Trónterem.
A Room of State in the Castle.
A
Király, királyné, Hamlet, Polonius, Laertes, Voltimand, Cornelius, urak és kísérők jőnek
KIRÁLY
Bár Hamlet, édes testvérünk, halála
Emléke még új, és ugy illenék,
Hogy gyászba hordjuk szívünket, s egész
Országunk egy bús homlokká boruljon*:
De annyiban már a természeten
Győzött az ész*, hogy míg bölcs fájdalommal
Siratjuk őt, megemlékszünk magunkról.
Azért ángyunkat* egykor, most királynénk'*,
E harcos állam trónja özvegyét,
Mintegy kopár örömmel - a szemünk
Mosolygva egyik, a másik könyezve,
Kéjjel koporsók, gyásszal nász között,
Egyensulyozva bánatot s gyönyört -
Nőül vevők*; nem ellenkezve bölcs
Tanácsitokkal, melyeket nekünk
Szabadon adátok ez iránt: köszönjük.
Már most, az ifju Fortinbras, miképp
Tudjátok is, nem adva ránk sokat,
Vagy oly hiszemben, hogy bátyánk halála
Miatt ez ország összevissza van*,
Kalandos álmakkal szövetkezék,
S követséggel nem átalt háborítni,
Az atyja elvesztette földeket
Kiadni kérvén, melyek jog szerint
Bátyámra szálltak. Ennyit róla. Most
Magunkra térve, s hogy mért e gyülés:
Így áll az ügy: mi a norvég királynak,
Az ifju Fortinbras bátyjának - aki
Mint ágybafekvő és erőtlen agg,
Aligha sejti öccse szándokát -
Írtunk, ne hagyja többre menni ezt,
Holott csak úgyis népéből telik
Ujonc, csapatszám s minden, ami kell.
Most hát, jó Voltimand, Cornelius,
Ti lesztek üdvözlésem átvivői
Az agg királyhoz; nem szabván nagyobb
Kört számotokra, mint itt írva van*.
Jó útat; és a gyorsaság legyen
Legjobb ajánlat hűségtek felől.
CORNELIUS és VOLTIMAND
Most, mint egyébkor, tettünk szólni fog.
KIRÁLY
Nem kétkedünk; jó útat, híveim.
Voltimand és Cornelius el
A
Enter the KING, QUEEN, HAMLET, POLONIUS, LAERTES, VOLTIMAND, CORNELIUS, Lords, and Attendants.
King.
Thought yet of Hamlet our dear brother’s death
The memory be green, and that it us befitted
To bear our hearts in grief and our whole kingdom
To be contracted in one brow of woe,
Yet so far hath discretion fought with nature
That we with wisest sorrow think on him,
Together with remembrance of ourselves.
Therefore our sometime sister, now our queen,
The imperial jointress of this war-like state,
Have we, as ’twere with a defeated joy,
With one auspicious and one dropping eye,
With mirth in funeral and with dirge in marriage,
In equal scale weighing delight and dole,
Taken to wife: nor have we herein barr’d
Your better wisdoms, which have freely gone
With this affair along: for all, our thanks.
Now follows, that you know, young Fortinbras,
Holding a weak supposal of our worth,
Or thinking by our late dear brother’s death
Our state to be disjoint and out of frame,
Colleagued with the dream of his advantage,
He hath not fail’d to pester us with message,
Importing the surrender of those lands
Lost by his father, with all bands of law,
To our most valiant brother. So much for him.
Now for ourself and for this time of meeting.
Thus much the business is: we have here writ
To Norway, uncle of young Fortinbras,
Who, impotent and bed-rid, scarcely hears
Of this his nephew’s purpose, to suppress
His further gait herein; in that the levies,
The lists and full proportions, are all made
Out of his subject; and we here dispatch
You, good Cornelius, and you, Voltimand,
For bearers of this greeting to old Norway,
Giving to you no further personal power
To business with the king more than the scope
Of these delated articles allow.
Farewell and let your haste commend your duty.
Cor. & Vol.
In that and all things will we show our duty.
King.
