4. felvonás, 7. szín

Más szoba ugyanott.

Another Room in the Same.

A

Király és Laertes jőnek

KIRÁLY

Üssön pecsétet mentségemre most

Tenszíved, és fogadjon el barátul,

Miután meghallád, értelmes fülekkel,

Hogy az, ki jó atyád megölte, éppen

Éltemre tört:

LAERTES

Világos. De miért

Nem láttat íly bünös, íly főbejáró

Tettekre törvényt felséged, mikor

Nagysága, bizton-léte, bölcsesége

Ösztönzi, s minden?

KIRÁLY

Ó, két fő okért,

Mik, bár előtted petyhüdtek talán,

Nálam rugósak. Anyja, a királyné,

Él-hal fiáért: ez asszony pedig

(Már üdvöm, átkom - bármelyik legyen)

Úgy összeforrt lelkemmel, életemmel,

Hogy, mint a csillag nem, körén kivűl,

Úgy én, kivűlte, nem foroghatok.

Más ok, mi gátol a nyilt számvetésben,

Nagy kedvessége a köznép előtt,

Mely, szeretetbe mártva csínyeit

Mint némely forrás a fából követ*,

Hibáiból is mind erényt csinálna;

Úgy hogy nyilam, könnyű ily nagy viharban,

Mind visszatérne íjához megint,

Nem ahová irányzottam velök.

LAERTES

Így hát derék atyám megölve; húgom

Kétségb'esésig hajtva iszonyún,

Kinek tökélye - ha visszahatólag

Szabad dicsérnem - mint versenyre hívó

Állt a jelenkor csúcsán egyedül.

De üt bosszúm órája még.

KIRÁLY

Ne háborítsa álmod ez; ne véld,

Hogy mi oly lusta kelméből vagyunk,

Hogy rázni hagyjuk a vésznek szakállunk

S tréfára vesszük. Hallj többet rövid nap.

Atyád szerettem, szeretem magam;

S ez, úgy hiszem, elég rá, hogy belásd -

Mi az? mi újság?

A

Enter KING and LAERTES.

King

Now must your conscience my acquittance seal,

And you must put me in your heart for friend,

Sith you have heard, and with a knowing ear,

That he which hath your noble father slain

Pursu’d my life.

Laer.

It well appears: but tell me

Why you proceeded not against these feats,

So crimeful and so capital in nature,

As by your safety, wisdom, all things else,

You mainly were stirr’d up.

King.

O! for two special reasons;

Which may to you, perhaps, seem much unsinew’d,

But yet to me they are strong. The queen his mother

Lives almost by his looks, and for myself,—

My virtue or my plague, be it either which,—

She’s so conjunctive to my life and soul,

That, as the star moves not but in his sphere,

I could not but by her. The other motive,

Why to a public count I might not go,

Is the great love the general gender bear him;

Who, dipping all his faults in their affection,

Would, like the spring that turneth wood to stone,

Convert his gyves to graces; so that my arrows,

Too slightly timber’d for so loud a wind,

Would have reverted to my bow again,

And not where I had aim’d them.

Laer.

And so have I a noble father lost;

A sister driven into desperate terms,

Whose worth, if praises may go back again,

Stood challenger on mount of all the age

For her perfections. But my revenge will come.

King.

Break not your sleeps for that; you must not think

That we are made of stuff so flat and dull 35

That we can let our beard be shook with danger

And think it pastime. You shortly shall hear more;

I lov’d your father, and we love ourself,

And that, I hope, will teach you to imagine,—

B

Hírnök jő

HÍRNÖK

Hamlettől levél:

Ez a felségedé, ez a királyné számára.

KIRÁLY

Hamlettől? ki hozta?

HÍRNÖK

Mondják,

Hajóslegények; én nem láttam őket;

Nekem Claudio adá, neki

Az, aki hozta.

KIRÁLY

Hallgasd me, Laertes.

Mehetsz.

Hírnök el.

