2. felvonás, 2. szín

Szoba a kastélyban.

A Room in the Castle.

A

Király, királyné, Rosencrantz, Guildenstern és kíséret jőnek

KIRÁLY

Üdv, Rosencrantz, Guildenstern, édesim!

Azonfölül, hogy látni vágytalak,

Szükség okozta gyors hivástokat,

Rátok szorulván. Hallátok bizony,

Hamlet hogyan ki van cserélve; ki -

Mert nem hasonlít ahhoz, ami volt,

Se a kül-ember most, se a bel-ember.

Mi hozta így magán kivűl, egyéb,

Mint atyja elvesztése, nem birom

Álmodni se. Kérlek hát bennetek,

Hogy véle nővén kis kor óta fel*,

S kedélyre, korra mindig társai,

Toldjátok udvarunknál múlatástok

Még egy kevéssel*; hogy, pajtásilag

Kéjekbe* vonva, s alkalom szerint,

Lessétek el, mi bántja titkon úgy,

Mit, tudva, tán megorvosolhatunk.

KIRÁLYNÉ

Jó ifjak, ő gyakorta emleget;

Nincs ember, élve, kettő, akihez

Jobban tapadna. Hogyha tetszenék

Irántunk ennyi jóval lennetek,

S nálunk időzni egy kissé tovább

És támogatni lelkünk óhaját:

Oly köszönet vár múlatástokért*,

Minőt királyi hála követel.

ROSENCRANTZ

Fölségtek, a csekély lényünk felett

Uralkodó hatalma által, inkább

Parancsol, ön magas tetszéseként,

Mint kérve kérjen.

GUILDENSTERN

És mi tesszük azt;

Szolgálatunkat, ím, mély bókolattal

Hajtjuk, magunkkal együtt, lábaikhoz,

Parancsra készen.

KIRÁLY

Köszönet, Rosencrantz és nemes Guildenstern.

KIRÁLYNÉ

Köszönet, Guildenstern és nemes Rosencrantz.

Most szóljatok be, kérlek, oly igen

Elváltozott fiamhoz. Valaki

Menjen, vezesse Hamletemhez őket.

GUILDENSTERN

Ég adja, hogy jelenlétünk, fogásink*,

Kedvére és hasznára légyenek.

KIRÁLYNÉ

Úgy adja Isten.

Rosencrantz, Guildenstern és néhány kísérő el.

A

Enter KING, QUEEN, ROSENCRANTZ, GUILDENSTERN, and Attendants.

King.

Welcome, dear Rosencrantz and Guildenstern!

Moreover that we much did long to see you,

The need we have to use you did provoke

Our hasty sending. Something have you heard

Of Hamlet’s transformation; so I call it,

Since nor the exterior nor the inward man

Resembles that it was. What it should be

More than his father’s death, that thus hath put him

So much from the understanding of himself,

I cannot dream of: I entreat you both,

That, being of so young days brought up with him,

And since so neighbour’d to his youth and humour,

That you vouchsafe your rest here in our court

Some little time; so by your companies

To draw him on to pleasures, and to gather,

So much as from occasion you may glean,

Whe’r aught to us unknown afflicts him thus,

That, open’d, lies within our remedy.

Queen.

Good gentlemen, he hath much talk’d of you;

And sure I am two men there are not living

To whom he more adheres. If it will please you

To show us so much gentry and good will

As to expend your time with us awhile,

For the supply and profit of our hope,

Your visitation shall receive such thanks

As fits a king’s remembrance.

Ros.

Both your majesties

Might, by the sovereign power you have of us,

Put your dread pleasures more into command

Than to entreaty.

Guil.

But we both obey,

And here give up ourselves, in the full bent,

To lay our service freely at your feet,

To be commanded.

King.

Thanks, Rosencrantz and gentle Guildenstern.

Queen.

Thanks, Guildenstern and gentle Rosencrantz;

And I beseech you instantly to visit

My too much changed son. Go, some of you, 40

And bring these gentlemen where Hamlet is.

Guil.

Heavens make our presence, and our practices

Pleasant and helpful to him!

Queen.

Ay, amen!

Exeunt ROSENCRANTZ, GUILDENSTERN, and some Attendants.

B

Polonius jő

POLONIUS

Királyom, a követség jóra járt*,

Norvégiából vígan tért haza.

KIRÁLY

No lám, te mindig jó hir atyja voltál.

POLONIUS

Az, úgye? fölség. Hidd el, jó uram,

Egy lelkem, egy hitem van, s mindenik

Az Istené s kegyes királyomé;

De úgy hiszem (vagy hát ez agyvelő

Nem jár oly bizton a titkok nyomán,

Mint szokta eddig), hogy kikémlelém,

Hamlet királyfi mért őrűle meg.

KIRÁLY

Ha! szólj tehát: óhajtom hallani.

POLONIUS

Előbb bocsásd be a követeket;

Az én hirem legyen majd csemege.

KIRÁLY

Tégy oly kegyet velök, magad vezesd bé.

Polonius el

B

Enter POLONIUS. 45

Pol.

The ambassadors from Norway, my good lord,

Are joyfully return’d.

King.

Thou still hast been the father of good news.

Pol.

Have I, my lord? Assure you, my good liege,

I hold my duty, as I hold my soul, 50

Both to my God and to my gracious king;

And I do think—or else this brain of mine

Hunts not the trail of policy so sure

As it hath us’d to do—that I have found

The very cause of Hamlet’s lunacy. 55

King.

O! speak of that; that do I long to hear.

Pol.

Give first admittance to the ambassadors;

My news shall be the fruit to that great feast.

King.

Thyself do grace to them, and bring them in.

Exit POLONIUS.

C

KIRÁLY

Azt mondja, édes Gertrud, megtalálta

Fiad rosszkedve minden kút-fejét.

KIRÁLYNÉ

Félek, hogy az nem más, mint a derék:

Atyja halála, s gyors nászunk reá.

KIRÁLY

No, majd kilessük.

C

King.

He tells me, my sweet queen, that he hath found 60

The head and source of all your son’s distemper.

Queen.

I doubt it is no other but the main;

His father’s death, and our o’erhasty marriage.

King.

Well, we shall sift him.

D

Polonius visszajő, vele Voltimand és Cornelius

KIRÁLY

Jó napot, barátim.

Nos, Voltimand, mivel bocsáta vissza

Testvérünk, a norvég király?

VOLTIMAND

Szépen köszöntet s jót kiván viszont.

Első szavunkra félben hagyatá

Az öccse hadszedését*; mert elébb

Azt gondolá, hogy a polákra készül*;

De majd belátta, hogy felséged ellen

Tör voltaképp: s megbosszankodva rajt

- Hogy gyönge karja, kórja és kora

Így rászedettek -, eltiltó parancsot

Küld öccse ellen: az jön, szónak áll,

Pirongatást kap, és elvégre is

Bátyjának felfogadja, hogy soha

Fölséged ellen fegyvert nem ragad.

Ősz bátyja erre megörülve, évpénzt,

Háromezer tallért rendel neki,

S megbízza, hogy most már az így szedett

Hadát vezesse menten a polákra;

Kérvén - miképp itt bővebben kifejti -

Fölségedet, hogy birtokin hadát

Engedje átvonulni békésen,

Oly óvatosság s rendszabály szerint,

Mint meg van írva.

KIRÁLY

Tetszik ez nekünk.

Elolvasandjuk alkalmasb időben,

S választ irunk, meghányva ez ügyet,

Köszönjük addig is hű fáradástok.

De most pihenni; majd estére vígan

Megünnepeljük az "Isten-hozottat".

Voltimand és Cornelius el

D

Re-enter POLONIUS, with VOLTIMAND and CORNELIUS. 65

King.