We doubt it nothing: heartily farewell.
Exeunt VOLTIMAND and CORNELIUS.
országunk egy bús homlokká boruljon: értsd: elkomorodjon.
a természeten győzött az ész: az értelem magasabbrendű, mint a természet.
ángy: sógornő.
királynénk': értsd: királynénkat (az aposztróf az elhagyott tárgyragot helyettesíti).
nőül vevők: feleségül vettük (valójában: vettem - Claudius itt is, ahogy eddig is, királyi többes számban beszél magáról).
ez ország összevissza van: az eredetiben disjoint and out of frame, azaz 'kificamodott és kívül van keretein'. Erre rímel majd a felvonás végén Hamlet megfogalmazása a kizökkent időről (time is out of joint).
nem szabván nagyobb kört számotokra, mint itt írva van: értsd: nem kaptak felhatalmazást mást, többet mondani annál, mint ami Claudius levelében áll.
B
KIRÁLY
Nos hát, Laertes, mondd, mi jóba jársz?
Kérésed volna: szólj, mi az, Laertes?
A dán király előtt okos beszéd
Nem vész hiába; mit kérnél, Laertes,
Hogy kérve lenne s nem megadva is?
A szívvel a fő nem közelb rokon,
A száj iránt kéz nem szolgálatosb,
Mint e királyi-szék atyád iránt.
Mit kérsz, Laertes?
LAERTES
Fölséges királyom
Kegyét, s szabadságot, hogy Francia-
Országba visszatérhessek, ki onnan
Koronázásra vágytam volt haza,
Hűség jeléül. Most, végezve tisztem,
Frankhonba szállnak vágyaim, s hajolva
Fogadnák a kegyes bocsánatot.
KIRÁLY
S atyád ereszt? Mit szól Polonius?
POLONIUS
Igen, királyom; zaklatásival
A lassu engedélyt kicsikará,
S én szándokát nehéz jóváhagyással
Pecsételém; már most bocsássa, kérem.
KIRÁLY
Éld hát, Laertes, szép világodat;
Sajátod a kor s kéj: élvezd örömmel*.
De hát te, Hamlet, jó öcsém s fiam...
HAMLET
(félre) Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv*.
KIRÁLY
Még rajtad egyre felhők csüngenek?
HAMLET
Dehogy; nagyon is bánt a nap, uram*.
KIRÁLYNÉ
Jó Hamlet, ezt az éjszint* dobd le már,
S a dán királyra vess nyájasb szemet.
Nehéz pillád ne süsd alá örökké,
Keresve mintegy a por közt atyádat.
Tudod, közös, hogy meghal, aki él,
S természet útján szebb valóra kél.
HAMLET
Igen, asszonyom, közös.
KIRÁLYNÉ
Ha az: miért
Látszik tehát előtted annyira
Különösnek?
HAMLET
Látszik, asszonyom! az is
Valóban; látszik-ot nem ismerek.
Nem e sötétszín köntös, jó anyám,
Sem a szokott gyászöltözet, sem az
Erőltetett mell zúgó sóhaja,
Nem a szemekben duzzadó patak,
A csüggedő tartásu arc, meg a
Bú többi módja, színe és alakja
Jelölhet engem voltaképp: ezek,
Valóban, látszanak, mert játszhatók;
Az enyém belül van, és nem látja szem,
Csak dísze és boglára* gyászmezem.
KIRÁLY
Szép tőled, és ajánlja szíved, Hamlet,
Leróni mind e gyász-adót atyádnak.
De lásd, atyád is vesztett egy atyát,
A vesztő újra mást meg mást; s az élő
Siratta egykorig fiúi tiszte
Szerint. De így megátalkodni a
Bánatban: ez vétkes nyakaskodás,
Nem férfias bú; Isten elleni
Rugódozás, mely gyarló szívet és
Nem béketűrő elmét árul el,
És bárdolatlan, együgyű eszet.
