Közzététel dátuma: May 23, 2016 5:51:16 PM
Italia mia, benche 'l parlar sia indarno
a le piaghe mortali
che nel bel corpo tuo si spesse veggio,
piacemi almen che ' miei sospir' sian quali
spera 'l Tevero et l'Arno,
e 'l Po, dove doglioso et grave or seggio.
Rettor del cielo, io cheggio
che la pieta che Ti condusse in terra
Ti volga al Tuo dilecto almo paese.
Vedi, Segnor cortese,
di che lievi cagion' che crudel guerra;
e i cor', che 'ndura et serra
Marte superbo et fero,
apri Tu, Padre, e 'ntenerisci et snoda;
ivi fa che 'l Tuo vero,
qual io mi sia, per la mia lingua s'oda.
Voi cui Fortuna a posto in mano il freno
de le belle contrade,
di che nulla pieta par che vi stringa,
che fan qui tante pellegrine spade?
perche 'l verde terreno
del barbarico sangue si depinga?
Vano error vi lusinga:
poco vedete, et parvi veder molto,
che 'n cor venale amor cercate o fede.
Qual piu gente possede,
colui e piu da' suoi nemici avolto.
O diluvio raccolto
di che deserti strani
per inondar i nostri dolci campi!
Se da le proprie mani
questo n'avene, or chi fia che ne scampi?
Ben provide Natura al nostro stato,
quando de l'Alpi schermo
pose fra noi et la tedesca rabbia;
ma 'l desir cieco, e 'ncontr'al suo ben fermo,
s'e poi tanto ingegnato,
ch'al corpo sano a procurato scabbia.
Or dentro ad una gabbia
fiere selvagge et mansuete gregge
s'annidan si che sempre il miglior geme:
et e questo del seme,
per piu dolor, del popol senza legge,
al qual, come si legge,
Mario aperse si 'l fianco,
che memoria de l'opra ancho non langue,
quando assetato et stanco
non piu bevve del fiume acqua che sangue.
Cesare taccio che per ogni piaggia
fece l'erbe sanguigne
di lor vene, ove 'l nostro ferro mise.
Or par, non so per che stelle maligne,
che 'l cielo in odio n'aggia:
vostra merce, cui tanto si commise.
Vostre voglie divise
guastan del mondo la piu bella parte.
Qual colpa, qual giudicio o qual destino
fastidire il vicino
povero, et le fortune afflicte et sparte
perseguire, e 'n disparte
cercar gente et gradire,
che sparga 'l sangue et venda l'alma a prezzo?
Io parlo per ver dire,
non per odio d'altrui, ne per disprezzo.
Ne v'accorgete anchor per tante prove
del bavarico inganno
ch'alzando il dito colla morte scherza?
Peggio e lo strazio, al mio parer, che 'l danno;
ma 'l vostro sangue piove
piu largamente, ch'altr'ira vi sferza.
Da la matina a terza
di voi pensate, et vederete come
tien caro altrui che tien se cosi vile.
Latin sangue gentile,
sgombra da te queste dannose some;
non far idolo un nome
vano senza soggetto:
che 'l furor de lassu, gente ritrosa,
vincerne d'intellecto,
peccato e nostro, et non natural cosa.
Non e questo 'l terren ch'i' toccai pria?
Non e questo il mio nido
ove nudrito fui si dolcemente?
Non e questa la patria in ch'io mi fido,
madre benigna et pia,
che copre l'un et l'altro mio parente?
Perdio, questo la mente
talor vi mova, et con pieta guardate
le lagrime del popol doloroso,
che sol da voi riposo
dopo Dio spera; et pur che voi mostriate
segno alcun di pietate,
vertu contra furore
prendera l'arme, et fia 'l combatter corto:
che l'antiquo valore
ne gli italici cor' non e anchor morto.
Signor', mirate come 'l tempo vola,
et si come la vita
fugge, et la morte n'e sovra le spalle.
Voi siete or qui; pensate a la partita:
che l'alma ignuda et sola
conven ch'arrive a quel dubbioso calle.
Al passar questa valle
piacciavi porre giu l'odio et lo sdegno,
venti contrari a la vita serena;
et quel che 'n altrui pena
tempo si spende, in qualche acto piu degno
o di mano o d'ingegno,
in qualche bella lode,
in qualche honesto studio si converta:
cosi qua giu si gode,
et la strada del ciel si trova aperta.
Canzone, io t'ammonisco
che tua ragion cortesemente dica,
perche fra gente altera ir ti convene,
et le voglie son piene
gia de l'usanza pessima et antica,
del ver sempre nemica.
Proverai tua ventura
fra' magnanimi pochi a chi 'l ben piace.
Di' lor: " Chi m'assicura?
I' vo gridando: Pace, pace, pace. "
Itáliám, kár rádolvasni, gyarló
szavakkal kenni halálos sebed,
mit tucatszámra hordsz e drága testen -
de sóhajthatok tán még, úgy lehet,
hogy megérezze Pó, Tiberis, Arnó,
hol búsan űlök - s kérlek, ki kereszten
függtél, Mester, a Kegyelem eresszen
újfent közénk, hogy látnád: gyönge húsát
országodnak - mit megkedvelt a lelked,
Uram, s kegyelmed -
mily semmi okból tépi háborúság!
