Szoba a kastélyban.
A Room in the Castle.
A
Király, királyné, Polonius, Ophelia, Rosencrantz és Guildenstern jőnek
KIRÁLY
Hát semmi úton nem birtok eléje
Kerülni, mért ölté fel e zavart,
Roncsolva durván csendes napjait
Bomlott s veszélyes dőresége* által?
ROSENCRANTZ
Bevallja: érzi ő, hogy háborog;
De hogy miért, nem mondja semmi áron.
GUILDENSTERN
Nem is találtuk könnyünek kilesni:
Őrült ravaszként résen áll, mihelyt
Valódi hogyléte felől akarnánk
Belőle csalni bármi vallomást.
KIRÁLYNÉ
Jól fogadott-e?
ROSENCRANTZ
Mint kész udvaronc*.
GUILDENSTERN
De nagy erőtetéssel hajlamin.
ROSENCRANTZ
Szóban fukar volt; de ha kérdezénk,
Felelni bőkezű.
KIRÁLYNÉ
Élvekbe* nem
Vonátok egy kicsit?
ROSENCRANTZ
Felséges asszony,
Történt, hogy útban egy csapat szinészt
Értünk utól, s említők ezt neki;
Minek hallása némi látható
Örömre gyújtá. Itt vannak, az udvar
Körül, s parancsuk is van, gondolom,
Hogy még ma este játsszanak előtte.
POLONIUS
Való biz az; s fölkéri általam
Fölségteket, nézzék s hallják meg azt
A nem-tudom-mit.
KIRÁLY
Kész szívvel; s nagyon
Örvendek ily irányán.
Csak ösztönözni kell őt, jó urak,
S unszolni kedvét ily gyönyörre folyvást.
ROSENCRANTZ
Tesszük, királyom.
Rosencrantz és Guildenstern el
A
Enter KING, QUEEN, POLONIUS, OPHELIA, ROSENCRANTZ, and GUILDENSTERN.
King.
And can you, by no drift of circumstance,
Get from him why he puts on this confusion,
Grating so harshly all his days of quiet
With turbulent and dangerous lunacy?
Ros.
He does confess he feels himself distracted;
But from what cause he will by no means speak.
Guil.
Nor do we find him forward to be sounded,
But, with a crafty madness, keeps aloof, 10
When we would bring him on to some confession
Of his true state.
Queen.
Did he receive you well?
Ros.
Most like a gentleman.
Guil.
But with much forcing of his disposition. 15
Ros.
Niggard of question, but of our demands
Most free in his reply.
Queen.
Did you assay him
To any pastime?
Ros.
Madam, it so fell out that certain players 20
We o’er-raught on the way; of these we told him,
And there did seem in him a kind of joy
To hear of it: they are about the court,
And, as I think, they have already order
This night to play before him. 25
Pol.
’Tis most true;
And he beseech’d me to entreat your majesties
To hear and see the matter.
King.
With all my heart; and it doth much content me
To hear him so inclin’d. 30
Good gentlemen, give him a further edge.
And drive his purpose on to these delights.
Ros.
We shall, my lord.
Exeunt ROSENCRANTZ and GUILDENSTERN.
dőre: esztelen
udvaronc: az eredetiben: gentleman, vagyis udvari ember; olyasvalaki, aki ismeri az udvari viselkedés kifinomult, civilizált szabályait.
élv: értsd: élvezet
B
KIRÁLY
Menj, Gertrud, te is;
Mert titkon érte küldénk Hamletért,
Hogy itt találja, csak mintegy esetleg,
Opheliát; az atyja és magam
Elrejtezünk, s így látatlan, de látva,
Bizton biráljuk e találkozást,
S magaviseletéből hozzávetünk:
Szerelmi bú-e vagy nem, amitől
Rájött e szenvedés.
KIRÁLYNÉ
Szót fogadok.