Mert ami, tudjuk, meg kell hogy legyen,
És oly közös, mint érzékink alá
Eső akármi: mért izgága daccal
Szívünkre venni? Fúj! Ez bűn az Ég,
Bűn a halott, bűn a természet ellen,
Fonák az észnek, melynél az atyák
Halála közhely, s szüntelen kiáltja,
Az első hullától a ma kimúltig*,
Hogy: "Így kell lenni." Vágd földhöz tehát,
Kérünk, e gyáva bút, s tekints atyádul;
Mert a világgal éreztetni kell,
Hogy trónusunkhoz legközelb te állsz;
S mi nem kevésbé gyöngéden fogunk
Szeretni, mint legjobb nemző atya
Édes fiát. Mi célod illeti,
Hogy Wittenbergbe* visszamenj tanulni,
Ez óhajtásunk ellen van nagyon:
Tégy is le, kérlek, erről és maradj
Nyájas szemünk előtt, szives körünkben,
Mint első udvaronc*, öcsénk s fiunk.
KIRÁLYNÉ
Ne hagyd hiába kérni jó anyádat;
Maradj, ne menj Wittenbergába, Hamlet.
HAMLET
Úgy engedelmes lészek, asszonyom.
KIRÁLY
Ez már fiúi szép válasz: maradj
S légy a mi másunk*. Asszonyom, jerünk;
Hamlet szelíd és kész megegyezése
Mosoly gyanánt ül szívemen; minek
Örömére ma ne csengjen billikom*,
Hogy a felhőknek ágyu meg ne mondja:
Az ég is a királyi áldomást,
A földi dörgést* zengje vissza. Jertek.
Harsonák. Király, királyné, urak stb., Polonius és Laertes el
B
King.
And now, Laertes, what’s the news with you?
You told us of some suit; what is ’t, Laertes?
You cannot speak of reason to the Dane,
And lose your voice; what wouldst thou beg, Laertes,
That shall not be my offer, not thy asking?
The head is not more native to the heart,
The hand more instrumental to the mouth,
Than is the throne of Denmark to thy father.
What wouldst thou have, Laertes?
Laer.
Dread my lord,
Your leave and favour to return to France;
From whence though willingly I came to Denmark,
To show my duty in your coronation,
Yet now, I must confess, that duty done,
My thoughts and wishes bend again toward France
And bow them to your gracious leave and pardon.
King.
Have you your father’s leave? What says Polonius?
Pol.
He hath, my lord, wrung from me my slow leave
By laboursome petition, and at last
Upon his will I seal’d my hard consent:
I do beseech you, give him leave to go.
King.
Take thy fair hour, Laertes; time be thine,
And thy best graces spend it at thy will.
But now, my cousin Hamlet, and my son,—
Ham.
(Aside.) A little more than kin, and less than kind.
King.
How is it that the clouds still hang on you?
Ham.
Not so, my lord; I am too much i’ the sun.
Queen.
Good Hamlet, cast thy nighted colour off,
And let thine eye look like a friend on Denmark.
Do not for ever with thy vailed lids
Seek for thy noble father in the dust:
Thou know’st ’tis common; all that live must die,
Passing through nature to eternity.
Ham.
Ay, madam, it is common.
Queen.
If it be,
Why seems it so particular with thee?
Ham.
Seems, madam! Nay, it is; I know not ‘seems.’
’Tis not alone my inky cloak, good mother,
Nor customary suits of solemn black,
Nor windy suspiration of forc’d breath,
No, nor the fruitful river in the eye,
Nor the dejected haviour of the visage,
Together with all forms, modes, shows of grief,
That can denote me truly; these indeed seem,
For they are actions that a man might play:
But I have that within which passeth show;
These but the trappings and the suits of woe.
King.