B

Enter a Messenger. 40

(King.)

How now! what news?

Mess.

Letters, my lord, from Hamlet:

This to your majesty; this to the queen.

King.

From Hamlet! who brought them?

Mess.

Sailors, my lord, they say; I saw them not: 45

They were given me by Claudio, he receiv’d them

Of him that brought them.

King.

Laertes, you shall hear them.

Leave us.

Exit Messenger.

C

(KIRÁLY)

(Olvas) "Hatalmas felség, adom tudtára, hogy ki vagyok téve országába mezítlen. Holnap fogok engedelmet kérni, hogy fölséges színe elé járulhassak; midőn is, bocsánatkérésem után, elő fogom számlálni hirtelen s még inkább különös visszatértem okait.

Hamlet"

Mi már ez? Visszajött a többi is?

Vagy csak kötődés, melyben semmi sincs?

LAERTES

Ővé az írás?

KIRÁLY

Hamleté. "Mezítlen" -

S itt egy utóiratban: "Egyedül".

Mit mondasz erre?

LAERTES

Az eszem megáll,

Felséges úr. De hadd jöjjön: beteg

Szivem hevűl, csak rágondolva is,

Hogy azt megéltem és szemébe vágom:

"Te tetted ezt!"

KIRÁLY

Ha ez így van, Laertes

(S mért volna így? de mért ne volna így?)

Fogadsz-e szót nekem?

LAERTES

Igen, uram,

Föltéve, hogy nem békeszót fogadtatsz.

KIRÁLY

Békét, magaddal. Ha most visszatér

(Megbokrosodva, többé rá nem áll,

Hogy útra menjen), majd feltüzelem

Egy oly merényre, terve kész agyamban,

Melyből egyéb út nincs, mint a bukás.

Halála semmi vádat nem lehell,

Még anyja is kimenti, vak-esetnek

Tartván cselünket.

LAERTES

Én szót fogadok,

Felség, kivált ha úgy fordul, hogy én

Lennék az eszköz.

KIRÁLY

Éppen összevág.

Mióta künn jársz, sokszor emlegettek

- S Hamlet előtt is - oly erényedért,

Miben, szerintök, főképpen ragyogsz;

S meg nem irígylé összes érdemid

Úgy, mint ez egyet, mely pedig közöttük

A legméltatlanabb.

LAERTES

S mi az, uram?

KIRÁLY

Bokréta csak, az ifjuság kalapján,

De kell az is; mert ifjat éppen úgy

Megillet a könnyelmü viselet,

Mint élemült kort a coboly perém,

Mely meleget tart, és kellő tekintélyt.

Egy norman úr volt itten, pár hava

- Láttam, csatán is, franciát: derék

Lóhátasok; - de e norman lovag,

Egész varázslat, hogy forrt a nyereghez,

És oly csudákat tétetett lovával,

Hogy összenőve látszott a nemes

Barommal s megfelezve testeik;

S úgy megtetézte a fogalmamat,

Hogy képzeletben cselfogásait

Utól nem értem.

LAERTES

És norman vala?

KIRÁLY

Norman.

LAERTES

Megesküszöm rá, hogy Lamord*.

KIRÁLY

Az, az.

LAERTES

Jól ismerem; valóban ő

A nemzet éke, gyöngye.

KIRÁLY

Rólad ő

Szép vallomást tőn: mester-voltodat

Párbaj-tusákon úgy magasztalá,

Kivált a vívó-tőrrel mit mivelsz,

Hogy felkiálta: látni kéne azt!

Ha lenne, aki mérközzék veled;

De nemzetének, esküvé, legelső

Vivói egy mozdúlat-, egy fogásnak

Vagy egy tekintetnek, szemben veled,

Nem lennének ura. E vallomás

Fölmérgesíté Hamletet, de úgy,

Hogy mind könyörgve azt kivánta csak,

Bár hazajönnél s megvínál vele.

No, ebből aztán...