Ophelia, rád nézve azt ohajtom,
Szépséged lett legyen a boldog ok,
Hogy Hamlet ily zavart; remélem, így
Erényed a jó útba viheti,
Mindkettőtök becsületére.
OPHELIA
Vajha
Úgy légyen, asszonyom!
Királyné el
B
King.
Sweet Gertrude, leave us too;
For we have closely sent for Hamlet hither, 35
That he, as ’twere by accident, may here
Affront Ophelia.
Her father and myself, lawful espials,
Will so bestow ourselves, that, seeing, unseen,
We may of their encounter frankly judge, 40
And gather by him, as he is behav’d,
If ’t be the affliction of his love or no
That thus he suffers for.
Queen.
I shall obey you.
And for your part, Ophelia, I do wish 45
That your good beauties be the happy cause
Of Hamlet’s wildness; so shall I hope your virtues
Will bring him to his wonted way again,
To both your honours.
Oph.
Madam, I wish it may.
Exit QUEEN. 50
C
POLONIUS
Járkálj te, lyányom, itt. Fölség, ha tetszik,
Elbúhatunk. (Opheliához)
Te meg olvass e könyvből*:
Leplezze a szinlett foglalkozás,
Mért vagy magadban. Nem hiába mondják -
Sok példa van rá -, hogy ájtatos arccal,
Kegyes gyakorlattal, becúkorozzuk
Magát az ördögöt.
KIRÁLY
(félre) Nagyon igaz:
Mint sebzi váddal lelkem e beszéd!
A festett rima-kép* nem undokabb
Ahhoz képest, mivel kenik-fenik,
Mint szörnyü tettem szépítő szavamhoz.
Ó, mily nehéz kő!
POLONIUS
Hallom lépteit:
Vonuljunk hátra, felséges uram.
Király és Polonius el.
C
Pol.
Ophelia, walk you here. Gracious, so please you,
We will bestow ourselves. (To OPHELIA.) Read on this book;
That show of such an exercise may colour
Your loneliness. We are oft to blame in this,
’Tis too much prov’d, that with devotion’s visage 55
And pious action we do sugar o’er
The devil himself.
King.
(Aside.) O! ’tis too true;
How smart a lash that speech doth give my conscience!
The harlot’s cheek, beautied with plastering art, 60
Is not more ugly to the thing that helps it
Than is my deed to my most painted word:
O heavy burden!
Pol.
I hear him coming; let’s withdraw, my lord.
Exeunt KING and POLONIUS.
e könyv: valószínűleg imakönyv, amelyre Polonius mutat vagy amelyet átad Opheliának; mert azt a látszatot akarja kelteni, hogy lánya ájtatos gyakorlatot folytat.
a festett rima-kép: értsd: egy prostituált kifestett arca (az arcukat e korban csak az örömlányok festették).
D
Hamlet jő
HAMLET
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa* minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni - elszunnyadni - semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni - elszunnyadni - és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok boszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hívatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől - a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó - le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? Ekképp az öntudat*
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét. - De csöndesen!
A szép Ophelia jő.
D
Enter HAMLET. 65
Ham.
To be, or not to be: that is the question:
Whether ’tis nobler in the mind to suffer
The slings and arrows of outrageous fortune,
Or to take arms against a sea of troubles,
And by opposing end them? To die: to sleep; 70
No more; and, by a sleep to say we end
The heart-ache and the thousand natural shocks
That flesh is heir to, ’tis a consummation
Devoutly to be wish’d. To die, to sleep;
To sleep: perchance to dream: ay, there’s the rub; 75
For in that sleep of death what dreams may come
When we have shuffled off this mortal coil,
Must give us pause. There’s the respect
That makes calamity of so long life;
For who would bear the whips and scorns of time, 80
The oppressor’s wrong, the proud man’s contumely,
The pangs of dispriz’d love, the law’s delay,
The insolence of office, and the spurns
That patient merit of the unworthy takes,
When he himself might his quietus make 85
With a bare bodkin? who would fardels bear,
To grunt and sweat under a weary life,
But that the dread of something after death,
The undiscover’d country from whose bourn
No traveller returns, puzzles the will, 90
And makes us rather bear those ills we have
Than fly to others that we know not of?
