Az emelt tér.
The Platform.
A
Hamlet, Horatio és Marcellus jőnek
HAMLET
A lég erősen mar; bizony hideg van.
HORATIO
Csípős, kegyetlen éles levegő.
HAMLET
Hány óra most?
HORATIO
Tizenkettő felé.
MARCELLUS
De már elverte.
HORATIO
El?
No nem hallám: így hát közelg a szellem
Szokott sétái rendes ideje.
Kívül harsonák és üdvlövés
Mi ez, uram?
HAMLET
Ma éjjel fent van s dőzsöl a király,
Nagy dáridóján bősz tánc tántorog;
S amint leönti Rajna kortyait*,
Az üst-dob és rézkürtök így riadnak
Reá dicső tust*.
HORATIO
Hát ez a szokás?
HAMLET
Ez ám bizony:
De szerintem - ámbár én honos vagyok
S belészülettem - oly szokás, melyet
Megtörni tisztesb, mint megtartani.
E kába lagzi, mind kelet- s nyugatra,
Más nemzeteknél csúnya hírbe hoz:
Iszákos a nevünk s utána disznó
Cím is ragad még; s e szokás, valóban,
Bár tetteink megütnék a tökélyt,
Jó hírnevünk savát, izét veszi.
Mint egyes ember - gyakran megesik -
Természet ütvén rá csúf bélyeget
Születésekor (miben pedig nem ok:
Mintákhoz a természet kötve nincs);
Vagy szerfölötti vér-vegyűlet* által,
Mely romboló az ész bástyáinak;
Vagy csak szokásból, mely túl-erjedőleg
Elsavanyítá a tetszős modort:
Ily ember is, mondám, ez egy hibáért
- Viselje bár, mint természet jegyét,
Vagy vakszerencse foltját*, és különben
Erénye lenne tiszta, mint az üdv,
S oly végtelen, mint embertől telik -
Ez egy hibáért a közvéleményben
Süllyedni, veszni tér: a cseppnyi rossz
Eloltja benne a nemesb valót,
Önnön gyalázatára.
A
Enter HAMLET, HORATIO, and MARCELLUS.
Ham.
The air bites shrewdly; it is very cold.
Hor.
It is a nipping and an eager air.
Ham.
What hour now?
Hor.
I think it lacks of twelve.
Mar.
No, it is struck.
Hor.
Indeed? I heard it not: then it draws near the season
Wherein the spirit held his wont to walk.
A flourish of trumpets, and ordnance shot off, within.
What does this mean, my lord?
Ham.
The king doth wake to-night and takes his rouse,
Keeps wassail, and the swaggering up-spring reels;
And, as he drains his draughts of Rhenish down,
The kettle-drum and trumpet thus bray out
The triumph of his pledge.
Hor.
Is it a custom?
Ham.
Ay, marry, is ’t:
But to my mind,—though I am native here
And to the manner born,—it is a custom
More honour’d in the breach than the observance.
This heavy-headed revel east and west
Makes us traduc’d and tax’d of other nations;
They clepe us drunkards, and with swinish phrase
Soil our addition; and indeed it takes
From our achievements, though perform’d at height,
The pith and marrow of our attribute.
So, oft it chances in particular men,
That for some vicious mole of nature in them,
As, in their birth,—wherein they are not guilty,
Since nature cannot choose his origin,—
By the o’ergrowth of some complexion,
Oft breaking down the pales and forts of reason,
Or by some habit that too much o’er-leavens
The form of plausive manners; that these men,
Carrying, I say, the stamp of one defect,
Being nature’s livery, or fortune’s star,
Their virtues else, be they as pure as grace,
As infinite as man may undergo,
Shall in the general censure take corruption
From that particular fault: the dram of eale
Doth all the noble substance of a doubt,
To his own scandal.