LAERTES

Mit aztán, uram?

KIRÁLY

Laertes, kedves volt atyád neked?

Vagy vásznon írott bú az a tiéd:

Arc, melynek szíve nincs?

LAERTES

Mért kérdi, felség?

KIRÁLY

Nem, mintha tán vélném, hogy nem szeretted,

De mert tudom, hogy minden szeretet

Amint idővel támad, úgy idő

Mérsékli lángját és hevét, tudom

Tapasztalásból. Mert e lángban is

Él egy lohasztó bél avagy kanóc;

S mindíg egyenlő jó nincs semmi se,

Mert a nagyon meggyűlt jóság maga

Saját bővébe fúl. Tegyük tehát,

Míg hőn akarjuk, amit akarunk;

Mert változékony ez az "akarás",

És annyi gátja, csüggesztője van,

Amennyi a nyelv, a kéz, vakeset;

A "kell" meg egy pazar sohaj* csupán:

Enyhítve kárt tesz. De az elevenre!

Hamlet jő, vissza: mit mernél csinálni,

Hogy tettel inkább légy atyád fia,

Mint puszta szóval?

LAERTES

Hát nyakát szelem

Oltár előtt is!

KIRÁLY

A gyilkos merényt

Nem szentesíti hely; de a boszúnak

Korlátja nincsen. Ha ezt akarod,

Maradj szobádban veszteg, jó Laertes;

Hamlet vegyen hírt megjöttöd felől;

Mi majd előtte feldicsértetünk,

Kettős zománcba vonjuk hírneved,

Mellyel a norman felruháza; szóval

Egymásra késztünk, és fogadkozunk

A fejetekre. Ő, amíly unott,

Nagylelkü, nem gyanító semmi cselt,

A tőrök élét nem vizsgálja meg;

Egy kis fogással oly kardot cserélsz,

Mely nem fenetlen, s egy hamis szökéssel

Atyád halálát megfizetteted.

LAERTES

Úgy lesz; de a tőrt megmártom elébb.

Egy házalótól oly írat vevék,

Olyan halálost, melybe mártva kés,

Hol vért ereszt, nincs oly varázs tapasz,

Bár bírja minden fű-fa erejét

A hold alatt, hogy egy kis karcolásra

Megmentsen a haláltól valakit.

E szerbe mártom én szablyám hegyét,

Hogy gyönge sértés már halál legyen.

KIRÁLY

No, majd bővebben megfontoljuk ezt,

S hogy vág idő, eszköz, célunkra össze.

Ha elhibáznók, és ha szándokunk

Kilátszanék a rossz játék alól,

Jobb, el se kezdjük. Kell hát tartalék

Tervünk mögött, egy, kettő is, mi állja,

Ha ez kipukkan. Várj! hadd lám csak - úgy -

Ügyességtekre nagyban fogadunk -

Megvan!

Majd a tusán ha szomjuság epeszt

(Hogy már dühösben szúrtok amiatt)

És ő italt kér: egy pohár leend kész

Ez alkalomra, melyből egy csipet

- Kerülje bár el a mérges döfést -

Tervünket biztosítja. De mi zaj?

C

(King.)

High and mighty, you shall know I am set naked on your kingdom. To-morrow shall I beg leave to see your kingly eyes; when I shall, first asking your pardon thereunto, recount the occasions of my sudden and more strange return.

HAMLET. 50

What should this mean? Are all the rest come back?

Or is it some abuse and no such thing?

Laer.

Know you the hand?

King.

’Tis Hamlet’s character. ‘Naked,’

And in a postscript here, he says, ‘alone.’ 55

Can you advise me?

Laer.

I’m lost in it, my lord. But let him come:

It warms the very sickness in my heart,

That I shall live and tell him to his teeth,

‘Thus diddest thou.’ 60

King.

If it be so, Laertes,

As how should it be so? how otherwise?

Will you be rul’d by me?

Laer.