Thus conscience does make cowards of us all;
And thus the native hue of resolution
Is sicklied o’er with the pale cast of thought, 95
And enterprises of great pith and moment
With this regard their currents turn awry,
And lose the name of action. Soft you now!
The fair Ophelia!
lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés: a Hamlet leghíresebb sora nem Arany János fordítása, hanem Vajda Péteré. Arany így fordította a monológ első mondatát: "A lét vagy a nem-lét kérdése ez." Kéziratában pedig megjegyezte: "Lehet a szokottabb sor", azaz megtarthatónak ítélte Vajda Péter megoldását.
balsors: az eredetiben: outrageous fortune, azaz a dühös/dühödt/dühöngő sors(istennő).
öntudat: az eredetiben: conscience, azaz a lelkiismeret.
E
HAMLET
Szép hölgy, imádba
Legyenek foglalva minden bűneim.
OPHELIA
Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem
Láttam fönségedet?
HAMLET
Köszönöm alássan; jól, jól, jól.
OPHELIA
Uram, nehány emléke itt maradt,
Már rég ohajtám visszaküldeni,
Kérem, fogadja el.
HAMLET
Nem, nem. Nem adtam egyet is soha.
OPHELIA
Fönséges úr, hisz tudja, hogy adott;
S hozzá illatnak édes szavakat:
Vedd vissza, mert illatjok elapadt;
Nemes szívnek szegény a dús ajándék,
Ha az adóban nincs a régi szándék.
Itt van, fönséges úr.
HAMLET
Ha! ha! becsületes vagy?
OPHELIA
Uram!
HAMLET
Szép vagy?
OPHELIA
Hogyan, fenséges úr?
HAMLET
Mert ha becsületes vagy, szép is: nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel*.
OPHELIA
Lehet-e a szépség, uram, jobb társaságban, mint a becsülettel?
HAMLET
Lehet bizony; mert a szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné. Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.
OPHELIA
Valóban, fenség, úgy hitette el velem.
HAMLET
Ne hittél volna nekem; mert hiába oltja be az erény e mi vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad íz. Én nem szerettelek.
OPHELIA
Annál inkább csalódtam.
HAMLET
Eredj kolostorba*; minek szaporítanál bűnösöket! Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. Igen büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó; egy intésemre több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne. Ily fickók, mint én, mit is mászkáljanak ég s föld között! Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan: egynek se higgy közülünk. Menj Isten hírével kolostorba. Hol az apád?
OPHELIA
Otthon, uram.
HAMLET
Rá kell csukni az ajtót, hogy ne játssza a bolondot máshol, mint saját házában. Isten veled.
OPHELIA
Ó, könyörülj rajta, mennybéli jóság!
HAMLET
Ha férjhez mégy, ím, ez átkot adom jegyajándékul: légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó: ne menekülhess a rágalom* elől. Vonulj kolostorba; menj; Isten veled. Vagy, ha okvetlen férjhez kell menned, menj bolondhoz, mert okos ember úgyis tudja bizony, miféle csudát szoktatok csinálni belőle. Zárdába hát; eredj, hamar pedig. Isten veled.
OPHELIA
Ó, Ég hatalma, állítsd helyre őt!
HAMLET
Hallottam hírét, festjük is magunkat*, no bizony. Isten megáldott egy arccal, csináltok másikat; lebegtek, tipegtek, selypegtek; Isten teremtéseinek gúnyneveket adtok, s kacérságból tudatlannak mutatkoztok. Eredj! Jóllaktam már vele; az őrített meg. Nem kell több házasság, mondom; aki már házas, egy híján*, hadd éljen; a többi maradjon úgy, amint van. Zárdába; menj! (El)
E
Ham.
