A Próza-Edda
A történet, a mítosz kétségtelenül a skandináv mondavilágra nyúlik vissza. Eredete már a 9. századi Próza-Eddában is fellelhető; ez az archaikus skandináv (norvég, dán, svéd és izlandi) mitológiának a kereszténység első századaiban készített (valószínűleg az 1220-as évek körül elkészült) lejegyzése, amelynek szerzője feltehetőleg az író és politikus Snorri Sturluson.
Az Amlothi név ónorvég és izlandi formában az Amele és az Othi nevekből ered; az utóbbi egyszerre jelent 'csatában bátor'-t és 'őrült'-et.
Louis Moe: Saxo Grammaticus
Saxo Grammaticus: Gesta Danorum
Az ősrégi mítoszt a dán történész, Saxo Grammaticus (kb. 1150-1206) a Gesta Danorum ('A dánok cselekedetei') című tizenhat kötetes történeti munkájának 3. és 4. könyvében keresztény környezetbe illeszti és történeti eseményként adja elő.
Nála Rorik, Dánia királya a Jylland-félsziget (közismertebb, német nevén: Jütland) feletti uralmat a meghalt kormányzó két fiának, Horvendilnek és Fengnek közösen juttatja. Horvendil valamivel ez után (egy csatából visszatérve, amelyben megölte Kollt, a norvég királyt) feleségül veszi Rorik lányát, Geruthot; egyetlen gyermekük születik, egy fiú, Amleth. Feng irigykedik testvére házasságára is, de uralmát is szeretné kiterjeszteni egész Jyllandra, ezért meggyilkolja Horvendilt. Meggyőzi Geruthot, hogy Horvendil valójában gyűlölte őt, és hogy ő, Feng csak azért ölte meg Horvendilt, hogy ezért megbüntesse. Ezzel rá tudja venni Geruthot, hogy hozzá menjen feleségül: miután a gyászidő letelik, összeházasodnak, Feng pedig egyeduralkodónak kiáltja ki magát.
Amleth, mivel fél, hogy ő is apja sorsára jut, bolondnak tetteti magát, azonban Feng gyanakszik rá, ezért próbák sorozata elé állítja. Megpróbálja például összeboronálni fiatal gyámleányával (őt Saxo krónikája nem nevezi néven), de Amleth cselesen kitér a dolog elől és megmenekül. Amikor azonban leszúr valakit, aki rejtekhelyéről kihallgatta őt, ráadásul tettének minden nyomát sikeresen eltünteti, Feng megbizonyosodik róla, hogy unokaöccse csak tetteti az őrültséget, ezért Angliába küldi két embere társaságában, akik levelet visznek az angol királynak. A levélben Feng arra utasítja az uralkodót, hogy vegye fejét Amlethnek. A fiatalember megsejti nagybátyja szándékát, és titokban kicseréli a levelet - az angol király ennek értelmében a két kísérőt végezteti ki, lányát pedig hozzáadja Amlethhez.
Az esküvő után Amleth visszatér Dániába; saját temetési szertartására érkezik meg, mivel az otthoniak biztosak benne, hogy meghalt, és gazdag tort rendeznek tiszteletére. Amleth a lakomán leitatja az udvarbelieket, az részegen alvókra borítja a terem gyapjúkárpitjait és hegyes szögekkel a padlóhoz rögzíti azokat, majd felgyújtja a palotát. Fenget saját kardjával szúrja le. Hosszú szónoklatot tart a népnek, amelynek végén bejelenti, hogy mostantól ő Jylland törvényes uralkodója.