’Tis sweet and commendable in your nature, Hamlet,
To give these mourning duties to your father:
But, you must know, your father lost a father;
That father lost, lost his; and the survivor bound
In filial obligation for some term 95
To do obsequious sorrow; but to presever
In obstinate condolement is a course
Of impious stubbornness; ’tis unmanly grief:
It shows a will most incorrect to heaven,
A heart unfortified, a mind impatient, 100
An understanding simple and unschool’d:
For what we know must be and is as common
As any the most vulgar thing to sense,
Why should we in our peevish opposition
Take it to heart? Fie! ’tis a fault to heaven, 105
A fault against the dead, a fault to nature,
To reason most absurd, whose common theme
Is death of fathers, and who still hath cried,
From the first corse till he that died to-day,
‘This must be so.’ We pray you, throw to earth 110
This unprevailing woe, and think of us
As of a father; for let the world take note,
You are the most immediate to our throne;
And with no less nobility of love
Than that which dearest father bears his son 115
Do I impart toward you. For your intent
In going back to school in Wittenberg,
It is most retrograde to our desire;
And we beseech you, bend you to remain
Here, in the cheer and comfort of our eye, 120
Our chiefest courtier, cousin, and our son.
Queen.
Let not thy mother lose her prayers, Hamlet:
I pray thee, stay with us; go not to Wittenberg.
Ham.
I shall in all my best obey you, madam.
King.
Why, ’tis a loving and a fair reply: 125
Be as ourself in Denmark. Madam, come;
This gentle and unforc’d accord of Hamlet
Sits smiling to my heart; in grace whereof,
No jocund health that Denmark drinks to-day,
But the great cannon to the clouds shall tell, 130
And the king’s rouse the heavens shall bruit again,
Re-speaking earthly thunder. Come away.
Exeunt all except HAMLET.
sajátod a kor s kéj: élvezd örömmel: Claudius arra biztatja Laertest, hogy használja ki az ifjúságát, élvezze az életet.
Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv: az eredetiben: A little more than kin and less than kind - Hamlet szójátéka vonatkoztatható rá magára (kétféleképpen is), valamint Claudiusra is. Hamletre egyrészt így: "A Gertruddal való házasságod révén túlságosan is rokonok lettünk (kin - 'hozzátartozó'), de rokonszenv (kind - 'kedves') nincs köztünk.", másrészt így: "Több vagyok számodra, mint unokaöcs (kin - 'hozzátartozó'), de kevesebb mit gyerek (kind - 'leszármazott'). Claudiusra így: "Nagyon is közeli rokonok vagyunk, de te a természetet meghazudtoló módon gonosz vagy (kind - 'az embernek adományozott isteni természet')."
nagyon is bánt a nap, uram: Hamlet újabb szójátéka Claudius előbbi szövegeire (jó öcsém s fiam; rajtad egyre felhők csüggenek) utal vissza. A nap a középkorban és a reneszánszban a királyság szimbóluma volt, azaz Hamletet a király (személye) bántja; illetve a son és a sun hasonló hangzása alapján az, hogy a király a fiának nevezheti (hiszen feleségül vette az anyját).
éjszin: értsd: gyászruha.
boglár: aranyfoglalatú ékkő, ezüstfonallal átszőtt gomb vagy ékszer a díszruhán.
a ma kimúltig: addig az emberig/atyáig, aki éppen ma halt meg.
Wittenberg: német város, a reformáció fellegvára (hiszen itt élt és alkotott Luther Márton, innen indította útjára a reformációt), egyetemét 1502-ben alapították. Sok dán diák is látogatta. Shakespeare választását az is motiválhatta, hogy a wit angol szó jelentése 'ész', 'szellemesség', 'sziporka' (a városnév eredetének nincs köze az észhez: 'fehér hegy' a jelentése).
első udvaronc: értsd: a legelső az udvari emberek között.
légy a mi másunk: az eredetiben: be as ourself in Denmark - 'légy Dániában úgy, ahogy mi magunk'.
billikom: nagyobb serleg.
a földi dörgés: a mulatozás hangjai, a dínomdánom.
C
HAMLET
Ó, hogy nem olvad, nem higul s enyész
Harmattá e nagyon, nagyon merő* hús!
Vagy mért szegezte az Örökkévaló
Az öngyilkosság ellen kánonát*?
Ó, Isten, Isten! míly unott, üres,
Nyomasztó nékem e világi üzlet*!
Phí! rút világ! gyomos kert, mely tenyész,
Hogy magva hulljon; dudva és üszög
Kövér tanyája. Ó, megérni ezt!
