1. felvonás, 5. szín

Az emelt térnek egy félrébb eső része.

Another Part of the Platform.

A

Szellem és Hamlet jőnek

HAMLET

Hová vezetsz? szólj! nem megyek tovább.

SZELLEM

Figyelj.

HAMLET

Fogok.

SZELLEM

Az én órám közel,

Hogy visszatérjek gyötrő kénköves

Lángok közé.

HAMLET

Ó, jaj, szegény szellem!

SZELLEM

Ne szánj; figyelmezz arra komolyan,

Amit beszélek.

HAMLET

Szólj, meghallani

Köteles vagyok.

SZELLEM

Az, megboszulni is,

Ha meghallottad.

HAMLET

Mit?

SZELLEM

Én atyádnak szelleme vagyok;

Kárhozva, éjjel bolygnom egy korig,

S nappal bezárva lenni láng között,

Míg földi létem undok bűne mind

Kiég s letisztul. Csak ne voln' tilos

Börtönlakom titkát elmondani:

Olyat fedeznék föl, hogy legkisebb

Szavára lelked hánytorogna fel,

Megfagyna ifju véred, s két szemed,

Köréből, mint csillag szökellne ki,

Szétválna fürtbe kondorult* hajad

S élére állna minden szál külön,

Mint tüske-állat zörgő tollai:

De ily örök jelentés nem való

Hús-vér füleknek. Ó, figyelj, figyelj!

Ha szeretted édes atyádat valaha...

HAMLET

Ó, Isten!

SZELLEM

Boszúld meg rút, erőszakos halálát.

HAMLET

Erőszakos?

SZELLEM

Rút és erőszakos - nincs rá egyéb szó,

De szörnyü rút, s természet elleni*.

HAMLET

Ó, hadd tudom hát, s oly gyors szárnyakon,

Mint a fohász s szerelmi gondolat.

Szálljak boszúmra.

SZELLEM

Képesnek talállak.

Butább is volnál, mint a buja gyom,

Mely Léthe* partján lustán gyökerez,

Ha erre meg nem indulnál. Figyelj hát.

Kertemben alvám - így adják elő -,

S megmart a kígyó; ily koholt mesével

Dugák be csúfra Dánország fülét

Vesztem felől; de tudd meg, lelkes ifju,

Amely kigyó atyád halálra marta,

Most koronáját viseli.

HAMLET

Nagybátyám! Ó, az én próféta lelkem!

SZELLEM

Az, a parázna, vérnősző* barom;

Ki bűvös ésszel, csáb ajándokokkal

(Ó, átkos ész, ajándék, melyek így

Szédítni bírtok!) megnyeré gyalázatos

Kéjére színleg feddhetlen királyném

Kedvét. Ó, Hamlet, ez volt a bukás!

Tőlem, kinek szerelme oly nemes volt,

Hogy még karöltve járt a mátkai

Szent fogadással, egy cudarhoz* esni,

Kit, hozzám mérve, koldusan hagyott

Már a természet is.

De, míg a szűz erény nem tántorul*,

Bár égi képben űzze bujaság*:

Ellenben a kéj, bárha fényes angyal

A társa, égi ággyal eltelik

S ganajba duszkál*.

De halkan! érzem a hajnal lehét,

Rövid legyünk. Amint kertemben alvám

- Ez volt szokásom minden délután -,

Meglopta bátyád ezt a biztos órát,

Üvegben átkos csalmatok* levével,

S fülhézagomba önté e nedű

Bélpoklos csöppjeit, melyek hatása

A vérnek oly halálos ellene*.

Hogy gyorsan átfut, mint a kéneső,

A testbe minden ösvényt és kaput,

S mint tejbe csöppent oltó a tejet,

Megoltja, összerántja hirtelen

A híg, az ép vért: így történt velem:

Egyszerre undok ótvar kérgezé,

Csömörletes héjjal, Lázár gyanánt,

Szép síma testemet*.