Rajna kortyai: értsd: rajnai bor
így riadnak reá dicső tust: így válaszolnak rá azonnal gyors, üdvözlő-ünnepélyes játékkal (akkordismétléssel vagy tremolóval).
szerfölötti vér-vegyűlet: az eredetiben az o'ergrowth of some complexion kifejezés valamelyik testnedv kedvezőtlen túltengésére utal. Ennek jelentősége az, hogy az emberi vérmérsékletet a reneszánsz (Hippokratésztől és Galénosztól eredő) felfogása szerint az emberi szervezetben keringő egyik vagy másik testnedv dominanciája, illetve hiánya határozza meg. Ennek alapján négy alapvető emberi temperamentumot (vérmérsékletet) lehet megkülönböztetni: a melankolikust (búskomort - a meghatározó testnedv a fekete epe), a flegmatikust (egykedvűt - nyálka), a szangvinikust (kedélyest - vér) és a kolerikust (lobbanékonyt - sárga epe). Ha e testnedvek valamelyike túlteng az emberben, az rombolja értelmének bástyáit, mondja Hamlet, és minden erénye ellenére megbélyegzi az embert.
viselje bár mint természet jegyét vagy vakszerencse foltját: értsd: akár születését (=a természet jegye), akár a balszerencsét (=a vakszerencse foltja) okolja érte.
B
Szellem jő
HORATIO
Ni, uram, jő!
HAMLET
Ó, irgalomnak minden angyali
S ti égi szolgák, most őrizzetek!
Légy üdvezült lény - kárhozott manó,
Hozd ég fuvalmát, vagy pokol lehét,
Gonosz legyen bár célod, vagy kegyes:
De oly kérdéses alakban jelensz meg,
Hogy szólnom kell veled. Idézlek, Hamlet,
Király, atyám, fejdelmi dán: felelj!
Ne hagyj tudatlanságban szétrepednem,
Ó, mondd, miérthogy szentelt csontjaid
Elszaggaták viaszpóláikat*?
Miérthogy a sír, melybe csöndesen
Láttunk betéve, megnyitá nehéz
Márvány inyét*, hogy így kivessen újra?
Szólj, mit jelent ez, hogy te, holt tetem,
Egész acélban így feljársz a hold
Fakó fényére, borzasztván az éjt?
S mi, természet bohói, annyira
Megrázkódunk sok rémes gondolattól,
Mely túlhaladja értelmünk körét?
Szólj, mit jelent ez? mért van? mit tegyünk?
A szellem int Hamletnek
HORATIO
Int, hogy kövessed, mintha közleni
Akarna fontos valamit veled,
Csupán magaddal.
MARCELLUS
Ím, mily nyájasan
Lendíti karját félrébb* hely felé:
De mégse menj.
HORATIO
Ne, semmi szín alatt.
HAMLET
Itt nem beszél: tehát megyek vele.
HORATIO
Ne tedd, uram!
HAMLET
De mit félnék, ugyan?
Egy tű-fokát nem ér az életem;
S a lelkem - abban ő mi kárt tehet,
Mely halhatatlan lény, mint ő maga?
Lám, egyre int karjával; - én megyek.
HORATIO
De hátha kísért: a folyamba csal,
Vagy borzadályos sziklacsúcsra, mely
Tengerbe bókol, talpánál kisebb?
S ott más iszonytatóbb alakra válva,
Eszétől fosztja meg fönségedet,
És őrületbe ránt? Gondold meg ezt;
Kétségbeejtő már a hely maga,
Bősz képzetet szül attól minden agy,
Látván a tengert oly sok ölnyire
S hallván alatta zúgni.
HAMLET
Egyre int:
Csak menj! követlek.
MARCELLUS
De nem méssz, uram!
HAMLET
Bocsássatok.
HORATIO
Fogadj szót: nem hagyunk.
HAMLET
Sorsom kiált, és minden kis inat
E testben oly rugós keményre edz,
Mint a neméai oroszlán* idegje.
Szellem int
Mindegyre int. Le a kezet, urak - (Kitépve magát)
Mert Isten engem! szellemet csinálok
Abból, ki nem bocsát. Félrébb, ha mondom!
Csak menj! követlek.
Szellem és Hamlet el
B
Enter GHOST.
Hor.
Look, my lord, it comes.
Ham.
Angels and ministers of grace defend us!