Visszatér Angliába a feleségéhez, ám itt megtudja, hogy az apósa és Feng annak idején megfogadták egymásnak, hogy ha valamelyiküket megölik, a másik bosszút áll érte. Az angol király vonakodik attól, hogy személyesen tegyen eleget fogadalmának, ezért elküldi Amlethet, hogy kérje meg számára Hermuthrudának, a rettenetes skót királynőnek a kezét - ő ugyanis korábban mindenkit, aki lánykérőbe érkezett hozzá, megölt. Csakhogy Amlethbe beleszeret Hermuthruda, és hozzámegy feleségül. Amikor visszatérnek Angliába, Amleth első felesége, akiben a férje iránti szerelem felülkerekedik a sértettségen, elárulja neki, hogy az apja bosszúálló szándékkal küldte Skóciába. A háborút, ami ennek nyomán kitör, Amleth azzal a csellel nyeri meg, hogy az egyik napon elesett katonákat másnap cölöpökhöz kötve újra szembeállítja az ellenféllel, és ezzel halálra rémíti az angol király seregét.
Győzelme után Amleth két feleségével együtt visszatér Jyllandre, ahol Rorik király utódja, Wiglek ellenségesen fogadja. A Wiglek ellen vívott csatában Amlethet megölik. Hermuthruda, annak ellenére, hogy korábban azt fogadta, férje halála esetén végez magával, ekkor feleségül megy a győztes dán királyhoz. Saxo megnevezi a fennsíkot, ahol Amlethet eltemették - két hely is van Dániában, amelyet a mai napig Hamlet sírhelyeként tartanak számon. Wiglek apja lett a Mercia dinasztia utolsó uralkodójának, Wermundnak; maga pedig betegségben halt meg.
Saxo története és Shakespeare Hamletje között számos egyező mozzanat van: a testvérgyilkosság, a vérfertőzés, az őrültség tettetése, Amlethnak a környezetéhez való viszonya stb. A feltűnően eltérő mozzanatok: Saxónál mindenki a kezdettől fogva tudja, hogy Amleth apjának gyilkosa a nagybátyja, Feng, és hogy Amlethnek a bűnt meg kell bosszulnia.
A Saxo Grammaticusnál szereplő teljes Hamlet-történet angol fordítása: >>>
François de Belleforest: Tragikus történetek
Saxo Grammaticus 13. századi krónikája 1514-ben Párizsban jelent meg először nyomtatásban. Shakespeare valószínűleg nem közvetlenül, hanem Belleforest gyűjteményén, az Histoires Tragiques-on keresztül ismerte.
A reneszánszban a tragikus történetek prózai gyűjteményekben terjedtek, mielőtt még színpadi feldolgozásra kerültek volna. Voltak tragikus novellák, és elterjedt műfaj volt a királyok, hercegek és más nagy emberek "eseteiről" (legtöbbször felemelkedésükről és bukásukról) szóló, igaznak beállított történetek, amiket a szakirodalom a "drámai" tragédiáktól megkülönböztetendő "narratív" tragédiáknak nevez. A műfaj elsősorban az olaszoknál terjedt el, de a gyűjteményeket hamarosan más nemzeti nyelvekre is átültették. François de Belleforest (1530-1583) franciára fordította az olasz Matteo Bandello gyűjteményét; de hétkötetes, 1559 és 1582 között folyamatosan készülő saját gyűjteményében ki is egészítette azokat máshol olvasott tragikus történetekkel. Így került a gyűjteménybe - az 5. könyv 3. történeteként - a Saxo Grammaticusnál olvasott Hamlet-történet.
Belleforest saját fantáziájával módosított is forrásán: nála Amleth anyja és nagybátyja már a királygyilkosság előtt is parázna kapcsolatban állt egymással.
Bár Belleforest munkájának első részeit Geoffrey Fenton 1567-ben már lefordította angolra, a The Histoire of Hamlet csak 1608-ban jelent meg, s a fordítás kimutathatóan Shakespeare művének ismeretében készült.