Kéthónapos halott! - nem, annyi sincs még,
S egy oly király, kihez e mostani:
Hyperion* mellett szatír; ki úgy
Élt-halt anyámér, hogy kimélte még a
Fúvó szelektül is. Ég és pokol!
Eszembe kelle jutni? Szenvedéllyel
Csüggött anyám is férjén, mintha vágyát
Növelte volna tápja: s ímhol egy
Hó* múlva már - de jobb feledni ezt.
Gyarlóság, asszony a neved! Csak egy
Rövid hó: még cipője sem szakadt el,
Melyben atyám testét kisérte ki,
Niobe* módra könnyé válva: - s ím
(Ó, Isten! egy barom, egy oktalan
Tovább gyászolna), ím, ő, éppen ő,
Atyám öccsével egybekél, ki úgy
Sem húz* atyámra, mint én Herculesre.
Egy hó alatt - még tettetett könyének
Kisírt szeméből el se tűnt sava,
S ő újra házas. Ó, gonosz hamarság,
Vérnászi* ágyba így sietnie!
Ez jóra nem visz, nem vihet soha;
De törj meg, szívem, mert nem szólhat a száj.
C
Ham.
O! that this too too solid flesh would melt,
Thaw and resolve itself into a dew;
Or that the Everlasting had not fix’d 135
His canon ’gainst self-slaughter! O God! O God!
How weary, stale, flat, and unprofitable
Seem to me all the uses of this world.
Fie on ’t! O fie! ’tis an unweeded garden,
That grows to seed; things rank and gross in nature 140
Possess it merely. That it should come to this!
But two months dead: nay, not so much, not two:
So excellent a king; that was, to this,
Hyperion to a satyr; so loving to my mother
That he might not beteem the winds of heaven 145
Visit her face too roughly. Heaven and earth!
Must I remember? why, she would hang on him,
As if increase of appetite had grown
By what it fed on; and yet, within a month,
Let me not think on ’t: Frailty, thy name is woman! 150
A little month; or ere those shoes were old
With which she follow’d my poor father’s body,
Like Niobe, all tears; why she, even she,—
O God! a beast, that wants discourse of reason,
Would have mourn’d longer,—married with mine uncle, 155
My father’s brother, but no more like my father
Than I to Hercules: within a month,
Ere yet the salt of most unrighteous tears
Had left the flushing in her galled eyes,
She married. O! most wicked speed, to post 160
With such dexterity to incestuous sheets.
It is not nor it cannot come to good;
But break, my heart, for I must hold my tongue!
merő: az angol eredeti szöveg egyik legvitatottabb szava ez a jelző. Az 1603-as "rossz" és az 1604-1605-ös "jó" kvartókiadásban a sallied szó szerepel, amelynek az Erzsébet-kori jelentése 'zavaros'. Az első Shakespeare-összkiadásban, az 1623-as folióban solid ('szilárd') áll, ezt fordította Arany merőnek. Az újabb kutatásokat követő modern kiadások a sallied-et sullied-re javítják, e szó jelentése: 'bemocskolt' - ami közvetlenül is utal Hamletnek a vérfertőzéssel kapcsolatos gondolataira.
kánonát: értsd: törvényét; az ötödik parancsolat (Ne ölj!) az öngyilkosságot is tiltja.
e világi üzlet: értsd: a világ, a földi élet dolgai
Hyperion: Hüperion, a görög mitológiában Uranosz és Gaia fia, Héliosz napisten, Szeléné hold- és Éosz hajnalistennő apja.
hó: értsd: hónap
Niobe: Niobé thébai királyné, aki tizennégy gyönyörű gyermeke elvesztése miatt kővé meredt, de azóta is könnyezik.
húz: értsd: hasonlít
vérnász: vérfertőző házasság (a férj fivérével kötött házasságot tekinti Hamlet vérfertőzésnek).
D
Horatio, Bernardo és Marcellus jőnek
HORATIO
Üdv, jó királyfi.
HAMLET
Örvendek látásodon:
Horatio - vagy tévedek?