Welcome, my good friends!

Say, Voltimand, what from our brother Norway?

Volt.

Most fair return of greetings, and desires.

Upon our first, he sent out to suppress

His nephew’s levies, which to him appear’d 70

To be a preparation ’gainst the Polack;

But, better look’d into, he truly found

It was against your highness: whereat griev’d,

That so his sickness, age, and impotence

Was falsely borne in hand, sends out arrests 75

On Fortinbras; which he, in brief, obeys,

Receives rebuke from Norway, and, in fine,

Makes vow before his uncle never more

To give the assay of arms against your majesty.

Whereon old Norway, overcome with joy, 80

Gives him three thousand crowns in annual fee,

And his commission to employ those soldiers,

So levied as before, against the Polack;

With an entreaty, herein further shown, [Giving a paper.

That it might please you to give quiet pass 85

Through your dominions for this enterprise,

On such regards of safety and allowance

As therein are set down.

King.

It likes us well;

And at our more consider’d time we’ll read, 90

Answer, and think upon this business:

Meantime we thank you for your well-took labour.

Go to your rest; at night we’ll feast together:

Most welcome home.

Exeunt VOLTIMAND and CORNELIUS.

E

POLONIUS

Így hát szerencsés véget ért ez ügy.

Uram! királyném! fejtegetni azt,

Mi a fölség, mi a jobbágyi tiszt,

Nap mért nap, s éj az éj, idő idő:

Nap-, éj- s időpazarlás volna csak.

Azért, rövidség lévén lelke minden

Okos beszédnek, a szóár pedig

Csak teste rajta és kül cifraság:

Rövid leszek. Nemes fiad megőrült:

Azt mondom, őrült; mert "őrült", mi az ?

Hanemha őrült lenni s nem egyéb.

De hagyjuk ezt.

KIRÁLYNÉ

Több tartalom! kevésb

Mesterkedéssel.

POLONIUS

Esküszöm, királyné,

Egyáltalában nem mesterkedem.

Hogy őrült, az való; s való, hogy az kár;

S kár, hogy való: bolondos egy figúra*.

De hagyjuk abba, nem mesterkedem.

Ő hát bolond, ez áll; most hátra van

Nyomoznunk e következés okát,

Vagy inkább e kivetkezés okát.

Mert e kivetkezett következés*

Okból eredt, ez áll; s ebből foly ez:

Figyelmet kérek.

Van nékem egy lányom; van, mert enyém;

Ki engedelmes tiszteként, ihol,

Ezt adta nékem. Most itéljenek.

- "A mennyeinek, lelkem bálványának, a szépséges Opheliának" -

Rút szó, silány szó; "szépséges" silány szó.

De hallga* csak tovább. Im:

- "Gyönyörűséges fehér keblébe ím e sorokat" stb.

KIRÁLYNÉ

S ezt Hamlet írta néki?

POLONIUS

Türelem,

Felséges asszony; én igaz leszek.

"Kételd, a nap hogy forgandó,

Kételd, csillagtűz ragyog;

A valót, hogy igazmondó:

Csak ne azt, hogy hű vagyok.

Ó, édes Opheliám! rosszul megy nekem ez a verselés; nem

tudom én mértékre szedni sóhajaimat: de hogy téged, ó,

legjobb! legjobban szeretlek, azt hidd el.

Isten veled.

Tied örökre, kedves drága hölgy, míg csak e gépezet

az övé leend*,

Hamlet"

Ezt engedelmes lányom megmutatta,

Mi több - idő, hely, alkalom szerint

Ahogy történtek - esdeklésit is

Mind bésugá nekem.

KIRÁLY

S hogyan fogadta

Szerelmét a leány?

POLONIUS

Fölséges úr,

Minek tart engem?

KIRÁLY

Egy becsűletes,

Hű emberemnek.

POLONIUS

Azt óhajtom is

Megbizonyítni. De mit vélne rólam,

Ha, látva nőni e forró szerelmet

(Mert észrevettem, annyit mondhatok,

Mielőtt leányom szólt), mit vélne rólam,

Vagy őfelsége itten a királyné,

Ha tárca lettem volna, vagy fiók*;

Vagy azt mondom: "szivem! ne láss, ne hallj";

Vagy bámészkodva nézem e szerelmet:

Mit vélne rólam úgy fölségetek?

Nem én! dologhoz láttam egyenest,

S az ifju hölgyet így fogám elő:

"Hamlet királyfi: csillagod fölött jár,

Ez nem szabad"; és meghagyám neki,

Látogatásit ne fogadja el,

Se hírnökét, se semmi zálogát.

És jó tanácsom nála megfogant;

Hamlet pedig - rövid szóval kimondva -

Elébb komor lőn, éte* elveszett,

Majd álma is; majd bágyadás fogá el,

Majd bamba hóbort, s fokról fokra így

Az őrülése, melyben most dühöng

És mi siratjuk.

KIRÁLY

Mit gondolsz, ez a baj?

KIRÁLYNÉ

Az meglehet, nagyon valószinű.

POLONIUS

Szeretném tudni, volt-e oly idő,

Hogy én azt mondtam: "így van; felelek"

S másképp ütött ki?

KIRÁLY

Nem, tudtomra nem.

POLONIUS

Vágják el ettül ezt*, ha ez nem így van.

Ha engem a körülmény útasít,

Én megtalálom a rejtett valót,

Habár a föld központja rejtené.

KIRÁLY

Hogyan tehetnénk egy kisérletet?

POLONIUS

Tudjuk, el-eljár itt a folyosón

Négy óra hosszat is.

KIRÁLYNÉ

Való, szokása.

POLONIUS

Ilyenkor egyszer a leányom én

Hozzá eresztem, s a kárpit megől*

Bátran kilessük a találkozást.

Ha nem szerelmes, ha nem amiatt

Veszté eszét: ne államférfiú*

Legyek, hanem pór és hajtsak lovat.

KIRÁLY

Jó, megkisértjük.

E

Pol.

This business is well ended. 95

My liege, and madam, to expostulate

What majesty should be, what duty is,

Why day is day, night night, and time is time,

Were nothing but to waste night, day, and time.

Therefore, since brevity is the soul of wit, 100

And tediousness the limbs and outward flourishes,

I will be brief. Your noble son is mad:

Mad call I it; for, to define true madness,

What is ’t but to be nothing else but mad?

But let that go. 105

Queen.

More matter, with less art.

Pol.

Madam, I swear I use no art at all.

That he is mad, ’tis true; ’tis true ’tis pity;

And pity ’tis ’tis true: a foolish figure;

But farewell it, for I will use no art. 110

Mad let us grant him, then; and now remains

That we find out the cause of this effect,

Or rather say, the cause of this defect,

For this effect defective comes by cause;

Thus it remains, and the remainder thus. 115

Perpend.

I have a daughter, have while she is mine;

Who, in her duty and obedience, mark,

Hath given me this: now, gather, and surmise.

To the celestial, and my soul’s idol, the most beautified Ophelia.— 120

That’s an ill phrase, a vile phrase; ‘beautified’ is a vile phrase; but you shall hear. Thus:

In her excellent white bosom, these, &c.—

Queen.

Came this from Hamlet to her?

Pol.

Good madam, stay awhile; I will be faithful.

Doubt thou the stars are fire; 125

Doubt that the sun doth move;

Doubt truth to be a liar;

But never doubt I love.

O dear Ophelia! I am ill at these numbers:

I have not art to reckon my groans; but that I love thee best, O most best! believe it. Adieu. 130

Thine evermore, most dear lady, whilst

this machine is to him,

HAMLET.