Így lettem én el, hajh! testvérem által,

Éltem, királyném, koronám nekül;

Levágva épen bűneim virágján,

Nem gyónva, kenve, nem áldozva meg,

Nem vetve számot, sőt számolni küldve

Minden hamisságimmal fejemen*:

Irtóztató! irtóztató! irtóztató!

Ha van belőlem benned vér*, ne tűrd ezt;

Ne engedd Dánia királyi ágyát

Vérbujaságnak átkos fekhelyűl.

De, bárhogyan látsz e boszú müvéhez,

Elméd maradjon tiszta, és ne törjön

Anyádra lelked: bízd az Égre őt

S mind a tövisre, mely keblében él,

Az csípje, szúrja. Most Isten veled;

A fénybogár* jelenti, hogy virad,

Halványodik hatástalan tüze.

Isten veled, Hamlet! Eszedbe jussak. (El)

A

Enter Ghost and HAMLET.

Ham.

Whither wilt thou lead me? speak; I’ll go no further.

Ghost.

Mark me.

Ham.

I will.

Ghost.

My hour is almost come,

When I to sulphurous and tormenting flames

Must render up myself.

Ham.

Alas! poor ghost.

Ghost.

Pity me not, but lend thy serious hearing

To what I shall unfold.

Ham

Speak; I am bound to hear.

Ghost.

So art thou to revenge, when thou shalt hear.

Ham.

What?

Ghost.

I am thy father’s spirit;

Doom’d for a certain term to walk the night,

And for the day confin’d to fast in fires,

Till the foul crimes done in my days of nature

Are burnt and purg’d away. But that I am forbid

To tell the secrets of my prison-house,

I could a tale unfold whose lightest word

Would harrow up thy soul, freeze thy young blood,

Make thy two eyes, like stars, start from their spheres,

Thy knotted and combined locks to part,

And each particular hair to stand an end,

Like quills upon the fretful porpentine:

But this eternal blazon must not be

To ears of flesh and blood. List, list, O list!

If thou didst ever thy dear father love—

Ham.

O God!

Ghost.

Revenge his foul and most unnatural murder.

Ham.

Murder!

Ghost.

Murder most foul, as in the best it is;

But this most foul, strange, and unnatural.

Ham.

Haste me to know ’t, that I, with wings as swift

As meditation or the thoughts of love,

May sweep to my revenge.

Ghost.

I find thee apt;

And duller shouldst thou be than the fat weed

That rots itself in ease on Lethe wharf,

Wouldst thou not stir in this. Now, Hamlet, hear:

’Tis given out that, sleeping in mine orchard,

A serpent stung me; so the whole ear of Denmark

Is by a forged process of my death

Rankly abus’d; but know, thou noble youth,

The serpent that did sting thy father’s life

Now wears his crown.

Ham.

O my prophetic soul!

My uncle!

Ghost.

Ay, that incestuous, that adulterate beast, 50

With witchcraft of his wit, with traitorous gifts,—

O wicked wit and gifts, that have the power

So to seduce!—won to his shameful lust

The will of my most seeming-virtuous queen.

O Hamlet! what a falling-off was there;

From me, whose love was of that dignity

That it went hand in hand even with the vow

I made to her in marriage; and to decline

Upon a wretch whose natural gifts were poor

To those of mine!

But virtue, as it never will be mov’d,

Though lewdness court it in a shape of heaven,

So lust, though to a radiant angel link’d,

Will sate itself in a celestial bed,

And prey on garbage.

But, soft! methinks I scent the morning air;

Brief let me be. Sleeping within mine orchard,

My custom always in the afternoon,

Upon my secure hour thy uncle stole,

With juice of cursed hebona in a vial,

And in the porches of mine ears did pour

The leperous distilment; whose effect

Holds such an enmity with blood of man

That swift as quicksilver it courses through

The natural gates and alleys of the body,

And with a sudden vigour it doth posset

And curd, like eager droppings into milk,

The thin and wholesome blood: so did it mine;

And a most instant tetter bark’d about,

Most lazar-like, with vile and loathsome crust,

All my smooth body.