HORATIO
De az,
Szegény s örökké hű szolgád, uram.
HAMLET
Nem úgy: "barátom": váltsunk ily nevet.
S mi hoz Wittenbergből haza, Horatio?
Marcellus, nemde?
MARCELLUS
Jó uram...
HAMLET
Örvendve látlak, jó estét. No de
Igazán, mi hoz Wittenbergből haza?
HORATIO
Korhelykedési* hajlam, jó uram.
HAMLET
Rossz emberedtől nem tűrném el ezt;
Magad se tégy fülemen erőszakot,
Hogy elhitesd ez önvádat velem.
Korhely te nem vagy, én tudom. De hát
Mi dolgod Helsingőrben? Na, ne félj,
Majd megtanítunk inni emberül*.
HORATIO
Atyád végtisztességét látni jöttem.
HAMLET
Kérlek, tanúlópajtásom, ne csúfolj;
Inkább anyám nászára, gondolom.
HORATIO
Igazán, uram, az is meglett hamar.
HAMLET
Gazdálkodás*, Horatio, gazdálkodás!
Torról maradt hidegsültből kiállt
A nászi asztal. Ó, Horatio,
Inkább halálos ellenségemet
A mennybe láttam volna, mint megérjem
Azt a napot. Atyám! - ni, mintha látnám
Atyámat.
HORATIO
Hol, uram?
HAMLET
Lelkem szemében.
HORATIO
Én láttam egyszer: oly derék király volt.
HAMLET
Ő volt az ember, vedd akármi részben,
Mását e földön nem látok soha.
HORATIO
Úgy tartom, a múlt éjjel láttam is.
HAMLET
Láttad? Kit?
HORATIO
A királyt, uram, atyádat.
HAMLET
Atyámat, a királyt!
HORATIO
Enyhítse kissé
Füled figyelme az álmélkodást,
Míg elbeszélem a csodát, mire
Tanúm e két ur is.
HAMLET
Az Istenért!
Halljam tehát.
HORATIO
Egymás utáni két
Éjjel, hogy őrsön* álltak ez urak,
Marcellus és Bernard, mélységes éjfél
Halotti csendjén, ez történt velök.
Tetőtül talpig ércbe öltözött
Alak, hasonló idvezült* atyádhoz,
Termett eléjök, s méltóságosan,
Lassan tovább ment; háromszor haladt el
Ijedve káprázó szemeik előtt,
Csak mint pálcája hossza; míg ezek,
Kocsonyává fagyva szinte félsz miatt,
Némán álltak, nem merve szólni hozzá.
Rémes titokban ezt közlik velem,
Én harmad* éjjel őrt állok velök;
S ahogy leírták, pontban, az időt,
A tárgy* alakját: minden szó igaz lesz,
A tűnemény jő. Ismerém atyádat:
A két kezem nem egyformább.
HAMLET
De hol
Esett ez?
MARCELLUS
A teren, hol őrködénk,
HAMLET
Hozzá se szóltatok?
HORATIO
Szólottam én,
De nem felelt; egy ízbe mintha már
Fejét emelte s úgy tett volna, mint
Ki szólni készül: ám az éjkakas
Harsányt kiálta s ennek hallatára
Csak elhanyatlott és nagy-hirtelen
Eltűnt szemünk elől.
HAMLET
Megfoghatatlan.
HORATIO
De mint hogy élek, oly való, uram;
S veled közölni tisztünknek hivők*.
HAMLET
Igazán, urak, nagy szög fejemben ez*.
Őrködtök-é ma?
MARCELLUS és BERNARDO
Őrködünk, uram.
HAMLET
Páncélosan volt?
MARCELLUS és BERNARDO
Úgy uram.
HAMLET
Tetőtül talpig?
MARCELLUS és BERNARDO
Fejtől bokáig úgy, uram.
HAMLET
Akkor nem is láttátok arcát?
HORATIO
Tisztán, uram! rostélya nyitva volt.
HAMLET
No! és mogorva volt?
HORATIO
Ábrázatán
Inkább bú, mint harag.
