az eredeti angol szöveg:
HAMLET
Nymph, in thy orisons
Be all my sins remember'd.
OPHELIA
Good my lord,How does your honour for this many a day?
HAMLET
I humbly thank you; well, well, well.
OPHELIA
My lord, I have remembrances of yours,
That I have longed long to re-deliver;
I pray you, now receive them.
HAMLET
No, not I;
I never gave you aught.
OPHELIA
My honour'd lord, you know right well you did;
And, with them, words of so sweet breath composed
As made the things more rich: their perfume lost,
Take these again; for to the noble mind
Rich gifts wax poor when givers prove unkind.
There, my lord.
HAMLET
Ha, ha! are you honest?
OPHELIA
My lord?
HAMLET
Are you fair?
OPHELIA
What means your lordship?
HAMLET
That if you be honest and fair, your honesty should admit no discourse to your beauty.
OPHELIA
Could beauty, my lord, have better commerce than
with honesty?
HAMLET
Ay, truly; for the power of beauty will sooner
transform honesty from what it is to a bawd than the force of honesty can translate beauty into his
likeness: this was sometime a paradox, but now the time gives it proof. I did love thee once.
OPHELIA
Indeed, my lord, you made me believe so.
HAMLET
You should not have believed me; for virtue cannot so inoculate our old stock but we shall relish of it: I loved you not.
OPHELIA
I was the more deceived.
HAMLET
Get thee to a nunnery: why wouldst thou be a
breeder of sinners? I am myself indifferent honest; but yet I could accuse me of such things that it were better my mother had not borne me: I am very proud, revengeful, ambitious, with more offences at my beck than I have thoughts to put them in, imagination to give them shape, or time to act them in. What should such fellows as I do crawling between earth and heaven? We are arrant knaves, all; believe none of us. Go thy ways to a nunnery. Where's your father?
OPHELIA
At home, my lord.
HAMLET
Let the doors be shut upon him, that he may play the fool no where but in's own house. Farewell.
OPHELIA
O, help him, you sweet heavens!
HAMLET
If thou dost marry, I'll give thee this plague for
thy dowry: be thou as chaste as ice, as pure as
snow, thou shalt not escape calumny. Get thee to a
nunnery, go: farewell. Or, if thou wilt needs
marry, marry a fool; for wise men know well enough what monsters you make of them. To a nunnery, go, and quickly too. Farewell.
OPHELIA
O heavenly powers, restore him!
HAMLET
I have heard of your paintings too, well enough; God has given you one face, and you make yourselves another: you jig, you amble, and you lisp, and nick-name God's creatures, and make your wantonness your ignorance. Go to, I'll no more on't; it hath made me mad. I say, we will have no more marriages: those that are married already, all but one, shall live; the rest shall keep as they are. To a nunnery, go. (Exit)
Arany János fordításában:
HAMLET
Szép hölgy, imádba
Legyenek foglalva minden bűneim.
OPHELIA
Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem
Láttam fönségedet?
HAMLET
Köszönöm alássan; jól, jól, jól.
OPHELIA
Uram, nehány emléke itt maradt,
Már rég ohajtám visszaküldeni,
Kérem, fogadja el.
HAMLET
Nem, nem.
Nem adtam egyet is soha.
OPHELIA
Fönséges úr, hisz tudja, hogy adott;
S hozzá illatnak édes szavakat:
Vedd vissza, mert illatjok elapadt;
Nemes szívnek szegény a dús ajándék,
Ha az adóban nincs a régi szándék.
Itt van, fönséges úr.
HAMLET
Ha! ha! becsületes vagy?
OPHELIA
Uram!
HAMLET
Szép vagy?
OPHELIA
Hogyan, fenséges úr?
HAMLET
Mert ha becsületes vagy, szép is: nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel.
OPHELIA
Lehet-e a szépség, uram, jobb társaságban, mint a becsülettel?
HAMLET
Lehet bizony; mert a szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné. Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.
OPHELIA
Valóban, fenség, úgy hitette el velem.
HAMLET
Ne hittél volna nekem; mert hiába oltja be az erény e mi vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad íz. Én nem szerettelek.
OPHELIA
Annál inkább csalódtam.
HAMLET
Eredj kolostorba; minek szaporítanál bűnösöket! Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. Igen büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó; egy intésemre több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne. Ily fickók, mint én, mit is mászkáljanak ég s föld között! Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan: egynek se higgy közülünk. Menj Isten hírével kolostorba. Hol az apád?
OPHELIA
Otthon, uram.
HAMLET
Rá kell csukni az ajtót, hogy ne játssza a bolondot máshol, mint saját házában. Isten veled.
OPHELIA
Ó, könyörülj rajta, mennybéli jóság!
HAMLET
Ha férjhez mégy, ím, ez átkot adom jegyajándékul: légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó: ne menekülhess a rágalom elől. Vonulj kolostorba; menj; Isten veled. Vagy, ha okvetlen férjhez kell menned, menj bolondhoz, mert okos ember úgyis tudja bizony, miféle csudát szoktatok csinálni belőle. Zárdába hát; eredj, hamar pedig. Isten veled.