Be thou a spirit of health or goblin damn’d,
Bring with thee airs from heaven or blasts from hell,
Be thy intents wicked or charitable,
Thou com’st in such a questionable shape
That I will speak to thee: I’ll call thee Hamlet,
King, father; royal Dane, O! answer me:
Let me not burst in ignorance; but tell
Why thy canoniz’d bones, hearsed in death,
Have burst their cerements; why the sepulchre,
Wherein we saw thee quietly inurn’d,
Hath op’d his ponderous and marble jaws,
To cast thee up again. What may this mean,
That thou, dead corse, again in complete steel
Revisit’st thus the glimpses of the moon,
Making night hideous; and we fools of nature
So horridly to shake our disposition
With thoughts beyond the reaches of our souls?
Say, why is this? wherefore? what should we do?
The Ghost beckons HAMLET.
Hor.
It beckons you to go away with it,
As if it some impartment did desire 65
To you alone.
Mar.
Look, with what courteous action
It waves you to a more removed ground:
But do not go with it.
Hor.
No, by no means.
Ham.
It will not speak; then, will I follow it.
Hor.
Do not, my lord.
Ham.
Why, what should be the fear?
I do not set my life at a pin’s fee;
And for my soul, what can it do to that,
Being a thing immortal as itself?
It waves me forth again; I’ll follow it.
Hor.
What if it tempt you toward the flood, my lord,
Or to the dreadful summit of the cliff
That beetles o’er his base into the sea,
And there assume some other horrible form,
Which might deprive your sovereignty of reason
And draw you into madness? think of it;
The very place puts toys of desperation,
Without more motive, into every brain
That looks so many fathoms to the sea
And hears it roar beneath.
Ham.
It waves me still. Go on, I’ll follow thee.
Mar.
You shall not go, my lord.
Ham.
Hold off your hands!
Hor.
Be rul’d; you shall not go.
Ham.
My fate cries out,
And makes each petty artery in this body
As hardy as the Nemean lion’s nerve.
Ghost beckons.
Still am I call’d. Unhand me, gentlemen, (Breaking from them.)
By heaven! I’ll make a ghost of him that lets me:
I say, away! Go on, I’ll follow thee.
Exeunt Ghost and HAMLET.
viaszpóla (viaszpólya): viasszal átitatott szemfedő; lepel, amelybe a halottat bugyolálják.
nehéz márvány inyét: értsd: a száját; a nehéz márványból lévő sírkő megnyílt, és kilépett rajta a holt.
félrébb: félreesőbb.
a neméai oroszlán: szörnyű és megsebezhetetlen vadállat, amelynek legyőzése Héraklész első munkája volt az Eurüsztheusz szolgálatában végzett tizenkettő közül. Az oroszlán lenyúzott bőrét kellett elvinnie az argoszi királynak. A nemeai oroszlán idegeinek (inainak) keménységére jogos hivatkozni amiatt is, hogy az oroszlán Tüphónnak, a Föld szörnyszülött fiának gyermeke volt, így természetfeletti erővel rendelkezett; és amiatt is, hogy Héraklész, mivel megsebezni nem tudta, úgy pusztította el, hogy puszta kézzel megfojtotta - haláltusája közben az állat inai, izmai megfeszültek. (Héraklész történetének részleteit lásd itt: >>>)
C
HORATIO
A képzelődés* bőszültté teszi.
MARCELLUS
Kövessük! nem jó így magára hagyni.
HORATIO
Utána hát. Mi lesz ebből, öcsém?
MARCELLUS
Rohadt az államgépben valami*.
HORATIO
Ég hozza jóra.
MARCELLUS
Menjünk hát, kövessük.
Elmennek
C
Hor.
He waxes desperate with imagination.
Mar.
Let’s follow; ’tis not fit thus to obey him.
Hor.
Have after. To what issue will this come?
Mar.
Something is rotten in the state of Denmark.
Hor.
Heaven will direct it.
Mar.
Nay, let’s follow him.
Exeunt.
képzelődés: a reneszánsz felfogás szerint a képzelődés elsősorban az őrültekre, a szerelmesekre és a költőkre jellemző tevékenység.
rohadt az államgépezetben valami: az eredetiben: something is rotten in the state of Denmark - ez a sor nem Arany János, hanem a Hamlet egyik korábbi fordítója, Vajda Péter fordításából vált szállóigévé a magyarban: valami bűzlik Dániában.