HAMLET
Halvány? piros?
HORATIO
Fölötte halvány.
HAMLET
És szemét reátok
Szegezte?
HORATIO
Mindig.
HAMLET
Hogy nem voltam ott!
HORATIO
Szörnyen leverte voln' fenségedet.
HAMLET
Lehet, lehet. Soká időzött?
HORATIO
Míg halkan százig olvas valaki.
MARCELLUS és BERNARDO
Tovább, tovább.
HORATIO
Az én láttomra, nem.
HAMLET
Szakálla szürkés, nemde?
HORATIO
Aminőnek
Életében láttam: oly ezüst-deres.
HAMLET
Ma éjjel én is őrt állok: talán
Eljő megint.
HORATIO
El, én kezeskedem.
HAMLET
Ha hős atyám alakját vészi föl,
Megszólitom, ha mindjárt a pokol
Tátong reám* s parancsol hallgatást.
Kérlek, ha eddig e látvány titok,
Tartsátok azt tovább is rejtve még;
S akármi olyas történjék ez éjjel,
Vegyétek észre bár, de nyelvre ne.
Jóságtok díja meglesz. Járjatok
Békével. Úgy éjfél előtt, az őrsön
Találkozunk.
MIND
Tisztünk fönségedé.
HAMLET
Barátságtok, s viszont. Most áldjon Isten.
Horatio, Marcellus és Bernardo el
D
Enter HORATIO, MARCELLUS, and BERNARDO.
Hor.
Hail to your lordship! 165
Ham.
I am glad to see you well:
Horatio, or I do forget myself.
Hor.
The same, my lord, and your poor servant ever.
Ham.
Sir, my good friend; I’ll change that name with you.
And what make you from Wittenberg, Horatio? 170
Marcellus?
Mar.
My good lord,—
Ham.
I am very glad to see you. (To BERNARDO.) Good even, sir.
But what, in faith, make you from Wittenberg?
Hor.
A truant disposition, good my lord. 175
Ham.
I would not hear your enemy say so,
Nor shall you do mine ear that violence,
To make it truster of your own report
Against yourself; I know you are no truant.
But what is your affair in Elsinore? 180
We’ll teach you to drink deep ere you depart.
Hor.
My lord, I came to see your father’s funeral.
Ham.
I pray thee, do not mock me, fellow-student;
I think it was to see my mother’s wedding.
Hor.
Indeed, my lord, it follow’d hard upon. 185
Ham.
Thrift, thrift, Horatio! the funeral bak’d meats
Did coldly furnish forth the marriage tables.
Would I had met my dearest foe in heaven
Ere I had ever seen that day, Horatio!
My father, methinks I see my father. 190
Hor.
O! where, my lord?
Ham.
In my mind’s eye, Horatio.
Hor.
I saw him once; he was a goodly king.
Ham.
He was a man, take him for all in all,
I shall not look upon his like again. 195
Hor.
My lord, I think I saw him yesternight.
Ham.
Saw who?
Hor.
My lord, the king your father.
Ham.
The king, my father!
Hor.
Season your admiration for a while 200
With an attent ear, till I may deliver,
Upon the witness of these gentlemen,
This marvel to you.
Ham.
For God’s love, let me hear.
Hor.
Two nights together had these gentlemen, 205
Marcellus and Bernardo, on their watch,
In the dead vast and middle of the night,
Been thus encounter’d: a figure like your father,
Armed at points exactly, cap-a-pe,
Appears before them, and with solemn march 210
Goes slow and stately by them: thrice he walk’d
By their oppress’d and fear-surprised eyes,
Within his truncheon’s length; whilst they, distill’d
Almost to jelly with the act of fear,
Stand dumb and speak not to him. This to me 215
In dreadful secrecy impart they did,
And I with them the third night kept the watch;
Where, as they had deliver’d, both in time,
Form of the thing, each word made true and good,
The apparition comes. I knew your father; 220
These hands are not more like.
Ham.
But where was this?
Mar.
My lord, upon the platform where we watch’d.
Ham.
Did you not speak to it?
Hor.
