3. felvonás, 1. szín

A

Király, királyné, Polonius, Ophelia, Rosencrantz és Guildenstern jőnek

KIRÁLY

Hát semmi úton nem birtok eléje

Kerülni, mért ölté fel e zavart,

Roncsolva durván csendes napjait

Bomlott s veszélyes dőresége* által?

ROSENCRANTZ

Bevallja: érzi ő, hogy háborog;

De hogy miért, nem mondja semmi áron.

GUILDENSTERN

Nem is találtuk könnyünek kilesni:

Őrült ravaszként résen áll, mihelyt

Valódi hogyléte felől akarnánk

Belőle csalni bármi vallomást.

KIRÁLYNÉ

Jól fogadott-e?

ROSENCRANTZ

Mint kész udvaronc*.

GUILDENSTERN

De nagy erőtetéssel hajlamin.

ROSENCRANTZ

Szóban fukar volt; de ha kérdezénk,

Felelni bőkezű.

KIRÁLYNÉ

Élvekbe* nem

Vonátok egy kicsit?

ROSENCRANTZ

Felséges asszony,

Történt, hogy útban egy csapat szinészt

Értünk utól, s említők ezt neki;

Minek hallása némi látható

Örömre gyújtá. Itt vannak, az udvar

Körül, s parancsuk is van, gondolom,

Hogy még ma este játsszanak előtte.

POLONIUS

Való biz az; s fölkéri általam

Fölségteket, nézzék s hallják meg azt

A nem-tudom-mit.

KIRÁLY

Kész szívvel; s nagyon

Örvendek ily irányán.

Csak ösztönözni kell őt, jó urak,

S unszolni kedvét ily gyönyörre folyvást.

ROSENCRANTZ

Tesszük, királyom.

Rosencrantz és Guildenstern el

A

Enter KING, QUEEN, POLONIUS, OPHELIA, ROSENCRANTZ, and GUILDENSTERN.

King.

And can you, by no drift of circumstance,

Get from him why he puts on this confusion,

Grating so harshly all his days of quiet

With turbulent and dangerous lunacy?

Ros.

He does confess he feels himself distracted;

But from what cause he will by no means speak.

Guil.

Nor do we find him forward to be sounded,

But, with a crafty madness, keeps aloof, 10

When we would bring him on to some confession

Of his true state.

Queen.

Did he receive you well?

Ros.

Most like a gentleman.

Guil.

But with much forcing of his disposition. 15

Ros.

Niggard of question, but of our demands

Most free in his reply.

Queen.

Did you assay him

To any pastime?

Ros.

Madam, it so fell out that certain players 20

We o’er-raught on the way; of these we told him,

And there did seem in him a kind of joy

To hear of it: they are about the court,

And, as I think, they have already order

This night to play before him. 25

Pol.

’Tis most true;

And he beseech’d me to entreat your majesties

To hear and see the matter.

King.

With all my heart; and it doth much content me

To hear him so inclin’d. 30

Good gentlemen, give him a further edge.

And drive his purpose on to these delights.

Ros.

We shall, my lord.

Exeunt ROSENCRANTZ and GUILDENSTERN.

B

KIRÁLY

Menj, Gertrud, te is;

Mert titkon érte küldénk Hamletért,

Hogy itt találja, csak mintegy esetleg,

Opheliát; az atyja és magam

Elrejtezünk, s így látatlan, de látva,

Bizton biráljuk e találkozást,

S magaviseletéből hozzávetünk:

Szerelmi bú-e vagy nem, amitől

Rájött e szenvedés.

KIRÁLYNÉ

Szót fogadok.

Ophelia, rád nézve azt ohajtom,

Szépséged lett legyen a boldog ok,

Hogy Hamlet ily zavart; remélem, így

Erényed a jó útba viheti,

Mindkettőtök becsületére.

OPHELIA

Vajha

Úgy légyen, asszonyom!

Királyné el

B

King.

Sweet Gertrude, leave us too;

For we have closely sent for Hamlet hither, 35

That he, as ’twere by accident, may here

Affront Ophelia.

Her father and myself, lawful espials,

Will so bestow ourselves, that, seeing, unseen,

We may of their encounter frankly judge, 40

And gather by him, as he is behav’d,

If ’t be the affliction of his love or no

That thus he suffers for.

Queen.

I shall obey you.

And for your part, Ophelia, I do wish 45

That your good beauties be the happy cause

Of Hamlet’s wildness; so shall I hope your virtues

Will bring him to his wonted way again,

To both your honours.

Oph.

Madam, I wish it may.