This in obedience hath my daughter shown me;

And more above, hath his solicitings,

As they fell out by time, by means, and place,

All given to mine ear. 135

King.

But how hath she

Receiv’d his love?

Pol.

What do you think of me?

King.

As of a man faithful and honourable.

Pol.

I would fain prove so. But what might you think, 140

When I had seen this hot love on the wing,—

As I perceiv’d it, I must tell you that,

Before my daughter told me,—what might you,

Or my dear majesty, your queen here, think,

If I had play’d the desk or table-book, 145

Or given my heart a winking, mute and dumb,

Or look’d upon this love with idle sight;

What might you think? No, I went round to work,

And my young mistress thus I did bespeak:

‘Lord Hamlet is a prince, out of thy star; 150

This must not be:’ and then I precepts gave her,

That she should lock herself from his resort,

Admit no messengers, receive no tokens.

Which done, she took the fruits of my advice;

And he, repulsed,—a short tale to make,— 155

Fell into a sadness, then into a fast,

Thence to a watch, thence into a weakness,

Thence to a lightness; and by this declension

Into the madness wherein now he raves,

And all we wail for. 160

King.

Do you think ’tis this?

Queen.

It may be, very likely.

Pol.

Hath there been such a time,—I’d fain know that,—

That I have positively said, ‘’Tis so,’

When it prov’d otherwise? 165

King.

Not that I know.

Pol.

Take this from this, if this be otherwise:

(pointing to his head and shoulder)

If circumstances lead me, I will find

Where truth is hid, though it were hid indeed

Within the centre. 170

King.

How may we try it further?

Pol.

You know sometimes he walks four hours together

Here in the lobby.

Queen.

So he does indeed.

Pol.

At such a time I’ll loose my daughter to him; 175

Be you and I behind an arras then;

Mark the encounter; if he love her not,

And be not from his reason fallen thereon,

Let me be no assistant for a state,

But keep a farm, and carters. 180

King.

We will try it.

Queen.

But look, where sadly the poor wretch comes reading.

Pol.

Away! I do beseech you, both away.

I’ll board him presently.

Exeunt KING, QUEEN, and Attendants.

F

Hamlet olvasva jő

KIRÁLYNÉ

Szegény amott jő s olvas komoran.

POLONIUS

El hát! könyörgök, mind a ketten el.

Legitt hozzáfogok; ó kérem, el!

A király, királyné és a kíséret távoznak

F

Enter HAMLET, reading. 185

Queen.

But look where sadly the poor wretch comes reading.

Pol.

Away, I do beseech you both, away.

I'll board him presently. O! give me leave.

Exeunt Claudius and Gertrude

G

POLONIUS

Hogy van az én fönséges uram, Hamlet?

HAMLET

Jól, hál' Isten.

POLONIUS

Ismer fönséged engem?

HAMLET

Derekasan: maga halkufár*.

POLONIUS

Nem én, uram.

HAMLET

No, pedig szeretném, ha efféle becsületes ember volna.

POLONIUS

Becsületes, uram?

HAMLET

Az hát, uram; becsületes lenni, ahogy most jár a világ, annyi, mint egynek kétezerből lenni kiszemelve.

POLONIUS

Nagyon is igaz, fönséges úr.

HAMLET

Mert ha a nap* kukacot költ ki a döglött kutyában, mivel az oly kedves, csókolni való dög...

Van leánya?

POLONIUS

Igenis, van, uram!

HAMLET

Ne engedje napon járni; a fogékonyság* nagy áldás; de nehogy a leánya fogékony találjon lenni.

Barátom, vigyázz.

POLONIUS

Hogy értsem ezt? (Félre) Mindig a leányomra céloz; de hiszen meg sem ismert először; halkufárnak mondott. Odavan, nagyon odavan már; hanem, igazán, magam is sok kínt állottam ki fiatal koromban a szerelem miatt; majd így jártam én is. - Mi az, amit olvas, fönséges úr?

HAMLET

Szó, szó, szó.

POLONIUS

De a veleje?

HAMLET

Kinek a veleje?

POLONIUS

No, annak, amit olvas fönséged.

HAMLET

Rágalom, uram; mert ni, mit mond itt a csúfolódó gaz kópé*: hogy öregembernek ősz a szakálla, ráncos az orcája; szeméből sűrű gyanta szivárog és szilvafa-enyő*; amellett bőséges észfogyatéka és erősen gyenge ágyéka van; mely dolgokat, uram, bár magam is rettentően és roppantul meghiszek, mégis úgy tartom, nem becsület így papírra tenni: mert lám, maga is, uram, akkor lenne olyan öreg, mint én, ha visszafelé haladhatna, rák módra.

POLONIUS

Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer. - Nem sétálna odább a légvonatból*, fönséges úr?

HAMLET

A sírba?

POLONIUS

No, már az csakugyan kívül esik a légvonaton. - Mily talpraesettek* a feleletei néha! Csudálatos, hogy gyakran az őrültség eltalálja, mit az értelem s józan ész nem bírna oly szerencsésen megoldani. Megyek, itt hagyom, s tüstént módot keresek benne, hogy találkozzék leányommal. - Fönséges úr, én legalázatosabb búcsút veszek fönségedtől.

HAMLET

Semmit se vehet tőlem, uram, amitől oly örömest megválnék; kivéve az életem, az életem, az életem.

POLONIUS

Isten maradjon fönségeddel.

HAMLET

Unalmas vén bolondjai!

G

Pol.

How does my good Lord Hamlet?

Ham.

Well, God a-mercy.

Pol.

Do you know me, my lord?

Ham.

Excellent well; you are a fishmonger. 190

Pol.

Not I, my lord.

Ham.

Then I would you were so honest a man.

Pol.

Honest, my lord!

Ham.

Ay, sir; to be honest, as this world goes, is to be one man picked out of ten thousand.

Pol.

That’s very true, my lord. 195

Ham.

For if the sun breed maggots in a dead dog, being a good kissing carrion,—Have you a daughter?

Pol.

I have, my lord.

Ham.

Let her not walk i’ the sun: conception is a blessing; but not as your daughter may conceive. Friend, look to ’t.

Pol.

(Aside.) How say you by that? Still harping on my daughter: yet he knew me not at first; he said I was a fishmonger: he is far gone, far gone: and truly in my youth I suffered much extremity for love; very near this. I’ll speak to him again. What do you read, my lord?

Ham.

Words, words, words. 200

Pol.

What is the matter, my lord?

Ham.

Between who?

Pol.

I mean the matter that you read, my lord.

Ham.

Slanders, sir: for the satirical rogue says here that old men have grey beards, that their faces are wrinkled, their eyes purging thick amber and plum-tree gum, and that they have a plentiful lack of wit, together with most weak hams: all which, sir, though I most powerfully and potently believe, yet I hold it not honesty to have it thus set down; for you yourself, sir, should be old as I am, if, like a crab, you could go backward.

Pol.

(Aside.) Though this be madness, yet there is method in ’t. Will you walk out of the air, my lord? 205

Ham.

Into my grave?

Pol.

Indeed, that is out o’ the air. (Aside.) How pregnant sometimes his replies are! a happiness that often madness hits on, which reason and sanity could not so prosperously be delivered of. I will leave him, and suddenly contrive the means of meeting between him and my daughter. My honourable lord, I will most humbly take my leave of you.

Ham.

You cannot, sir, take from me any thing that I will more willingly part withal; except my life, except my life, except my life.

Pol.

Fare you well, my lord. (Going.)

Ham.

These tedious old fools! 210

H

Rosencrantz és Guildenstern jőnek

POLONIUS

Hamlet királyfit keresik? - itt van.

ROSENCRANTZ

(Poloniushoz) Áldja Isten, uram.