Ay, my lord;

So you will not o’er-rule me to a peace. 65

King.

To thine own peace. If he be now return’d,

As checking at his voyage, and that he means

No more to undertake it, I will work him

To an exploit, now ripe in my device,

Under the which he shall not choose but fall; 70

And for his death no wind of blame shall breathe,

But even his mother shall uncharge the practice

And call it accident.

Laer.

My lord, I will be rul’d;

The rather, if you could devise it so 75

That I might be the organ.

King.

It falls right.

You have been talk’d of since your travel much,

And that in Hamlet’s hearing, for a quality

Wherein, they say, you shine; your sum of parts 80

Did not together pluck such envy from him

As did that one, and that, in my regard,

Of the unworthiest siege.

Laer.

What part is that, my lord?

King.

A very riband in the cap of youth, 85

Yet needful too; for youth no less becomes

The light and careless livery that it wears

Than settled age his sables and his weeds,

Importing health and graveness. Two months since

Here was a gentleman of Normandy: 90

I’ve seen myself, and serv’d against, the French,

And they can well on horseback; but this gallant

Had witchcraft in ’t, he grew unto his seat,

And to such wondrous doing brought his horse,

As he had been incorps’d and demi-natur’d 95

With the brave beast; so far he topp’d my thought,

That I, in forgery of shapes and tricks,

Come short of what he did.

Laer.

A Norman was ’t?

King.

A Norman. 100

Laer.

Upon my life, Lamord.

King.

The very same.

Laer.

I know him well; he is the brooch indeed

And gem of all the nation.

King.

He made confession of you, 105

And gave you such a masterly report

For art and exercise in your defence,

And for your rapier most especially,

That he cried out, ’twould be a sight indeed

If one could match you; the scrimers of their nation, 110

He swore, had neither motion, guard, nor eye,

If you oppos’d them. Sir, this report of his

Did Hamlet so envenom with his envy

That he could nothing do but wish and beg

Your sudden coming o’er, to play with him. 115

Now, out of this,—

Laer.

What out of this, my lord?

King.

Laertes, was your father dear to you?

Or are you like the painting of a sorrow,

A face without a heart? 120

Laer.

Why ask you this?

King.

Not that I think you did not love your father,

But that I know love is begun by time,

And that I see, in passages of proof,

Time qualifies the spark and fire of it. 125

There lives within the very flame of love

A kind of wick or snuff that will abate it,

And nothing is at a like goodness still,

For goodness, growing to a plurisy,

Dies in his own too-much. That we would do, 130

We should do when we would, for this ‘would’ changes,

And hath abatements and delays as many

As there are tongues, are hands, are accidents;

And then this ‘should’ is like a spendthrift sigh,

That hurts by easing. But, to the quick o’ the ulcer; 135

Hamlet comes back; what would you undertake

To show yourself your father’s son in deed

More than in words?

Laer.

To cut his throat i’ the church.

King.

No place, indeed, should murder sanctuarize; 140

Revenge should have no bounds. But, good Laertes,

Will you do this, keep close within your chamber.

Hamlet return’d shall know you are come home;

We’ll put on those shall praise your excellence,

And set a double varnish on the fame 145

The Frenchman gave you, bring you, in fine, together,

And wager on your heads: he, being remiss,

Most generous and free from all contriving,

Will not peruse the foils; so that, with ease

Or with a little shuffling, you may choose 150

A sword unbated, and, in a pass of practice

Requite him for your father.

Laer.

I will do ’t;

And, for that purpose, I’ll anoint my sword.

I bought an unction of a mountebank, 155

So mortal that, but dip a knife in it,

Where it draws blood no cataplasm so rare,

Collected from all simples that have virtue

Under the moon, can save the thing from death

That is but scratch’d withal; I’ll touch my point 160

With this contagion, that, if I gall him slightly,

It may be death.

King.