OPHELIA
Ó, Ég hatalma, állítsd helyre őt!
HAMLET
Hallottam hírét, festjük is magunkat, no bizony. Isten megáldott egy arccal, csináltok másikat; lebegtek, tipegtek, selypegtek; Isten teremtéseinek gúnyneveket adtok, s kacérságból tudatlannak mutatkoztok. Eredj! Jóllaktam már vele; az őrített meg. Nem kell több házasság, mondom; aki már házas, egyhíján, hadd éljen; a többi maradjon úgy, amint van. Zárdába; menj! (El)
nyersfordításban:
HAMLET
Nimfa, emlékezz meg
imáidban minden bűnömről!
OPHELIA
Felséges uram,
hogy telnek a napjai(, mióta nem láttam)?
HAMLET
Alázatosan köszönöm kérdését: jól, jól, jól.
OPHELIA
Uram, vannak nálam emléktárgyai,
Amiket régóta vágyom visszaszolgáltatni;
Könyörgöm, vegye át őket.
HAMLET
Nem, nem én;
Én önnek semmit sem adtam.
OPHELIA
Felséges uram, nagyon jól tudja, hogy adott;
És velük együtt ó, milyen édes leheletből formált szavakat,
Hogy az ajándék még gazdagabb legyen; illatuk elveszett,
Vegye vissza őket; mert a nemes lélek előtt
A gazdag ajándék szegénnyé válik, ha aki adta, kelletlennek bizonyul. Íme (az ajándékai), uram.
HAMLET
Ha! Ha! Ön becsületes?
OPHELIA
Kérem, uram?!
HAMLET
Ön szép?
OPHELIA
Hogy érti ezt, uram?
HAMLET
Úgy, hogy ha ön becsületes és szép is, jobb lesz, ha a becsületessége senkit nem enged szóba állni a szépségével.
OPHELIA
Közösködhet-e a szépség, uram, jobb partnerrel, mint a becsület?
HAMLET
Nagyon is; mert a szépség hatalma hamarabb változtatja a becsületet abból, ami, kerítőnővé, mintsem a a becsület ereje tenné magához hasonlatossá a szépséget: ez valamikor paradoxon volt, de manapság az idő bizonyságot ad rá. Én valaha tényleg szerettelek.
OPHELIA
Valóban, uram, elhitette velem, hogy úgy van.
HAMLET
Jobb lett volna, ha nem hitt volna nekem ön; mert az erény nem tudja annyira beoltani vén törzsünket, hogy az ízünkön is megérződjön: én önt nem szerettem.
OPHELIA
Annál jobban megcsalattam.
HAMLET
Eredj kolostorba: miért is lennél bűnösök szaporítója? Én magam többé-kevésbé becsületes vagyok; mégis olyan dolgokkal vádolhatnám magam, hogy jobb lett volna, ha az anyám világra sem szül: nagyon büszke,bosszúálló, törekvő ember vagyok, olyan, akinek több gaztett vár egyetlen intésére, mint amennyi gondolata van, hogy bevesse azokat, mint amekkora képzelőereje van, hogy formát adjon nekik, vagy mint amennyi ideje van, hogy véghez vigye őket. Mihez kezdjen a magamfajta fickó, amíg a föld és a menny között csúszik-mászik? Címeres gazemberek vagyunk mindannyian; ne higgy egyikünknek se. Eredj, vonulj kolostorba. Hol van az ön édesapja?
OPHELIA
Otthon, uram.
HAMLET
Legyenek rázárva az ajtók, hogy máshol ne bolondozhasson, csak a saját házában. Jó utat!
OPHELIA
Könyörüljetek rajta, ó, egek!
HAMLET
Ha mégis férjhez mész, e sorscsapást adom nászajándékodul: légy oly szűzi, mint a jég, oly tiszta, mint a hó, mégse kerülhesd el a rágalmat. Eredj kolostorba, menj, jó utat! Vagy ha mégis férjhez kell menned, menj férjhez egy bolondhoz: mert a bölcs férfiak épp elég jól tudják, milyen szörnyetegekké változtatják őket önök(, nők). Kolostorba, menj, mégpedig szaporán! Jó utat.
OPHELIA
Ó, mennybéli hatalmasságok, térítsétek észre!
HAMLET
Nagyon is jól tudom azt is, hogy önök festik magukat; Isten adott önöknek egy arcot, önök pedig csinálnak maguknak egy másikat: szökdécselnek, tipegnek, selypegnek, gúnyneveket adnak Isten teremtményeinek, és együgyűségnek álcázzák a kacérságukat. Csak rajta, engem már nem érdekel; én már beleőrültem. Azt mondom, ne legyen minálunk több házasság: azok, akik már házasok, egy kivételével, éljenek; a többiek maradjanak úgy, amint vannak. Kolostorba, menj! (El)