Polonius el

H

Enter ROSENCRANTZ and GUILDENSTERN.

Pol.

You go to seek the Lord Hamlet; there he is.

Ros.

(To POLONIUS.) God save you, sir!

Exit POLONIUS.

I

GUILDENSTERN

Fönséges úr!

ROSENCRANTZ

Kegyes jó uram!

HAMLET

Szerelmes drága barátim! Hogy vagy, Guildenstern? Áh, Rosencrantz! Hogy vagytok, pajtás?

ROSENCRANTZ

Mint földanyánknak sok más köz* fia.

GUILDENSTERN

És boldogok, hogy nem túl boldogok;

Szerencse sipkáján bojt nem vagyunk.

HAMLET

Se talpak a cipőin?

ROSENCRANTZ

Az se, fönség.

HAMLET

Úgy hát valahol az öle* körül tanyáztok, azaz kegyei kellő közepén?

GUILDENSTERN

Bizony, csak úgy evickelünk* mi.

HAMLET

A szerencse titkos részein? Ó, igaz: hiszen rima*. Mi újság?

ROSENCRANTZ

Semmi, uram; csak hogy a világ becsületessé vált.

HAMLET

Úgy hát közel az ítélet napja; de újságod nem való. No, hadd kérdjelek ki apróra: mit vétettetek, jó barátim, a sorsnak*, hogy ideküld benneteket, börtönbe*?

GUILDENSTERN

Börtönbe, fenséges úr?

HAMLET

Dánia börtön.

ROSENCRANTZ

Úgy az egész világ is az.

HAMLET

De még milyen! Mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne! S Dánia egyik legcudarabb.

ROSENCRANTZ

Mi nem úgy gondolkozunk, fönség.

HAMLET

Nektek hát nem az; mert nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá. Nekem börtön.

ROSENCRANTZ

Úgy fenséged nagyravágyása teszi azzá; szűk a szellemének.

HAMLET

Ó, boldog Isten! Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim.

GUILDENSTERN

Ez álmok éppen a nagyravágyás: mert a nagyravágyónak egész lénye csupán egy álom árnyéka.

HAMLET

Hisz az álom maga is puszta árnyék.

ROSENCRANTZ

Úgy van, de én a nagyravágyást oly könnyű, oly légies természetűnek tartom, hogy még az árnyéknak is árnyéka.

HAMLET

Eszerint a koldus: test; ellenben a fejedelmek, a mi ágaskodó hőseink, csupán a koldus árnyékai. De nem mennénk az udvarhoz? Mert, engemúgyse, nem tudok okoskodni.

ROSENCRANTZ és GUILDENSTERN

Fenséged szolgálatára leszünk.

HAMLET

Világért se! Hogy elegyítnélek többi cselédim közé? Mert, megvallva becsűlettel az igazat, rettentő gaz nép ügyel rám. De, hogy a barátság tört útján maradjunk*, mi hoz titeket Helsingőrbe?

ROSENCRANTZ

Hogy fenségedet meglátogassuk; egyéb ok semmi.

HAMLET

Amily koldus vagyok, még köszönet is szűkön telik tőlem; de azért köszönöm, noha, édes barátim, az én köszönetem nem ér egy poltrát*. De hát nem hívattak ide? Magatok jószántából jöttetek? Önkényti* látogatás ez? Na, na, bánjatok velem emberségesen; igen, igen, na; mondjátok.

GUILDENSTERN

Mit mondjunk; uram?

HAMLET

Ej, no, akármit. Csak egyenesen. Hívattak; szemetekből látszik a vallomás, melyet tartózkodástok nem bír elleplezni: én tudom, a király s királyné hívatott ide.

ROSENCRANTZ

Mi célból, uram?

HAMLET

Azt tőletek kell megtudnom. Azért kényszerítlek pajtásságunk jogaira, ifjúkorunk összhangzó kedvtelésire, mindenkor híven őrzött barátságunkra s mind, ami ezeknél drágábbat egy nálam jobb szónok felhordhatna: legyetek őszinte, egyenes irántam: hívattak vagy nem?

ROSENCRANTZ

Mit mondasz te?

HAMLET

Ahá, rajtatok a fél szemem. - Ha szerettek, csak ki vele!

GUILDENSTERN

Uram, hívattak.

HAMLET

Megmondom én, miért: így az én hozzávetésem elejét veszi a ti vallomástoknak*, és titoktartástok a király és királyné iránt egy pehely szálát sem vedli. Én egy idő óta (bár nem tudom, miért) elvesztettem minden kedvemet, s felhagytam minden szokott gyakorlatimmal; és, igazán, oly nehéz hangulatba estem, hogy ez a gyönyörű alkotmány, a föld, nekem, csak egy kopár hegyfok; ez a dicső mennyezet, a lég, ez a felettem függő kiterjedt erősség, ez arany tüzekkel kirakott felséges boltozat, no, lássátok, mindez előttem nem egyéb, mint undok és dögletes párák összeverődése. S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! Az élő állatok mintaképe! És mégis, mi nekem ez a csipetnyi por? Én nem gyönyörködöm az emberben, nem - az asszonyban se, hiába mosolygasz.

ROSENCRANTZ

Eszembe sem jutott, fenséges úr.

HAMLET

Minek nevettél hát, mikor azt mondtam, hogy nem gyönyörködöm az emberben?

ROSENCRANTZ

Elgondolám, fenséges úr, hogy, ha nem gyönyörködik az emberben, mily vékony pártolás* vár fönségednél a színészekre; találkoztunk velök az úton, s ide igyekeznek felajánlani szolgálatukat.

HAMLET

No, amelyik a királyt játssza, szívesen fogadom: őfelségének kész adófizetője leszek; a kalandorlovag hadd forgassa kardját és pajzsát; a szerelmes nem fog ingyen sóhajtozni; a víg-személy* lejátszhajta szerepét békével; a bohóc hadd nevettesse meg azt is, kinek tüdeje viszket a száradástól; s a nőszemély mondja ki bátran, ami lelkén fekszik, habár a jámbus megsántul is belé. Miféle színészek?

ROSENCRANTZ

Éppen azok, kiknek játékában fenséged annyira szokott gyönyörködni: a városi tragédiajátszók.

HAMLET

Hogy esik tehát, hogy vándorolnak? Állandó telepök jobb volt mind dicsőségre, mind haszonra.

ROSENCRANTZ

Azt hiszem, a minapi újítás* okozta elzüllésöket.

HAMLET

Becsülik még őket úgy, mint mikor én a városban laktam*? Van annyi közönségök?

ROSENCRANTZ

Dehogy van!

HAMLET

Mi lehet az oka? Rozsdásodnak?

ROSENCRANTZ

Nem, iparkodásuk a szokott lépésben halad; de ott van, uram, egy kotlóalja gyermek, apró torongy*, kik túlsikoltják a szavalást, amiért rettenetesen megtapsolják őket. Ezek vannak most divatban, s a közönséges színházakat (mert így nevezik már) úgy lecsepűlik*, hogy sokan, kardviselő férfiak, félve a lúdtolltól, alig mernek odajárni.

HAMLET

Ugyan! S gyermekek? Ki tartja őket? Ki fizeti számláikat? Nem akarják tovább űzni mesterségöket, csak míg énekelni tudnak*? Nem mondják-e majd, ha közönséges színésszé nőnek (ami pedig valószínű, hacsak jobb módjok nincs), hogy íróik kárt tettek nekik, midőn saját örökségök ellen kiabáltatták?

ROSENCRANTZ

Volt is bizony sok hűhó mind a két részen; a nemzet pedig nem vétkelli* egymásra uszítani őket; volt oly idő, hogy pénzt sem adtak a darabért, hacsak költő és színész üstökre nem ment benne az ellenféllel*.