Let’s further think of this;

Weigh what convenience both of time and means

May fit us to our shape. If this should fail, 165

And that our drift look through our bad performance

’Twere better not assay’d; therefore this project

Should have a back or second, that might hold,

If this should blast in proof. Soft! let me see;

We’ll make a solemn wager on your cunnings: 170

I ha ’t:

When in your motion you are hot and dry,—

As make your bouts more violent to that end,—

And that he calls for drink, I’ll have prepar’d him

A chalice for the nonce, whereon but sipping, 175

If he by chance escape your venom’d stuck,

Our purpose may hold there. But stay! what noise?

D

Királyné jő

(KIRÁLY)

Nos, jó királyném?

KIRÁLYNÉ

Egy bú a másik sarkában tapod,

Oly gyorsan jőnek. Húgod vízbe fúlt,

Laertes.

LAERTES

Vízbe? Ó, hol?

KIRÁLYNÉ

Egy fűzfa hajlik a patak fölé,

Mely szürke lombját visszatükrözi.

Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:

Csalán-, kakukfü-, torma-, kosborát

(Ezt pásztorink durvábban nevezik,

Holtember-ujjnak szüz leányaink),

Ott egy behajló ágra koszorúját

Függesztené, s amint kapaszkodik,

Egy gonosz ág letört; s ő maga is

Gyom-ékszerével a siró folyamba

Zuhant alá. Ruhája szétterűlve

Mint hableányt tartá fenn egy korig;

Miközben régi nótákból danolt,

Mint ki nem is gyanítja önbaját;

Vagy oly teremtmény, ki a víz-elem

Szülötte és lakója. Csakhamar

Azonban ittas és nehéz ruhái

Dallam-köréből levonák szegényt

Sáros halálba.

LAERTES

Ó, jaj! hát beléfúlt?

KIRÁLYNÉ

Belé, belé.

LAERTES

Sok is vized, szegény Ophelia!

Elfojtom hát könyűm. De lám, minő

Bolond az ember! a természet rátart,

Mondjon akármit a szégyenkedés.

Ha ez kicsordult, a nő is kiment*.

Élj boldogul, királyom! tűz beszéd

Lobogna nyelvemen, ha el nem oltja

Ez a bolondság. (El)

D

Enter QUEEN.

(King.)

How now, sweet queen!

Queen.

One woe doth tread upon another’s heel, 180

So fast they follow: your sister’s drown’d, Laertes.

Laer.

Drown’d! O, where?

Queen.

There is a willow grows aslant a brook,

That shows his hoar leaves in the glassy stream;

There with fantastic garlands did she come, 185

Of crow-flowers, nettles, daisies, and long purples,

That liberal shepherds give a grosser name,

But our cold maids do dead men’s fingers call them:

There, on the pendent boughs her coronet weeds

Clambering to hang, an envious sliver broke, 190

When down her weedy trophies and herself

Fell in the weeping brook. Her clothes spread wide,

And, mermaid-like, awhile they bore her up;

Which time she chanted snatches of old tunes,

As one incapable of her own distress, 195

Or like a creature native and indu’d

Unto that element; but long it could not be

Till that her garments, heavy with their drink,

Pull’d the poor wretch from her melodious lay

To muddy death. 200

Laer.

Alas! then, she is drown’d?

Queen.

Drown’d, drown’d.

Laer.

Too much of water hast thou, poor Ophelia,

And therefore I forbid my tears; but yet

It is our trick, nature her custom holds, 205

Let shame say what it will; when these are gone

The woman will be out. Adieu, my lord!

I have a speech of fire, that fain would blaze,

But that this folly douts it. (Exit.)

E

KIRÁLY

Jer, Gertrud, kövessük.

Mi nagy bajjal csitíthatám dühét!

Most, félek, újra felzaklatja ez.

Jer hát, kövessük.

Elmennek

E

King.

Let’s follow, Gertrude. 210

How much I had to do to calm his rage!

Now fear I this will give it start again;

Therefore let’s follow.

Exeunt.