Thus was I, sleeping, by a brother’s hand,

Of life, of crown, of queen, at once dispatch’d;

Cut off even in the blossoms of my sin,

Unhousel’d, disappointed, unanel’d,

No reckoning made, but sent to my account

With all my imperfections on my head:

O, horrible! O, horrible! most horrible!

If thou hast nature in thee, bear it not;

Let not the royal bed of Denmark be

A couch for luxury and damned incest.

But, howsoever thou pursu’st this act,

Taint not thy mind, nor let thy soul contrive

Against thy mother aught; leave her to heaven,

And to those thorns that in her bosom lodge,

To prick and sting her. Fare thee well at once!

The glow-worm shows the matin to be near,

And ’gins to pale his uneffectual fire;

Adieu, adieu! Hamlet, remember me. (Exit)

B

HAMLET

Ó, ég minden lakói! Föld! S mi még?

A poklot is mondjam? Csitt, csitt, szivem.

Ne váljatok tüstént vénné, inak!

De tartsatok merőn*. Eszembe juss?

Igen, szegény szellem, míg e zavart

Golyóban székel az emlékezet.

Eszembe juss?

Igen, letörlök emlékezetem

Lapjáról minden léha jegyzetet,

Könyvek tanácsit, képet, benyomást,

Mit vizsga ifju-kor másolt reá,

És csak parancsod éljen egyedűl

Agyam könyvében, nem vegyülve más

Alábbvalókkal: úgy van, esküszöm.

Ó, jaj! rémséges asszony!

Ó, gaz - mosolygó, átkozott gazember!

Hol a tárcám* - leírom, hadd irom le,

Hogy ember úgy mosolyghat s gaz lehet;

Legalább a dán király bizonnyal az. (Ír)

No, bátya, itt vagy. Most a jelszavam:

És az: "Isten veled! Eszedbe jussak."

Esküm van arra már.

HORATIO

(künn) Uram! uram!

MARCELLUS

(künn) Hamlet királyfi!

HORATIO

(künn) Óvja őt az Ég!

MARCELLUS

(künn) Úgy adja Isten!

HORATIO

(künn) Hahó! Uram! Fönséges úr! hahó!

HAMLET

Hahó! csak erre, szolgám, erre, erre!

B

Ham.

O all you host of heaven! O earth! What else?

And shall I couple hell? O fie! Hold, hold, my heart!

And you, my sinews, grow not instant old,

But bear me stiffly up! Remember thee!

Ay, thou poor ghost, while memory holds a seat

In this distracted globe. Remember thee!

Yea, from the table of my memory

I’ll wipe away all trivial fond records,

All saws of books, all forms, all pressures past,

That youth and observation copied there;

And thy commandment all alone shall live

Within the book and volume of my brain,

Unmix’d with baser matter: yes, by heaven!

O most pernicious woman!

O villain, villain, smiling, damned villain!

My tables,—meet it is I set it down,

That one may smile, and smile, and be a villain;

At least I’m sure it may be so in Denmark: (Writing)

So, uncle, there you are. Now to my word;

It is, ‘Adieu, adieu! remember me.

I have sworn ’t.

Hor.

[Within.] My lord! my lord!

Mar.

[Within.] Lord Hamlet!

Hor.

[Within.] Heaven secure him!

Mar.

[Within.] So be it!

Hor.

[Within.] Hillo, ho, ho, my lord!

Ham.

Hillo, ho, ho, boy! come, bird, come.

C

Horatio és Marcellus jőnek

MARCELLUS

Nos, hercegem?

HORATIO

Mi újság, jó uram?

HAMLET

Ó, rendkivűli!

HORATIO

Mondd el, jó uram.

HAMLET

Nem, mert tovább adnátok.

HORATIO

Én, uram?

Nem én, az Égre!

MARCELLUS

Én se, hercegem.