HAMLET

Lehetséges?

GUILDENSTERN

Ó, de mennyi fejtörésbe került ez!

HAMLET

S a gyermekhad lett a bírósabb*?

ROSENCRANTZ

Az lett, fönséges úr; elbírnák azok Herculest is, földgolyóstul*.

HAMLET

Nem csuda; mert ihol a nagybátyám Dánia királya: s most az, ki száját vonogatta rá atyám éltében, húsz, negyven, ötven, száz aranyat megád egy-egy arcképéért kicsiben. Szentúgyse, van ebben valami több mint természetes, csak rá bírna jönni a filozófia.

Kivül harsonaszó

GUILDENSTERN

Itt vannak a színészek.

HAMLET

Urak, üdvözlöm Helsingőrben. Fogjunk kezet. Hamar hát; az üdvözlésnek e járuléka divat s szertartás; hadd teljesítsem ez udvariasságot, nehogy kiereszkedésem* a színészekkel (ami pedig kívülről szépen fog mutatni, mondhatom) inkább hasonlítson társalgáshoz, mint a veletek való. Üdvözöllek hát; de az én nagybátya-apám és nagynéne-anyám csalatkoznak*.

GUILDENSTERN

Miben, kegyelmes úr?

HAMLET

Én csak fölszéllel vagyok bolond*; de ha délről fú, én is megismerem a sólymot a gémtől*.

I

Guil.

Mine honoured lord!

Ros.

My most dear lord! 215

Ham.

My excellent good friends! How dost thou, Guildenstern? Ah, Rosencrantz! Good lads, how do ye both?

Ros.

As the indifferent children of the earth.

Guil.

Happy in that we are not over happy;

On Fortune’s cap we are not the very button.

Ham.

Nor the soles of her shoe? 220

Ros.

Neither, my lord.

Ham.

Then you live about her waist, or in the middle of her favours?

Guil.

Faith, her privates we.

Ham.

In the secret parts of Fortune? O! most true; she is a strumpet. What news?

Ros.

None, my lord, but that the world’s grown honest. 225

Ham.

Then is doomsday near; but your news is not true. Let me question more in particular: what have you, my good friends, deserved at the hands of Fortune, that she sends you to prison hither?

Guil.

Prison, my lord!

Ham.

Denmark’s a prison.

Ros.

Then is the world one.

Ham.

A goodly one; in which there are many confines, wards, and dungeons, Denmark being one o’ the worst. 230

Ros.

We think not so, my lord.

Ham.

Why, then, ’tis none to you; for there is nothing either good or bad, but thinking makes it so: to me it is a prison.

Ros.

Why, then your ambition makes it one; ’tis too narrow for your mind.

Ham.

O God! I could be bounded in a nutshell, and count myself a king of infinite space, were it not that I have bad dreams.

Guil.

Which dreams, indeed, are ambition, for the very substance of the ambitious is merely the shadow of a dream. 235

Ham.

A dream itself is but a shadow.

Ros.

Truly, and I hold ambition of so airy and light a quality that it is but a shadow’s shadow.

Ham.

Then are our beggars bodies, and our monarchs and outstretched heroes the beggars’ shadows. Shall we to the court? for, by my fay, I cannot reason.

Ros. & Guil.

We’ll wait upon you.

Ham.

No such matter; I will not sort you with the rest of my servants, for, to speak to you like an honest man, I am most dreadfully attended. But, in the beaten way of friendship, what make you at Elsinore? 240

Ros.

To visit you, my lord; no other occasion.

Ham.

Beggar that I am, I am even poor in thanks; but I thank you: and sure, dear friends, my thanks are too dear a halfpenny. Were you not sent for? Is it your own inclining? Is it a free visitation? Come, come, deal justly with me: come, come; nay, speak.

Guil.

What should we say, my lord?

Ham.

Why anything, but to the purpose. You were sent for; and there is a kind of confession in your looks which your modesties have not craft enough to colour: I know the good king and queen have sent for you.

Ros.

To what end, my lord? 245

Ham.

That you must teach me. But let me conjure you, by the rights of our fellowship, by the consonancy of our youth, by the obligation of our ever-preserved love, and by what more dear a better proposer could charge you withal, be even and direct with me, whether you were sent for or no!

Ros.

(Aside to GUILDENSTERN.) What say you?

Ham.

(Aside.) Nay, then, I have an eye of you. If you love me, hold not off.

Guil.

My lord, we were sent for.

Ham.

I will tell you why; so shall my anticipation prevent your discovery, and your secrecy to the king and queen moult no feather. I have of late,—but wherefore I know not,—lost all my mirth, forgone all custom of exercises; and indeed it goes so heavily with my disposition that this goodly frame, the earth, seems to me a sterile promontory; this most excellent canopy, the air, look you, this brave o’erhanging firmament, this majestical roof fretted with golden fire, why, it appears no other thing to me but a foul and pestilent congregation of vapours. What a piece of work is a man! How noble in reason! how infinite in faculty! in form, in moving, how express and admirable! in action how like an angel! in apprehension how like a god! the beauty of the world! the paragon of animals! And yet, to me, what is this quintessence of dust? man delights not me; no, nor woman neither, though, by your smiling, you seem to say so. 250

Ros.

My lord, there was no such stuff in my thoughts.

Ham.

Why did you laugh then, when I said, ‘man delights not me?’

Ros.

To think, my lord, if you delight not in man, what lenten entertainment the players shall receive from you: we coted them on the way; and hither are they coming, to offer you service.

Ham.

He that plays the king shall be welcome; his majesty shall have tribute of me; the adventurous knight shall use his foil and target; the lover shall not sigh gratis; the humorous man shall end his part in peace; the clown shall make those laugh whose lungs are tickle o’ the sere; and the lady shall say her mind freely, or the blank verse shall halt for ’t. What players are they?

Ros.

Even those you were wont to take delight in, tragedians of the city. 255

Ham.

How chances it they travel? their residence, both in reputation and profit, was better both ways.

Ros.

I think their inhibition comes by the means of the late innovation.

Ham.

Do they hold the same estimation they did when I was in the city? Are they so followed?

Ros.

No, indeed they are not.

Ham.

How comes it? Do they grow rusty? 260

Ros.

Nay, their endeavour keeps in the wonted pace: but there is, sir, an aery of children, little eyases, that cry out on the top of question, and are most tyrannically clapped for ’t: these are now the fashion, and so berattle the common stages,—so they call them,—that many wearing rapiers are afraid of goose-quills, and dare scarce come thither.

Ham.

What! are they children? who maintains ’em? how are they escoted? Will they pursue the quality no longer than they can sing? will they not say afterwards, if they should grow themselves to common players,—as it is most like, if their means are no better,—their writers do them wrong, to make them exclaim against their own succession?

Ros.

Faith, there has been much to-do on both sides: and the nation holds it no sin to tarre them to controversy: there was, for a while, no money bid for argument, unless the poet and the player went to cuffs in the question.

Ham.

Is it possible?

Guil.

O! there has been much throwing about of brains. 265

Ham.

Do the boys carry it away?

Ros.

Ay, that they do, my lord; Hercules and his load too.

Ham.

It is not very strange; for my uncle is King of Denmark, and those that would make mows at him while my father lived, give twenty, forty, fifty, a hundred ducats a-piece for his picture in little. ’Sblood, there is something in this more than natural, if philosophy could find it out.

Flourish of trumpets within.

Guil.

There are the players.

Ham.