S a durvult szívek gúzsát,
mit összegörcsölt vad Mars, pillanat
alatt tíz ujjad lazítsa, megoldja -
s tedd, hogy Igazad,
gyarló vagyok bár, nyelvem kidalolja.
Ti pedig, kiknek forgandó szerencse
ím gyeplőszárát kezetekbe adta
e szép hazának, melyet nem szerettek -
feleljetek: a sok kibérelt szablya
Itt mit keres? s a barbár vér veresbe
zöld tájainkat mért mártja? Jegyezd meg:
csalárd lidércek csak bajra vezetnek!
Semmit se láttok, mindent látni vélve,
s hűnek remélve álnok szíveket;
ki sok zsoldost tart, biz sok fizetett
ellenség között kucoroghat félve!
S vajon honnan kél e
szörnyű özönvíz? minő sivatag
zúdítja ránk, sok édes, zöld mezőnkre?
Ki éli túl? No, ragadd ki magad
bajból, mi tőled kapott bősz erőre!
A bölcs Természet jól intézkedett
rólunk, mikor védpajzsul Alpokat tett
közénk s a német veszettség közé.
Magunk törtünk önnön javunkra: vak lett
találékony dühünk - és így esett
belénk a rüh! Ha farkast együvé
terelsz a nyájjal, s rácsot raksz köré,
ilyenkor rosszul persze csak a jó jár!
S kiktől freccsent ránk mind e toccsanó sár?
Garázda fajzat, kóbor gyülevész,
melynek véknyába - bármely könyvbe nézz! -
Marius egykor akkorát döfött,
hogy attól koldul még, megemlegetve,
s a szomjas vitéz a patak fölött
víz helyett csak az ontott vért vedelte.
Caesar felől akár hallgassak is most,
ki mezeinket hajdan szanaszéjjel
e barbár vérbe mosta, vasunk mit ontott -
de baljós csillagokkal most az éjjel
gyűlölve szikráz: szívetekbe nincs rost,
mit szenvedélytek immár meg ne bontott
vón' - s dühöngve rontott
reá e honra, mely a Földnek éke!
Minő csapás, minő sors, micsoda bűn ám
elkötni símán
a szomszéd koldus jószágát! S a vége
az, hogy külföldön válogatsz pribékbe -
pedig minő bűn fogadni pribéket,
kinek a kardja s lelke eladó!
S csak azért szólok, hogy igazat beszéljek;
számon haragból nem ered a szó.
Még nem tapasztaltátok épp elégszer
a bajor szélhám milljó cselvetését,
mely a Véggel nyeglén csak játszik olykor?
Kárnál jobban fáj népem szenvedését
látnom, ha vérét dúsan önti kényszer:
mi bévül hajtja, haragja az ostor.
Jókor, vagy bárha rosszkor -
gondold meg, népem: önmagát a német
mi sokra tartja - s téged árul ingyér!
Ó, nemes latin vér,
vesd ki magadból, lökd ki már e férget!
S többé magadnak már faragott képet
ne csinálj kongó, ám üres nevéből!
Csökönyös nép! az ég haragja bárhol
elér: no, tégy hát elméd vak hevéről -
hisz a baj nem jő, s nem mulik magától.
Avagy nem itt tanultam volna járni?
Nem itt volt tán a fészkem is? Vajon
másutt tápláltak volna drága tejjel?
Hazám nem ez tán, melyben én vakon
megbízom, édes anyaföld, ki várni,
rám várni őrzöd szülém porát, mellyel
Uram, megindítsz? S ti lehajtott fejjel
lássátok meg: amelyre nap se süt még,
a fájdalmas nép könnyét, hisz zokogva
és enyhülésért nálatok kopogva,
Isten után tőletek várja üdvét -
de ha hiába, hát majd maga üt szét
a német közt, s ha talpraszökken,
mind megmutatja - s a harc nem tart sokáig! -,
hogy olasz szivökben
él még a virtus, élnek ősapáik!
Mert lám, urak, az idő eliramlik,
az élet véle röppen el, s a válla
mögül halálunk kandikál! Ma éltek,
de gondoljatok jókor a halálra:
a pőre lélek egyedül sikamlik
majd át a síkos Úton! S ennyi vétek
terhét rárakni bizony jobb, ha féltek!
Hányjátok el, mig átjuttok e Völgyön,
valamennyit - s a bús nép átkait
mi rátok vonta, átváltsátok itt,
hogy törlesztésre íródjék a kölcsön,
jótét formákat öltsön:
kétkézi munka, szellem
legyen belőle s könyv, vagy költemény -
így száll e Földre kellem,
s így tár utat az égbe föl remény!
Vigyázz, dalom, megintlek:
csak fínoman zenéljen kellemed!
Kevély népség között kell dallanod,
hol ősi rosszak tiltják vallanod,
s hol, szép Igazság, tiszta szellemed
ezer gonoszt is szít ma ellened.
Próbálj szerencsét! Hangod zengve zengjen:
lelkes jobbaknak léssz majd menedéke -
tőlük kérdezd meg: "Nos, ki véd meg engem?"
Mert én kiáltok: - Béke, béke, béke!
Rónai Mihály András fordítása