HAMLET

Mit szólatok* hát: emberelme csak

Fel bírja-é gondolni* ezt? Hanem

Hallgatni fogtok?

HORATIO és MARCELLUS

Esküszünk, uram.

HAMLET

Nincs oly gazember széles Dániában - *

Ki megrögzött cinkos ne volna.

HORATIO

Ezt

Tudtunkra adni nincs szükség, uram,

Sírból jövő szellemre.

HAMLET

No, igaz;

Igazatok van; így hát, gondolom,

Minden további formaság nekűl

Rázzunk kezet, s váljunk el, uraim.

Ti, merre dolgotok hí s kedvetek,

Mert dolga, kedve van mindenkinek,

Amilyen, olyan; én, szegény fejem,

Lássátok, én megyek könyörgeni*.

HORATIO

Ez csak hiú, zavart beszéd, uram.

HAMLET

Sajnálom, hogyha sért; bizony, szivemből,

Bizony!

HORATIO

Nincs benne sértés, jó uram.

HAMLET

Szent Patrik-úgyse, van! Horatio,

Még sok. Mi ezt a látványt illeti:

Becsűletes kisértet, mondhatom;

Köztünk mi történt, ezt ha tudni vágytok,

Barátim, e vágyat nyomjátok el;

S most, mint barátok, iskolás, vitézi

Bajtársak, egy hitvány kérést nekem

Megtesztek, úgye?

HORATIO

Meg, uram; mi az?

HAMLET

Amit az éjjel láttatok, soha

Ki nem beszélni.

HORATIO és MARCELLUS

Nem, nem jó uram.

HAMLET

De hát esküdjetek.

HORATIO

Hitem reá,

Hogy én nem.

MARCELLUS

Én se, jó uram; hitem rá.

HAMLET

Kardomra!

MARCELLUS

Már megesküvénk, uram.

HAMLET

De a kardomra kell! kardomra kell!

SZELLEM

(alant*) Esküdjetek.

HAMLET

Ha, ha! te mondod, hé? ott vagy, te jópénz?

- Halljátok e fickót a pincelyukban? -

Lássunk a hithez*.

HORATIO

Tedd fel hát, uram.

HAMLET

Ki nem beszélni, amit láttatok, soha,

Kardomra esküsztök.

SZELLEM

(alant) Esküdjetek.

HAMLET

Hic et ubique?* Úgy váltsunk helyet.

Jerünk idébb, urak.

Szablyámra ismét a kezeteket,

S hogy a hallottról nem szóltok soha,

Kardomra esküsztök.

SZELLEM

(alant) Esküdjetek.

HAMLET

Jól mondád, vén vakand! oly gyorsan áskálsz?

Derék egy árkász*! Másuvá, barátim.

HORATIO

Ó, boldog Isten!

De mindez oly csudás, oly idegen.

HAMLET

Hát üdvözöld, mint idegent szokás.

Több dolgok vannak földön és egen,

Horatio, mintsem, bölcselmetek*

Álmodni képes. De jerünk tovább:

Itt mint elébb: az Isten úgy segéljen,

Bármily fonákul viselem magam

- Minthogy talán, úgy látom, ildomos lesz

Ezentul furcsa álcát öltenem -,

Hogy, látva engem ilyenkor, soha

Nem fontok így kart, nem ráztok fejet,

Se kétesen ily szót nem ejtetek:

"Jó, jó, mi tudjuk"; vagy "ha mi akarnók";

Vagy: "szólhatnánk mi"; vagy "lehetne csak!"

Vagy bármi oly kétértelmű jelet,

Hogy dolgaimban tudtok valamit.

Ezt hogy nem tészitek: az Isten úgy

Legyen irgalmas, kegyelmes legnagyobb

Szükségetekben. Most esküdjetek.

SZELLEM

(alant) Esküdjetek.

HAMLET

Nyugodj, felháborult szellem, nyugodj!