Gentlemen, you are welcome to Elsinore. Your hands, come then; the appurtenance of welcome is fashion and ceremony: let me comply with you in this garb, lest my extent to the players—which, I tell you, must show fairly outward—should more appear like entertainment than yours. You are welcome; but my uncle-father and aunt-mother are deceived. 270

Guil.

In what, my dear lord?

Ham.

I am but mad north-north-west: when the wind is southerly I know a hawk from a handsaw.

J

Polonius jő

POLONIUS

Minden jót, uraim!

HAMLET

(lassan) Halld csak, Guildenstern; meg te is; így, mindenik fülemre egy hallgatódzó; az a nagy baba, kit amott láttok, nem nőtt ám még ki a pólyából.

ROSENCRANTZ

Talán másodszor is belénőtt; mert úgy mondják, öregember második gyermek.

HAMLET

Megjósolom azért jő, hogy a színészekről újságoljon; csak várjatok. (Fenn) Igaza van, uram; hétfőn reggel; akkor volt, csakugyan.

POLONIUS

Fönséges úr, újságot mondok.

HAMLET

De uram, én mondok újságot önnek.

"Hogy Roscius* volt Rómában szinész" -

POLONIUS

Színészek jöttek, fenséges úr.

HAMLET

Terefere!

POLONIUS

Becsületemre...

HAMLET

"Minden szinész szamáron járt*" -

POLONIUS

A legjobb játékosok a világon; mindegy nekik, tragédia, komédia, történeti, pásztori, vígpásztori, historico-pásztori, tragico-historiai, tragico-comico-historico-pásztori mű; helyegység vagy korlátlan színváltozás. Seneca* nem elég nehéz, Plautus* nem elég könnyű nekik. Szereptudásra vagy rögtönzésre páratlanok.

HAMLET

"Ó, Jefthe*, Izrael birája" - minő kincsed vala neked!

POLONIUS

Miféle kincse volt, fenséges úr?

HAMLET

Hát -

"Egy szép leánya, több se volt,

És azt szerette rendkivül."

POLONIUS

Mindig a leányomra!

HAMLET

Igaz-e, vén Jeftha?

POLONIUS

Ha engem nevez Jefthának fenséged, nekem van egy leányom, igaz, szeretem is rendkívül.

HAMLET

No, nem a következik.

POLONIUS

Mi következik hát, uram?

HAMLET

Nos -

"Isten amint, sors szerint..."

aztán tudja:

"És úgy leve, mint eleve..."

a kegyes ének első szakasza megmondja a többit, mert lássa, itt jőnek az én időtöltéseim.

Négy vagy öt színész jő

J

Enter POLONIUS.

Pol.

Well be with you, gentlemen!

Ham.

Hark you, Guildenstern; and you too; at each ear a hearer: that great baby you see there is not yet out of his swaddling-clouts. 275

Ros.

Happily he’s the second time come to them; for they say an old man is twice a child.

Ham.

I will prophesy he comes to tell me of the players; mark it. You say right, sir; o’ Monday morning; ’twas so indeed.

Pol.

My lord, I have news to tell you.

Ham.

My lord, I have news to tell you. When Roscius was an actor in Rome,—

Pol.

The actors are come hither, my lord. 280

Ham.

Buzz, buzz!

Pol.

Upon my honour,—

Ham.

Then came each actor on his ass,—

Pol.

The best actors in the world, either for tragedy, comedy, history, pastoral, pastoral-comical, historical-pastoral, tragical-historical, tragical-comical-historical-pastoral, scene individable, or poem unlimited: Seneca cannot be too heavy, nor Plautus too light. For the law of writ and the liberty, these are the only men.

Ham.

O Jephthah, judge of Israel, what a treasure hadst thou! 285

Pol.

What a treasure had he, my lord?

Ham.

Why

One fair daughter and no more,

The which he loved passing well.

Pol.

(Aside.) Still on my daughter. 290

Ham.

Am I not i’ the right, old Jephthah?

Pol.

If you call me Jephthah, my lord, I have a daughter that I love passing well.

Ham.

Nay, that follows not.

Pol.

What follows, then, my lord?

Ham.

Why, 295

As by lot, God wot.

And then, you know,

It came to pass, as most like it was.—

The first row of the pious chanson will show you more; for look where my abridgment comes.

Enter four or five Players. 300

K

HAMLET

Hozta Isten, színész uramék; üdvözlöm mindnyájokat. - Örvendek, hogy egészségben látlak. - Isten hozta, édes barátim. - Édes öregem, beh megrojtosodott a képed, mióta nem láttalak; tán csak nem velem birkózni hozod azt a barkót Dániába? - Nini! az én kisasszony szeretőm*! Asszonyunkra mondom! asszonyságod közelebb van az éghez, mint mikor utoljára láttam, egy egész cipősarknyival. Kérje az Istent, hogy hangja, mint forgalomból kiment arany meg ne repedjen* a karikán belül*. Uraim, üdvözlöm mindnyájokat. Tegyünk úgy, mint francia sólymász: amint megpillantjuk, eresszük rá: most mindjárt szavaljunk egyet. Nosza, egy kis ízelítőt ügyességtekből: egy indulatos szavalást! Halljuk!

ELSŐ SZÍNÉSZ

Mit szavaljunk, fenséges úr?

HAMLET

Hallottam én valaha tőled egyet - hanem azt sohase adták elő: vagy ha elő, nem többször egyszernél, mert a darab, emlékszem, sehogy sem tetszett a tömegnek*; a nagy közönségnek kaviár volt az*; de azért (véleményem s azoké szerint, kiknek ítélete ily tárgyakban messzebb hallatszott az enyimnél) derék egy darab volt; jól osztva be színre, s éppannyi szerénységgel, mint művészettel víve ki*. Jut eszembe, valaki azt mondta rá, hogy nincs fűszer az egyes sorokban, ami megadná az ízét, se semmi olyas a nyelvben, mi a szerző ékesgetési szándékára mutatna: de becsületes modornak nevezte azt, mely éppoly egészséges, mint kedves, százszorta inkább szép, mint finom. Egy helyet szerettem különösen benne: Aeneas mondja Didónak*; abból is kivált azt, mikor Priam megölését* beszéli el. Ha emlékszel rá elevenen, kezdd annál a sornál, hogy - hadd lám, hadd lám csak -

"A durva Pyrrhus, mint hyrcáni vad*" -

nem úgy van; Pyrrhuson kezdődik, tudom.

"A durva Pyrrhus - ő, kin fekete

Harcmez, sötét, mint célja, volt, hasonló

Az éjhez, melyet a végzetszerű

Lóban* görnyedve tölte - most a rém-

Sötét cimerszint ádázabbra fente.

Tetőtül talpig most merő piros,

Csíkozva iszonyún atyák, anyák,

Fiak, leányok vérivel. A vér

Rásűl s tapad az utcák pörzs-hevétől,

Amely kegyetlen s átkozott világgal

Az aljasan legyilkoltakra süt.

Lángtól, haragtól felpörkölve így,

S a ráaludt vértől így bévakoltan,

Kárbunkulus* szemmel, az ördögi

Pyrrhus vigyázza Priam déd-apát..."

Most folytasd te.

POLONIUS

Engemúgyse*, fönséges úr, jó szavalás; jó hangsúllyal és kellő mérséklettel.

ELSŐ SZÍNÉSZ

"S ím rátalál, amint üres csapást

Mér a görög felé; jó régi kardja

Elpártol és dacot hány a parancsnak:

Hová hull, ott marad. Ily nem-egyenlőn,

Pyrrhus Priamra tör: sujt mérgesen,

De már süvöltő kardjának szelére

Ledűl a gyenge ősz. Akkor, miként-

Ha érezné holt Ilium e csapást,

Lángzó tetővel talpához borul,

S egy szörnyü roppanás rabbá teszi

Pyrrhus fülét: mert íme kardja, mely

Tisztes Priamnak éppen száll vala

Tejszín fejére, a légben akadt,

És Pyrrhus áll, mint zsarnok-kép a vásznon,

S mintegy közömbös, cél, szándék iránt,

Veszteg marad.