Exit QUEEN. 50

C

POLONIUS

Járkálj te, lyányom, itt. Fölség, ha tetszik,

Elbúhatunk. (Opheliához)

Te meg olvass e könyvből*:

Leplezze a szinlett foglalkozás,

Mért vagy magadban. Nem hiába mondják -

Sok példa van rá -, hogy ájtatos arccal,

Kegyes gyakorlattal, becúkorozzuk

Magát az ördögöt.

KIRÁLY

(félre) Nagyon igaz:

Mint sebzi váddal lelkem e beszéd!

A festett rima-kép* nem undokabb

Ahhoz képest, mivel kenik-fenik,

Mint szörnyü tettem szépítő szavamhoz.

Ó, mily nehéz kő!

POLONIUS

Hallom lépteit:

Vonuljunk hátra, felséges uram.

Király és Polonius el.

C

Pol.

Ophelia, walk you here. Gracious, so please you,

We will bestow ourselves. (To OPHELIA.) Read on this book;

That show of such an exercise may colour

Your loneliness. We are oft to blame in this,

’Tis too much prov’d, that with devotion’s visage 55

And pious action we do sugar o’er

The devil himself.

King.

(Aside.) O! ’tis too true;

How smart a lash that speech doth give my conscience!

The harlot’s cheek, beautied with plastering art, 60

Is not more ugly to the thing that helps it

Than is my deed to my most painted word:

O heavy burden!

Pol.

I hear him coming; let’s withdraw, my lord.

Exeunt KING and POLONIUS.

D

Hamlet jő

HAMLET

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa* minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?

Meghalni - elszunnyadni - semmi több;

S egy álom által elvégezni mind

A szív keservét, a test eredendő,

Természetes rázkódtatásait:

Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.

Meghalni - elszunnyadni - és alunni!

Talán álmodni: ez a bökkenő;

Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,

Ha majd leráztuk mind e földi bajt,

Ez visszadöbbent. E meggondolás az,

Mi a nyomort oly hosszan élteti:

Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,

Zsarnok boszúját, gőgös ember dölyfét,

Útált szerelme kínját, pör-halasztást,

A hívatalnak packázásait,

S mind a rugást, mellyel méltatlanok

Bántalmazzák a tűrő érdemet:

Ha nyúgalomba küldhetné magát

Egy puszta tőrrel? Ki hordaná e terheket,

Izzadva, nyögve élte fáradalmin,

Ha rettegésünk egy halál utáni

Valamitől - a nem ismert tartomány,

Melyből nem tér meg utazó - le nem

Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a

Jelen gonoszt, mint ismeretlenek

Felé sietni? Ekképp az öntudat*

Belőlünk mind gyávát csinál,

S az elszántság természetes szinét

A gondolat halványra betegíti;

Ily kétkedés által sok nagyszerű,

Fontos merény kifordul medriből

S elveszti "tett" nevét. - De csöndesen!

A szép Ophelia jő.

D

Enter HAMLET. 65

Ham.

To be, or not to be: that is the question:

Whether ’tis nobler in the mind to suffer

The slings and arrows of outrageous fortune,

Or to take arms against a sea of troubles,

And by opposing end them? To die: to sleep; 70

No more; and, by a sleep to say we end

The heart-ache and the thousand natural shocks

That flesh is heir to, ’tis a consummation

Devoutly to be wish’d. To die, to sleep;

To sleep: perchance to dream: ay, there’s the rub; 75

For in that sleep of death what dreams may come

When we have shuffled off this mortal coil,

Must give us pause. There’s the respect

That makes calamity of so long life;

For who would bear the whips and scorns of time, 80

The oppressor’s wrong, the proud man’s contumely,

The pangs of dispriz’d love, the law’s delay,

The insolence of office, and the spurns

That patient merit of the unworthy takes,

When he himself might his quietus make 85

With a bare bodkin? who would fardels bear,

To grunt and sweat under a weary life,

But that the dread of something after death,

The undiscover’d country from whose bourn

No traveller returns, puzzles the will, 90

And makes us rather bear those ills we have

Than fly to others that we know not of?

Thus conscience does make cowards of us all;

And thus the native hue of resolution

Is sicklied o’er with the pale cast of thought, 95

And enterprises of great pith and moment

With this regard their currents turn awry,

And lose the name of action. Soft you now!

The fair Ophelia!

E

HAMLET

Szép hölgy, imádba

Legyenek foglalva minden bűneim.

OPHELIA

Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem

Láttam fönségedet?

HAMLET

Köszönöm alássan; jól, jól, jól.

OPHELIA

Uram, nehány emléke itt maradt,

Már rég ohajtám visszaküldeni,

Kérem, fogadja el.