My lord, I did; 225
But answer made it none; yet once methought
It lifted up its head and did address
Itself to motion, like as it would speak;
But even then the morning cock crew loud,
And at the sound it shrunk in haste away 230
And vanish’d from our sight.
Ham.
’Tis very strange.
Hor.
As I do live, my honour’d lord, ’tis true;
And we did think it writ down in our duty
To let you know of it. 235
Ham.
Indeed, indeed, sirs, but this troubles me.
Hold you the watch to-night?
Mar. & Ber.
We do, my lord.
Ham.
Arm’d, say you?
Mar. & Ber.
Arm’d, my lord. 240
Ham.
From top to toe?
Mar. & Ber.
My lord, from head to foot.
Ham.
Then saw you not his face?
Hor.
O yes! my lord; he wore his beaver up.
Ham.
What! look’d he frowningly? 245
Hor.
A countenance more in sorrow than in anger.
Ham.
Pale or red?
Hor.
Nay, very pale.
Ham.
And fix’d his eyes upon you?
Hor.
Most constantly. 250
Ham.
I would I had been there.
Hor.
It would have much amaz’d you.
Ham.
Very like, very like. Stay’d it long?
Hor.
While one with moderate haste might tell a hundred.
Mar. & Ber.
Longer, longer. 255
Hor.
Not when I saw it.
Ham.
His beard was grizzled, no?
Hor.
It was, as I have seen it in his life,
A sable silver’d.
Ham.
I will watch to-night; 260
Perchance ’twill walk again.
Hor.
I warrant it will.
Ham.
If it assume my noble father’s person,
I’ll speak to it, though hell itself should gape
And bid me hold my peace. I pray you all, 265
If you have hitherto conceal’d this sight,
Let it be tenable in your silence still;
And whatsoever else shall hap to-night,
Give it an understanding, but no tongue:
I will requite your loves. So, fare you well. 270
Upon the platform, ’twixt eleven and twelve,
I’ll visit you.
All.
Our duty to your honour.
Ham.
Your loves, as mine to you. Farewell.
Exeunt HORATIO, MARCELLUS, and BERNARDO.
korhelykedés: kicsapongás, részegeskedés.
megtanítunk inni emberül: a dánokat nagyivó, részeges népnek tartotta a Shakespeare korabeli angol közvélemény.
gazdálkodás: az eredetiben szereplő thrift szó pontosabban 'takarékosság'-ot jelent.
őrs: őrhely
idvezült: az üdvözült szó alakváltozata, de itt csak 'megboldogult'-at, 'néhai'-t jelent.
harmad: értsd: harmadik.
tárgy: a szellemre vonatkozik; az eredetiben a thing szó szerepel, ami nem feltétlenül élettelen dolgot jelöl.
tisztünknek hivők: értsd: kötelességünknek tartottuk.
nagy szög fejemben ez: a szöget ütött a fejembe kifejezés átalakítása; az eredetiben csak a keresetlenebb it troubles me fordulat szerepel, azaz 'foglalkoztat', 'nyugtalanít'.
a pokol tátong reám: a középkorban a poklot gyakran ábrázolták szájként, amely elnyeli az embert. A bibliamagyarázók szerint ugyanis a Jób könyvében (Jób 41,1) szereplő hatalmas hal, a Leviathan a bűnös emberiséget elnyelő Sátán szimbóluma. A középkori ikonográfia szerint Krisztus az utolsó ítélet előtt ebből a szájból szabadítja ki az emberiséget.
E
HAMLET
Atyám árnyéka fegyverben! Gonosz,
Rút cselt gyanítok: bár éj volna már!
Csitt, lélek, addig. Rút csíny nem marad,
Borítsa bár egész föld, föld alatt. (El)
E
Ham.
My father’s spirit in arms! all is not well; 275
I doubt some foul play: would the night were come!
Till then sit still, my soul: foul deeds will rise,
Though all the earth o’erwhelm them, to men’s eyes. (Exit.)
atyám árnyéka: az eredetiben egyértelműbb: my father's spirit - 'atyám szelleme'.