment a rágalmas fulánktól,

Üszög* senyveszti a tavasz szülöttit

Gyakran előbb, mint bimbajok fesel*;

S az ifjuság harmatdús hajnalán

A mételyes kór legjárványosabb.

Óvd hát magad; legbiztosb a vigyázat;

Az ifjú, ha más nincs, magára lázad.

OPHELIA

Megtartom e szép lecke bényomásit

Őrül szivemnek. De, jó bácsikám,

Magad se tégy úgy, mint rossz pap, nekem

Az égbe tüskés, zord ösvényt mutatván,

Míg ő szeles, hiú kéjenc gyanánt

Az élvek rózsás útjain halad,

Feledve, mit papolt.

LAERTES

Attól ne félj.

De késem is már; itt jő az atyám.

A

Enter LAERTES and OPHELIA.

Laer.

My necessaries are embark’d; farewell:

And, sister, as the winds give benefit

And convoy is assistant, do not sleep, 5

But let me hear from you.

Oph.

Do you doubt that?

Laer.

For Hamlet, and the trifling of his favour,

Hold it a fashion and a toy in blood,

A violet in the youth of primy nature, 10

Forward, not permanent, sweet, not lasting,

The perfume and suppliance of a minute;

No more.

Oph.

No more but so?

Laer.

Think it no more: 15

For nature, crescent, does not grow alone

In thews and bulk; but, as this temple waxes,

The inward service of the mind and soul

Grows wide withal. Perhaps he loves you now,

And now no soil nor cautel doth besmirch 20

The virtue of his will; but you must fear,

His greatness weigh’d, his will is not his own,

For he himself is subject to his birth;

He may not, as unvalu’d persons do,

Carve for himself, for on his choice depends 25

The safety and the health of the whole state;

And therefore must his choice be circumscrib’d

Unto the voice and yielding of that body

Whereof he is the head. Then if he says he loves you,

It fits your wisdom so far to believe it 30

As he in his particular act and place

May give his saying deed; which is no further

Than the main voice of Denmark goes withal.

Then weigh what loss your honour may sustain,

If with too credent ear you list his songs, 35

Or lose your heart, or your chaste treasure open

To his unmaster’d importunity.

Fear it, Ophelia, fear it, my dear sister;

And keep you in the rear of your affection,

Out of the shot and danger of desire. 40

The chariest maid is prodigal enough

If she unmask her beauty to the moon;

Virtue herself ’scapes not calumnious strokes;

The canker galls the infants of the spring

Too oft before their buttons be disclos’d, 45

And in the morn and liquid dew of youth

Contagious blastments are most imminent.

Be wary then; best safety lies in fear:

Youth to itself rebels, though none else near.

Oph.

I shall th’ effect of this good lesson keep, 50

As watchman to my heart. But, good my brother,

Do not, as some ungracious pastors do,

Show me the steep and thorny way to heaven,

Whiles, like a puff’d and reckless libertine,

Himself the primrose path of dalliance treads, 55

And recks not his own rede.

Laer.

O! fear me not.

I stay too long; but here my father comes.

B

Polonius jő

LAERTES

Két üdv az áldást kétszer venni el;

Másod bucsúra alkalom mosolyg.

POLONIUS

Még itt, Laertes? Ejh! siess, siess.

A szél vitorlád vállán űl; hajóra!

Várnak. Ne, még ez - áldásom veled (Kezét Laertes fejére teszi);

S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.

A gondolatnak nyelve sose keljen

Nálad, se tettre ferde gondolat.

Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;

Kémlelve rostáld meg barátidat,

Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;

De minden első jöttment cimbora

Üdvözletén ne koptasd tenyered.

Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,

Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.

Füled mindenki bírja, szód kevés;

Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.

Öltözz, miképp erszényedtől telik,

Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,

Mert a ruha jellemzi emberét,

S a franciák közt a jobb rangbeli

Legválasztékosabb főmester ebben.

Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel

Elveszti önmagát, el a barátot;

Viszont, adósság a gazdálkodás

Hegyét tompítja. Mindenek fölött

Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,

Következik, hogy ál máshoz se léssz.

Isten veled: áldásom benned ezt

Érlelje meg majd.

LAERTES

Én alázatos

Bucsút veszek hát, jó uram.

POLONIUS

Menj, az idő hí; várnak a cselédid.

LAERTES

Élj boldogúl, Ophelia;

Eszedbe jusson, mit mondtam.

OPHELIA

Bezárva

Elmémben őrzöm, s kulcsa nálad áll.

LAERTES

Élj boldogul. (El)

B

Enter POLONIUS.

Laer.

A double blessing is a double grace; 60

Occasion smiles upon a second leave.

Pol.

Yet here, Laertes! aboard, aboard, for shame!

The wind sits in the shoulder of your sail,

And you are stay’d for. There, my blessing with thee!

And these few precepts in thy memory 65

Look thou character. Give thy thoughts no tongue,

Nor any unproportion’d thought his act.

Be thou familiar, but by no means vulgar;

The friends thou hast, and their adoption tried,

Grapple them to thy soul with hoops of steel; 70

But do not dull thy palm with entertainment

Of each new-hatch’d, unfledg’d comrade. Beware

Of entrance to a quarrel, but, being in,

Bear ’t that th’ opposed may beware of thee.

Give every man thine ear, but few thy voice; 75

Take each man’s censure, but reserve thy judgment.

Costly thy habit as thy purse can buy,

But not express’d in fancy; rich, not gaudy;

For the apparel oft proclaims the man,

And they in France of the best rank and station 80

Are most select and generous, chief in that.