De mint gyakorta vész előtt az ég

Elcsöndesűl, a felhő meg se mozzan,

Némák a zord szelek s alant e gömb,

Mint a halál: egyszerre vad dörej

Hasít eget: úgy Pyrrhust, e szünetre,

Felkölt boszúja tettre fölveri;

S nem húllt soha csekélyebb irgalommal

Márs fegyverére, mit öröknek edz,

Cyclopsi pőröly*, mint Pyrrhus vasa

Lezúg Priamra most.

Piha, ringyó Szerencse! Istenek,

Ti mind, ti mind! vegyétek el hatalmát,

Törjétek össze talpát, külleit

S az ég-oromrul a kerék-agyat

Hömpölygessétek a poklokra le!"

POLONIUS

Nagyon hosszú*.

HAMLET

Eredj borbélyhoz a szakálladdal. - Te csak folytasd, kérlek; ennek bohózat* kell, vagy trágár adoma, különben elalszik. Folytasd; térj át Hecubára*.

ELSŐ SZÍNÉSZ

"De hajh! ki látná a bóbás* királynét..."

HAMLET

Bóbás királynét?

POLONIUS

Az jól van; bóbás királyné jól van.

ELSŐ SZÍNÉSZ

"Rohanni puszta lábbal fel s alá,

Ijesztve oltó könnyel a tüzet,

Rongy a fején, hol másszor diadém,

Palástul vézna, elszült csípein

Ijedt zavarban felkapott lepel -

Ki látta volna, hogy méregbe mártott

Nyelvvel ne szidná a pártos szerencsét!

Az istenek ha látták voln' magok,

Midőn szemébe tűnt Pyrrhus gonosz

Játéka, férjét hogy aprítja fel:

A jaj-sikoltás, melybe most kitört

(Ha földi ügy hat rájok legkevésbé),

Könnyet facsar az ég izzó szeméből

S az istenekből környörűletet."

POLONIUS

Nini! Ha el nem változott a színe, s tele nincs a szeme könnyel!* - Hagyd el*, kérlek.

HAMLET

Jól van; majd elmondatom veled másszor a többit. - Édes úr, nem lenne szíves a színészeknek jó szállást adatni? De hallja, jól kell aztán velök bánni; mert ők a kor foglalatjai és rövid krónikái; s inkább írjanak halála után rosszat a fejfájára, mint ők rosszat mondjanak felőle, míg él.

POLONIUS

Érdemök szerint fogok bánni velök, fönséges úr.

HAMLET

Veszetthordtát, ember, sokkal jobban kell! Bánj mindenkivel érdeme szerint*: melyikünk kerüli el a mogyorópálcát? Bánjon velök saját embersége és méltósága szerint; minél kisebb az ő érdemök, annál nagyobb érdem a szívessége. Hívja be őket.

POLONIUS

Jerünk hát, urak.

HAMLET

Utána, barátim; holnap előadásunk lesz.

Polonius s némely színészek el

K

Ham.

You are welcome, masters; welcome, all. I am glad to see thee well: welcome, good friends. O, my old friend! Thy face is valanced since I saw thee last: comest thou to beard me in Denmark? What! my young lady and mistress! By ’r lady, your ladyship is nearer heaven than when I saw you last, by the altitude of a chopine. Pray God, your voice, like a piece of uncurrent gold, be not cracked within the ring. Masters, you are all welcome. We’ll e’en to ’t like French falconers, fly at anything we see: we’ll have a speech straight. Come, give us a taste of your quality; come, a passionate speech.

First Play.

What speech, my good lord?

Ham.

I heard thee speak me a speech once, but it was never acted; or, if it was, not above once; for the play, I remember, pleased not the million; ’twas caviare to the general: but it was—as I received it, and others, whose judgments in such matters cried in the top of mine—an excellent play, well digested in the scenes, set down with as much modesty as cunning. I remember one said there were no sallets in the lines to make the matter savoury, nor no matter in the phrase that might indict the author of affectation; but called it an honest method, as wholesome as sweet, and by very much more handsome than fine. One speech in it I chiefly loved; ’twas Æneas’ tale to Dido; and thereabout of it especially, where he speaks of Priam’s slaughter. If it live in your memory, begin at this line: let me see, let me see:—

The rugged Pyrrhus, like the Hyrcanian beast,—

’tis not so, it begins with Pyrrhus:— 305

The rugged Pyrrhus, he, whose sable arm,

Black as his purpose, did the night resemble

When he lay couched in the ominous horse,

Hath now this dread and black complexion smear’d

With heraldry more dismal; head to foot 310

Now is he total gules; horridly trick’d

With blood of fathers, mothers, daughters, sons,

Bak’d and impasted with the parching streets,

That lend a tyrannous and damned light

To their vile murders: roasted in wrath and fire, 315

And thus o’er-sized with coagulate gore,

With eyes like carbuncles, the hellish Pyrrhus

Old grandsire Priam seeks.

So proceed you.

Pol.

’Fore God, my lord, well spoken; with good accent and good discretion. 320

First Play.

Anon, he finds him

Striking too short at Greeks; his antique sword,

Rebellious to his arm, lies where it falls,

Repugnant to command. Unequal match’d,

Pyrrhus at Priam drives; in rage strikes wide; 325

But with the whiff and wind of his fell sword

The unnerved father falls. Then senseless Ilium,

Seeming to feel this blow, with flaming top

Stoops to his base, and with a hideous crash

Takes prisoner Pyrrhus’ ear: for lo! his sword, 330

Which was declining on the milky head

Of reverend Priam, seem’d i’ the air to stick:

So, as a painted tyrant, Pyrrhus stood,

And like a neutral to his will and matter,

Did nothing. 335

But, as we often see, against some storm,

A silence in the heavens, the rack stand still,

The bold winds speechless and the orb below

As hush as death, anon the dreadful thunder

Doth rend the region; so, after Pyrrhus’ pause, 340

Aroused vengeance sets him new a-work;

And never did the Cyclops’ hammers fall

On Mars’s armour, forg’d for proof eterne,

With less remorse than Pyrrhus’ bleeding sword

Now falls on Priam. 345

Out, out, thou strumpet, Fortune! All you gods,

In general synod, take away her power;

Break all the spokes and fellies from her wheel,

And bowl the round nave down the hill of heaven,

As low as to the fiends! 350

Pol.

This is too long.

Ham.

It shall to the barber’s, with your beard. Prithee, say on: he ’s for a jig or a tale of bawdry, or he sleeps. Say on; come to Hecuba.

First Play.

But who, O! who had seen the mobled queen—

Ham.

‘The mobled queen?’—

Pol.

That’s good; ‘mobled queen’ is good. 355

First Play.

Run barefoot up and down, threat’ning the flames

With bisson rheum; a clout upon that head

Where late the diadem stood; and, for a robe,

About her lank and all o’er-teemed loins,

A blanket, in the alarm of fear caught up; 360

Who this had seen, with tongue in venom steep’d,

’Gainst Fortune’s state would treason have pronounc’d:

But if the gods themselves did see her then,

When she saw Pyrrhus make malicious sport

In mincing with his sword her husband’s limbs, 365

The instant burst of clamour that she made—

Unless things mortal move them not at all—

Would have made milch the burning eyes of heaven,

And passion in the gods.

Pol.

Look! wh’er he has not turned his colour and has tears in ’s eyes. Prithee, no more. 370

Ham.