HAMLET

Nem, nem. Nem adtam egyet is soha.

OPHELIA

Fönséges úr, hisz tudja, hogy adott;

S hozzá illatnak édes szavakat:

Vedd vissza, mert illatjok elapadt;

Nemes szívnek szegény a dús ajándék,

Ha az adóban nincs a régi szándék.

Itt van, fönséges úr.

HAMLET

Ha! ha! becsületes vagy?

OPHELIA

Uram!

HAMLET

Szép vagy?

OPHELIA

Hogyan, fenséges úr?

HAMLET

Mert ha becsületes vagy, szép is: nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel*.

OPHELIA

Lehet-e a szépség, uram, jobb társaságban, mint a becsülettel?

HAMLET

Lehet bizony; mert a szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné. Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.

OPHELIA

Valóban, fenség, úgy hitette el velem.

HAMLET

Ne hittél volna nekem; mert hiába oltja be az erény e mi vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad íz. Én nem szerettelek.

OPHELIA

Annál inkább csalódtam.

HAMLET

Eredj kolostorba*; minek szaporítanál bűnösöket! Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. Igen büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó; egy intésemre több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne. Ily fickók, mint én, mit is mászkáljanak ég s föld között! Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan: egynek se higgy közülünk. Menj Isten hírével kolostorba. Hol az apád?

OPHELIA

Otthon, uram.

HAMLET

Rá kell csukni az ajtót, hogy ne játssza a bolondot máshol, mint saját házában. Isten veled.

OPHELIA

Ó, könyörülj rajta, mennybéli jóság!

HAMLET

Ha férjhez mégy, ím, ez átkot adom jegyajándékul: légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó: ne menekülhess a rágalom* elől. Vonulj kolostorba; menj; Isten veled. Vagy, ha okvetlen férjhez kell menned, menj bolondhoz, mert okos ember úgyis tudja bizony, miféle csudát szoktatok csinálni belőle. Zárdába hát; eredj, hamar pedig. Isten veled.

OPHELIA

Ó, Ég hatalma, állítsd helyre őt!

HAMLET

Hallottam hírét, festjük is magunkat*, no bizony. Isten megáldott egy arccal, csináltok másikat; lebegtek, tipegtek, selypegtek; Isten teremtéseinek gúnyneveket adtok, s kacérságból tudatlannak mutatkoztok. Eredj! Jóllaktam már vele; az őrített meg. Nem kell több házasság, mondom; aki már házas, egy híján*, hadd éljen; a többi maradjon úgy, amint van. Zárdába; menj! (El)

E

Ham.

Nymph, in thy orisons

Be all my sins remember’d. 100

Oph.

Good my lord,

How does your honour for this many a day?

Ham.

I humbly thank you; well, well, well.

Oph.

My lord, I have remembrances of yours,

That I have longed long to re-deliver; 105

I pray you, now receive them.

Ham.

No, not I;

I never gave you aught.

Oph.

My honour’d lord, you know right well you did;

And, with them, words of so sweet breath compos’d 110

As made the things more rich: their perfume lost,

Take these again; for to the noble mind

Rich gifts wax poor when givers prove unkind.

There, my lord.

Ham.

Ha, ha! are you honest? 115

Oph.

My lord!

Ham.

Are you fair?

Oph.

What means your lordship?

Ham.

That if you be honest and fair, your honesty should admit no discourse to your beauty.

Oph.

Could beauty, my lord, have better commerce than with honesty? 120

Ham.

Ay, truly; for the power of beauty will sooner transform honesty from what it is to a bawd than the force of honesty can translate beauty into his likeness: this was sometime a paradox, but now the time gives it proof. I did love thee once.

Oph.

Indeed, my lord, you made me believe so.

Ham.

You should not have believed me; for virtue cannot so inoculate our old stock but we shall relish of it: I loved you not.

Oph.

I was the more deceived.

Ham.

Get thee to a nunnery: why wouldst thou be a breeder of sinners? I am myself indifferent honest; but yet I could accuse me of such things that it were better my mother had not borne me. I am very proud, revengeful, ambitious; with more offences at my beck than I have thoughts to put them in, imagination to give them shape, or time to act them in. What should such fellows as I do crawling between heaven and earth? We are arrant knaves, all; believe none of us. Go thy ways to a nunnery. Where’s your father? 125

Oph.

At home, my lord.

Ham.

Let the doors be shut upon him, that he may play the fool nowhere but in ’s own house. Farewell.

Oph.

O! help him, you sweet heavens!

Ham.