Neither a borrower, nor a lender be;

For loan oft loses both itself and friend,

And borrowing dulls the edge of husbandry.

This above all: to thine own self be true, 85

And it must follow, as the night the day,

Thou canst not then be false to any man.

Farewell; my blessing season this in thee!

Laer.

Most humbly do I take my leave, my lord.

Pol.

The time invites you; go, your servants tend. 90

Laer.

Farewell, Ophelia; and remember well

What I have said to you.

Oph.

’Tis in my memory lock’d,

And you yourself shall keep the key of it.

Laer.

Farewell. (Exit.) 95

C

POLONIUS

Mi az? Mit mondott ő, Ophelia?

OPHELIA

Könyörgök, Hamlet úrról ejte szót.

POLONIUS

Igen! Jó, hogy eszembe jut.

Úgy hallom, ő gyakran bizalmas órát

Áldoz neked mostanság, s hogy te is

Nagyon szabad s kész voltál elfogadni.

Ha így van (és ezt így sugák nekem,

Intés gyanánt, be), meg kell mondanom:

Nem érted oly tisztán magad, miképp

Lányomhoz illik, és becsűletedhez.

Mennyire vagytok? Mondd ki a valót.

OPHELIA

Több ízben árult már vonzalmat el

Irántam mostanság, uram.

POLONIUS

Mit! Vonzalom! Gyermekleány beszéd,

Járatlané az ily veszélyes ügyben.

S hiszed, mit árul*? vagy minek hivod.

OPHELIA

Én nem tudom, mit gondoljak, uram.

POLONIUS

No, megtanítlak: gondold, csecsemő vagy,

Minthogy valódi árunak vevéd.

A semmi-árut. Több árt szabj magadnak,

Különben (hogy ne törjük e szegény szó

Nyakát tovább) elárulsz engem is.

OPHELIA

Atyám, szerelmét úgy ajánlta, mint

Becsűlet és szokás.

POLONIUS

Az! az! szokás, jól mondod; ejh, eredj.

OPHELIA

És szentesíté ajka vallomását

Az Ég majd minden fogadásival.

POLONIUS

Lép* a rigónak; úgy, igen. Tudom,

Ha lángol a vér, mily pazérul* ad

A nyelvnek a sziv ilyen fogadást.

E fényt, leányom - több világa, mint

Melegje, és kialszik, míg rakod -

Tűznek ne vedd ám. Légy jövőre* szűzi

Jelenléteddel kissé fukarabb;

Szabd múlatásid értékét magasbra,

Mint hogy parancsra állj. Hamletre nézve:

Higgy benne annyit: ő ifjú, s nagyobb

Körben csaponghat, mint neked lehet.

Rövídeden, ne bízz, Ophelia,

Fogadásiban, mert mind alkusz-fogás,

Nem oly szinű, mint a burok mutatja.

Csak vétkes űzlet szóvivője mind,

Bár színre jámbor, istenes kötés,

Rászedni jobban. Egy szó mint ezer,

Nyiltan kimondva, én nem akarom,

Hogy többet oly olcsó perced legyen,

Hogy Hamlet úrral szót válts vagy beszélj.

Légy rajta, kérlek; most járj útadon.

OPHELIA

Szót fogadok, uram.

Elmennek

C

Pol.

What is ’t, Ophelia, he hath said to you?

Oph.

So please you, something touching the Lord Hamlet.

Pol.

Marry, well bethought:

’Tis told me, he hath very oft of late

Given private time to you; and you yourself 100

Have of your audience been most free and bounteous.

If it be so,—as so ’tis put on me,

And that in way of caution,—I must tell you,

You do not understand yourself so clearly

As it behoves my daughter and your honour. 105

What is between you? give me up the truth.

Oph.

He hath, my lord, of late made many tenders

Of his affection to me.

Pol.

Affection! pooh! you speak like a green girl,

Unsifted in such perilous circumstance. 110

Do you believe his tenders, as you call them?

Oph.

I do not know, my lord, what I should think.

Pol.

Marry, I’ll teach you: think yourself a baby,

That you have ta’en these tenders for true pay,

Which are not sterling. Tender yourself more dearly; 115

Or,—not to crack the wind of the poor phrase,

Running it thus,—you’ll tender me a fool.

Oph.

My lord, he hath importun’d me with love

In honourable fashion.

Pol.

Ay, fashion you may call it: go to, go to. 120

Oph.

And hath given countenance to his speech, my lord,

With almost all the holy vows of heaven.

Pol.

Ay, springes to catch woodcocks. I do know,

When the blood burns, how prodigal the soul

Lends the tongue vows: these blazes, daughter, 125

Giving more light than heat, extinct in both,

Even in their promise, as it is a-making,

You must not take for fire. From this time

Be somewhat scanter of your maiden presence;

Set your entreatments at a higher rate 130

Than a command to parley. For Lord Hamlet,

Believe so much in him, that he is young,

And with a larger tether may he walk

Than may be given you: in few, Ophelia,

Do not believe his vows, for they are brokers, 135

Not of that dye which their investments show,

But mere implorators of unholy suits,

Breathing like sanctified and pious bawds,

The better to beguile. This is for all:

I would not, in plain terms, from this time forth, 140

Have you so slander any moment’s leisure,

As to give words or talk with the Lord Hamlet.

Look to ’t, I charge you; come your ways.

Oph.

I shall obey, my lord.

Exeunt.