’Tis well; I’ll have thee speak out the rest soon. Good my lord, will you see the players well bestowed? Do you hear, let them be well used; for they are the abstracts and brief chronicles of the time: after your death you were better have a bad epitaph than their ill report while you live.

Pol.

My lord, I will use them according to their desert.

Ham.

God’s bodikins, man, much better; use every man after his desert, and who should ’scape whipping? Use them after your own honour and dignity: the less they deserve, the more merit is in your bounty. Take them in.

Pol.

Come, sirs.

Ham.

Follow him, friends: we’ll hear a play to-morrow.

Exit POLONIUS, with all the Players but the First.

L

HAMLET

Hallod-e, öreg barátom! Tudjátok a Gonzago megöletésé-t*?

ELSŐ SZÍNÉSZ

Tudjuk, fenséges úr.

HAMLET

Holnap este azt játsszuk el. Szükség esetére, ugye, meg tudnál tanulni egy tíz-húsz sorból álló mondókát, amit én csinálnék s beleszúrnék, nemde?

ELSŐ SZÍNÉSZ

Meg, fenséges úr.

HAMLET

Nagyon jól van. Eredj hát amaz úr után te is; de aztán, hé, csúfot ne űzzetek ám belőle.

Színész el

L

Ham.

Dost thou hear me, old friend; can you play the Murder of Gonzago? 375

First Play.

Ay, my lord.

Ham.

We’ll ha ’t to-morrow night. You could, for a need, study a speech of some dozen or sixteen lines, which I would set down and insert in ’t, could you not?

First Play.

Ay, my lord.

Ham.

Very well. Follow that lord; and look you mock him not.

Exit First Player.

M

HAMLET

Édes jó barátim (Guildenstern- és Rosencrantzhoz), én már estig elhagylak: de csak úgy, mint otthon, Helsingőrben!

ROSENCRANTZ

Kegyes jó uram!

Rosencrantz és Guildenstern el

M

Ham.

(To ROSENCRANTZ and GUILDENSTERN.) My good friends, I’ll leave you till night; you are welcome to Elsinore.

Ros.

Good my lord!

Exeunt ROSENCRANTZ and GUILDENSTERN. 380

N

HAMLET

Úgy; hordjon Isten. - Most magam vagyok.

Ó, mily gazember s pór* rab vagyok én!

Nem szörnyüség az, hogy lám, e szinész,

Csak költeményben, álom-indulatban,

Egy eszmeképhez úgy hozzátöri

Lelkét, hogy arca elsápad belé,

Könny űl szemében, rémület vonásin,

A hangja megtörik, s egész valója

Kiséri képzetét? S mind semmiért!

Egy Hecubáért!

Mi néki Hecuba*, s ő Hecubának,

Hogy megsirassa? Mit nem tenne még,

Ha szenvedélyre volna oly oka,

Mint van nekem? Könnyárba fojtaná

A színpadot, s irtóztató beszéddel

Repesztené meg a nézők fülét,

Hogy a vétkes megőrüljön belé,

Képedjen az igaz, s a közönyös

Zavarba essék; elkábítaná

Magát a szem s fül érzetét. De én,

Lágyszívü, bárgyu gaz, bujkálok egyre,

Álomszuszikként, nem lendítve semmit;

Még szólni sem merek - nem, oly királyért,

Kinek sajátján s drága életén

Gonosz rablás esett. Hah! gyáva volnék?

Ki mond pimasznak? zúzza bé agyam?

Tépi szakállam, s dobja a szemembe?

Fricskázza orrom? s mondja, hogy hazug

A májam, a tüdőm? Ki teszi meg? Hah!

Biz'Isten, elnyelem. Nincs abba mód,

Hogy én galambepéjü ne legyek*,

Vagy zsarnokság alatt elkeseredni

Epém legyen; különben már azóta

A lég minden keselyűit hízlalom

E szkláv* dögével. Véres, buja gaz!

Lelketlen, álnok, fajtalan gazember!

Ó, bosszu!

Ki állja? Mily szamár vagyok! Hiszen

Szép az, valóban, és nagy hősiség,

Hogy én, a drága meggyilkolt fia,

Kit ég s pokol bosszúra ösztönöz,

Szavakkal hűtöm a szám, mint lotyó,

És szitkozódom, mint egy nőcseléd

Vagy szobasurló.

Phí, förtelem! fuj! - Törd magad, te agy!

Hallottam én, hogy nagy gonosztevőt

Szinházban a csupán költött darab

Úgy meghatott lelkéig, hogy legottan

Önként feladta bűnös tetteit;

Mert nyelve nincs bár, a gyilkos merény

A legcsodásabb szerven tud beszélni.

Most, e szinészek által, az atyám

Megöléséhez hasonlót játszatok

Bátyám előtt: lesem minden vonását,

Lelkébe nyúlok az elevenig;

S ha rezzen is: tudom, hogy mit tegyek.

A látott szellem ördög is lehet,

Mert az ölthet oly tetszős hüvelyt;

S tán gyöngeségem, mélakórom* által

- Mert ily kedélyre nagy hatalma van* -

A kárhozatba dönt. Nincs rá bizonyság

Ennél különb; de tőr lesz e darab,

Hol a király, ha bűnös, fennakad. (El)

N

Ham.

Ay, so, God be wi’ ye! Now I am alone.

O! what a rogue and peasant slave am I:

Is it not monstrous that this player here,

But in a fiction, in a dream of passion,

Could force his soul so to his own conceit 385

That from her working all his visage wann’d,

Tears in his eyes, distraction in ’s aspect,

A broken voice, and his whole function suiting

With forms to his conceit? and all for nothing!

For Hecuba! 390

What’s Hecuba to him or he to Hecuba

That he should weep for her? What would he do

Had he the motive and the cue for passion

That I have? He would drown the stage with tears,

And cleave the general ear with horrid speech, 395

Make mad the guilty and appal the free,

Confound the ignorant, and amaze indeed

The very faculties of eyes and ears.

Yet I,

A dull and muddy-mettled rascal, peak, 400

Like John-a-dreams, unpregnant of my cause,

And can say nothing; no, not for a king,

Upon whose property and most dear life

A damn’d defeat was made. Am I a coward?

Who calls me villain? breaks my pate across? 405

Plucks off my beard and blows it in my face?

Tweaks me by the nose? gives me the lie i’ the throat,

As deep as to the lungs? Who does me this?

Ha!

Swounds, I should take it, for it cannot be 410

But I am pigeon-liver’d, and lack gall

To make oppression bitter, or ere this

I should have fatted all the region kites

With this slave’s offal. Bloody, bawdy villain!

Remorseless, treacherous, lecherous, kindless villain! 415

O! vengeance!

Why, what an ass am I! This is most brave

That I, the son of a dear father murder’d,

Prompted to my revenge by heaven and hell,

Must, like a whore, unpack my heart with words, 420

And fall a-cursing, like a very drab,

A scullion!

Fie upon ’t! foh! About, my brain! I have heard,

That guilty creatures sitting at a play

Have by the very cunning of the scene 425

Been struck so to the soul that presently

They have proclaim’d their malefactions;

For murder, though it have no tongue, will speak

With most miraculous organ. I’ll have these players

Play something like the murder of my father 430

Before mine uncle; I’ll observe his looks;

I’ll tent him to the quick: if he but blench

I know my course. The spirit that I have seen

May be the devil: and the devil hath power

To assume a pleasing shape; yea, and perhaps 435

Out of my weakness and my melancholy—

As he is very potent with such spirits—

Abuses me to damn me. I’ll have grounds

More relative than this: the play’s the thing

Wherein I’ll catch the conscience of the king. (Exit.) 440