A Belleforestnél szereplő teljes Hamlet-történet angol fordítása: >>>
Thomas Kyd (angol drámaíró, 1558-1594)
Fő műve a Spanyol tragédia (The Spanish Tragedy, kb. 1589) - Shakespeare korának ez volt legnépszerűbb darabja. Ennek témája és motívumai számos rokonságot mutatnak Shakespeare Hamletjével: mindkettő bosszútragédia, csak amíg Shakespeare-nél egy fiúnak kell bosszút állnia apja haláláért, addig Kydnél egy apa bosszulja meg a fia halálát. Mindkét tragédiában szerepel egy Szellem alakja, továbbá mindkettőben van Horatio nevű szereplő, egy megőrülő nő, megtalálható bennük a "színház a színházban" motívum, és mindkettő vérfürdővel ér véget.
Korabeli utalásokból az irodalomtörténészek arra következtetnek, hogy Shakespeare Hamletje előtt már létezett egy Hamlet című dráma, ami azonban később elveszett (könyvben feltehetőleg ki sem adták). Erre a tragédiára Ős-Hamlet (vagy ur-Hamlet, azaz 'eredeti' vagy 'legkorábbi' Hamlet) címen szokás hivatkozni, szerzője pedig a legtöbb jel szerint Thomas Kyd volt. A darab létezésére csak különböző szerzők hivatkozásaiból lehet következtetni. 1589-ben Thomas Nashe író és pamfletszerző (1567-1601) említi először az Ős-Hamletet a Robert Greene Menaphon című regényéhez írt előszavában, amelyben rövid definíciót ad a művészetről és áttekinti a kortárs irodalmat. Ennek során erősen kritizálja, "gyertyafénynél olvasott Senecának" (azaz a senecai tragikus hagyományt érzelmeskedéssel elkorcsosító alkotásnak) nevezi a darabot, de megjegyzi azt is, hogy azért tartalmaz néhány jó mondatot. A második ilyen hivatkozás Philip Henslow (1556-1616) Naplójában található; az egyik bejegyzésében ugyanis az szerepel, hogy 1594. június 11-én a London központjától kissé távolabb eső Newington Butts Playhouse nevű színházban (amelynek Henslow volt az egyik impresszáriója) előadtak egy Hamlet című tragédiát. A dátum jelentősége az, hogy ebben az időben a Lordkamarás Emberei, azaz Shakespeare társulata is játszott a Newington Buttsban; így elképzelhető, hogy ők mutatták be a szóban forgó darabot. Harmadikként Thomas Lodge (1558-1625) Wits's Misery and the World's Madness című 1596-os könyvében - szintén rosszalló szövegkörnyezetben - idézi az Ős-Hamletből a Szellem kiáltását: "Hamlet, revenge!" (Lodge a darabnak egy másik, a The Theatre-ben játszott előadását látta). Mindhárom utalás jelentősége abban áll, hogy Shakespeare (tudomásunk szerint) 1601-ben keletkezett Hamletjénél korábbi (1589-es, 1594-es) előadásokra vonatkoznak. Ennek magyarázata azonban lehet az is, hogy Shakespeare mégsem 1601-ben írta a Hamletet, hanem korábban; és az is, hogy Shakespeare még az 1601-es Hamlet előtt megírta a darabnak egy korai változatát, és a ma ismert tragédia ennek átdolgozása.
A Spanyol tragédia miatt azonban Thomas Kyd neve akkor is említendő a Hamlet irodalmi forrásai között, ha az Ős-Hamletnek nem ő a szerzője, vagy ha nem is létezett Ős-Hamlet.
Thomas Kyd Spanyol tragédia című darabjának címlapja 1615-ből
Források:
Fabiny Tibor: A Hamlet műhelyében. Egy remekmű előtörténete I. Az irodalmi források. Kísérő tanulmány a darabnak a Matúra Klasszikusok sorozatban megjelent kiadásához. (William Shakespeare: Hamlet (teljes, gondozott szöveg, kétnyelvű kiadás). Ikon Kiadó, Budapest, 1993. 11-12. oldal)
https://people.inf.elte.hu/paataai/web1%20bead/
Wikipédia / Gesta Danorum: >>>