Most hát, egész szivemmel, jó urak,

Magamat ajánlom, s ha mi oly szegény egy

Embertől, aminő Hamlet, telik,

Szives barátságát hogy megmutassa:

Isten segélyivel, meglesz. Jerünk;

De, kérlek, ujjotok mindég az ajkon. -

Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt.

No, jertek együtt.

Mind el

C

Enter HORATIO and MARCELLUS.

Mar.

How is ’t, my noble lord?

Hor.

What news, my lord?

Ham.

O! wonderful.

Hor.

Good my lord, tell it.

Ham.

No; you will reveal it.

Hor.

Not I, my lord, by heaven!

Mar

Nor I, my lord.

Ham.

How say you, then; would heart of man once think it?

But you’ll be secret?

Hor. & Mar.

Ay, by heaven, my lord.

Ham.

There’s ne’er a villain dwelling in all Denmark,

But he’s an arrant knave.

Hor.

There needs no ghost, my lord, come from the grave,

To tell us this.

Ham.

Why, right; you are i’ the right;

And so, without more circumstance at all,

I hold it fit that we shake hands and part;

You, as your business and desire shall point you,—

For every man hath business and desire,

Such as it is,—and, for mine own poor part,

Look you, I’ll go pray.

Hor.

These are but wild and whirling words, my lord.

Ham.

I am sorry they offend you, heartily;

Yes, faith, heartily.

Hor.

There’s no offence, my lord.

Ham.

Yes, by Saint Patrick, but there is, Horatio,

And much offence, too. Touching this vision here,

It is an honest ghost, that let me tell you;

For your desire to know what is between us,

O’ermaster ’t as you may. And now, good friends,

As you are friends, scholars, and soldiers,

Give me one poor request.

Hor.

What is ’t, my lord? we will.

Ham.

Never make known what you have seen to-night.

Hor. & Mar.

My lord, we will not.

Ham.

Nay, but swear ’t.

Hor.

In faith,

My lord, not I.

Mar.

Nor I, my lord, in faith.

Ham.

Upon my sword.

Mar.

We have sworn, my lord, already.

Ham.

Indeed, upon my sword, indeed.

Ghost.

[Beneath.] Swear.

Ham.

Ah, ha, boy! sayst thou so? art thou there, true-penny?

Come on,—you hear this fellow in the cellar-age,—

Consent to swear.

Hor.

Propose the oath, my lord.

Ham.

Never to speak of this that you have seen,

Swear by my sword.

Ghost.

[Beneath.] Swear.

Ham.

Hic et ubique? then we’ll shift our ground.

Come hither, gentlemen,

And lay your hands again upon my sword:

Never to speak of this that you have heard,

Swear by my sword.

Ghost.

[Beneath.] Swear.

Ham.

Well said, old mole! canst work i’ the earth so fast?

A worthy pioner! once more remove, good friends.

Hor.

O day and night, but this is wondrous strange!

Ham.

And therefore as a stranger give it welcome.

There are more things in heaven and earth, Horatio,

Than are dreamt of in your philosophy.

But come;

Here, as before, never, so help you mercy,

How strange or odd soe’er I bear myself,

As I perchance hereafter shall think meet

To put an antic disposition on,

That you, at such times seeing me, never shall,

With arms encumber’d thus, or this head-shake,

Or by pronouncing of some doubtful phrase,

As, ‘Well, well, we know,’ or, ‘We could, an if we would;’

Or, ‘If we list to speak,’ or, ‘There be, an if they might;’

Or such ambiguous giving out, to note

That you know aught of me: this not to do,

So grace and mercy at your most need help you,

Swear.

Ghost.

[Beneath.] Swear.

(They swear)

Ham.

Rest, rest, perturbed spirit! So, gentlemen,

With all my love I do commend me to you:

And what so poor a man as Hamlet is

May do, to express his love and friending to you,

God willing, shall not lack. Let us go in together;

And still your fingers on your lips, I pray.

The time is out of joint; O cursed spite,

That ever I was born to set it right!

Nay, come, let’s go together.

(Exeunt)