If thou dost marry, I’ll give thee this plague for thy dowry: be thou as chaste as ice, as pure as snow, thou shalt not escape calumny. Get thee to a nunnery, go; farewell. Or, if thou wilt needs marry, marry a fool; for wise men know well enough what monsters you make of them. To a nunnery, go; and quickly too. Farewell.

Oph.

O heavenly powers, restore him! 130

Ham.

I have heard of your paintings too, well enough; God hath given you one face, and you make yourselves another: you jig, you amble, and you lisp, and nickname God’s creatures, and make your wantonness your ignorance. Go to, I’ll no more on ’t; it hath made me mad. I say, we will have no more marriages; those that are married already, all but one, shall live; the rest shall keep as they are. To a nunnery, go. (Exit.)

F

OPHELIA

Ó, mely dicső ész bomla össze itten!

Udvarfi, hős, tudós, szeme, kardja, nyelve;

E szép hazánk reménye és virága,

Az ízlés tükre, minta egy szoborhoz,

Figyelme tárgya minden figyelőnek,

Oda, van, ím, oda!

S én legnyomorúbb minden bús hölgy között,

Ki szívtam zengő vallomási mézét,

Most e nemes, fölséges észt, miképp

Szelíd harangot, félreverve látom;

Nyilt ifjusága páratlan vonásit

Őrült rajongás által dúlva szét.

Ó, jaj nekem,

Hogy amit láttam, láttam; és viszont,

Hogy amit látok, látom az iszonyt!

F

Oph.

O! what a noble mind is here o’erthrown:

The courtier’s, soldier’s, scholar’s, eye, tongue, sword;

The expectancy and rose of the fair state,

The glass of fashion and the mould of form, 135

The observ’d of all observers, quite, quite down!

And I, of ladies most deject and wretched,

That suck’d the honey of his music vows,

Now see that noble and most sovereign reason,

Like sweet bells jangled, out of tune and harsh; 140

That unmatch’d form and feature of blown youth

Blasted with ecstasy: O! woe is me,

To have seen what I have seen, see what I see!

G

A király és Polonius jőnek

KIRÁLY

Szerelem! nem arra tart e szenvedély!

Se a beszéd, bár egy kissé laza,

Nem volt bolondság. Van valami lelkén,

Amin kotolva űl e mélakór,

S minek kikölte és felpattanása

Veszélybe dönthet. Azt, hogy megelőzzem,

Gyors eltökéléssel így gondolám:

Menjen sietve Angliába Hamlet,

Megkérni az elmúlasztott adót*:

Talán a tenger, a kültartományok

Sokféle tarka tárgya kiveri

Ezt a szivébe rögzött valamit,

Melyhez tapadt elméje kiragadja

Önnönmagából. Mit mondasz reá?

POLONIUS

Jó lesz; de mégis azt hiszem, hogy e baj

Első csirája és eredete

Szerelmi bánat. Nos, Ophelia!

Nem kell, hogy elmondd, Hamlet mit beszélt,

Hallottuk azt mind. Felséged magas

Tetszésitől függ, de én azt javaslom:

Királyné anyja most játék után

Hivassa bé őt, és négy szem között,

Szép szóval bírja rá, ha felfödözné

E bú okát: fogja rövíden őt;

Én meg, ha tetszik, hallgatózzam ott,

Hogy mit beszélnek. Ha nem boldogul:

Ám menjen Angliába Hamlet, vagy hová

Elcsukni jónak látja bölcseséged.

KIRÁLY

Úgy légyen; én is amellett vagyok:

Őrizve járjanak őrült nagyok.

El mind

G

Re-enter KING and POLONIUS.

King.

Love! his affections do not that way tend; 145

Nor what he spake, though it lack’d form a little,

Was not like madness. There’s something in his soul

O’er which his melancholy sits on brood;

And, I do doubt, the hatch and the disclose

Will be some danger; which for to prevent, 150

I have in quick determination

Thus set it down: he shall with speed to England,

For the demand of our neglected tribute:

Haply the seas and countries different

With variable objects shall expel 155

This something-settled matter in his heart,

Whereon his brains still beating puts him thus

From fashion of himself. What think you on ’t?

Pol.

It shall do well: but yet do I believe

The origin and commencement of his grief 160

Sprung from neglected love. How now, Ophelia!

You need not tell us what Lord Hamlet said;

We heard it all. My lord, do as you please;

But, if you hold it fit, after the play,

Let his queen mother all alone entreat him 165

To show his griefs: let her be round with him;

And I’ll be plac’d, so please you, in the ear

Of all their conference. If she find him not,

To England send him, or confine him where

Your wisdom best shall think. 170

King.

It shall be so:

Madness in great ones must not unwatch’d go.

Exeunt.