Nymph, in thy orisons
Be all my sins remember’d. 100
Oph.
Good my lord,
How does your honour for this many a day?
Ham.
I humbly thank you; well, well, well.
Oph.
My lord, I have remembrances of yours,
That I have longed long to re-deliver; 105
I pray you, now receive them.
Ham.
No, not I;
I never gave you aught.
Oph.
My honour’d lord, you know right well you did;
And, with them, words of so sweet breath compos’d 110
As made the things more rich: their perfume lost,
Take these again; for to the noble mind
Rich gifts wax poor when givers prove unkind.
There, my lord.
Ham.
Ha, ha! are you honest? 115
Oph.
My lord!
Ham.
Are you fair?
Oph.
What means your lordship?
Ham.
That if you be honest and fair, your honesty should admit no discourse to your beauty.
Oph.
Could beauty, my lord, have better commerce than with honesty? 120
Ham.
Ay, truly; for the power of beauty will sooner transform honesty from what it is to a bawd than the force of honesty can translate beauty into his likeness: this was sometime a paradox, but now the time gives it proof. I did love thee once.
Oph.
Indeed, my lord, you made me believe so.
Ham.
You should not have believed me; for virtue cannot so inoculate our old stock but we shall relish of it: I loved you not.
Oph.
I was the more deceived.
Ham.
Get thee to a nunnery: why wouldst thou be a breeder of sinners? I am myself indifferent honest; but yet I could accuse me of such things that it were better my mother had not borne me. I am very proud, revengeful, ambitious; with more offences at my beck than I have thoughts to put them in, imagination to give them shape, or time to act them in. What should such fellows as I do crawling between heaven and earth? We are arrant knaves, all; believe none of us. Go thy ways to a nunnery. Where’s your father? 125
Oph.
At home, my lord.
Ham.
Let the doors be shut upon him, that he may play the fool nowhere but in ’s own house. Farewell.
Oph.
O! help him, you sweet heavens!
Ham.
If thou dost marry, I’ll give thee this plague for thy dowry: be thou as chaste as ice, as pure as snow, thou shalt not escape calumny. Get thee to a nunnery, go; farewell. Or, if thou wilt needs marry, marry a fool; for wise men know well enough what monsters you make of them. To a nunnery, go; and quickly too. Farewell.
Oph.
O heavenly powers, restore him! 130
Ham.
I have heard of your paintings too, well enough; God hath given you one face, and you make yourselves another: you jig, you amble, and you lisp, and nickname God’s creatures, and make your wantonness your ignorance. Go to, I’ll no more on ’t; it hath made me mad. I say, we will have no more marriages; those that are married already, all but one, shall live; the rest shall keep as they are. To a nunnery, go. (Exit.)
nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel: az eredetiben: your honesty should admit no discourse to your beauty. Arany fordítása tehát nem pontos; Hamlet gondolatában nem a becsület szeretne szóba állni a szépséggel, és ezt nem Opheliának kellene megakadályoznia; hanem éppen a becsület kell, hogy megakadályozza, hogy bárki vagy bármi szóba álljon Ophelia szépségével (illetve megszólítsa azt, esetleg felhasználja azt). Ophelia nem érti a célzást, s ezért csak általánosságban válaszol.
rágalom: értsd: rágalmazás, a környezet rágalmazó viselkedése; például Opheliának azzal való megrágalmazása, hogy nem hűséges felesége a férjének.
festjük is magunkat: Shakespeare korában istenkáromlásnak tekintették, ha egy nő festette az arcát, hiszen arcszínét Istentől kapta. (B. M.)
egy híján: értsd: egy kivételével (ez a kivétel nyilván a király, akiről Hamlet - okkal - feltételezi, hogy hallgatózik).
F
OPHELIA
Ó, mely dicső ész bomla össze itten!
Udvarfi, hős, tudós, szeme, kardja, nyelve;
E szép hazánk reménye és virága,
Az ízlés tükre, minta egy szoborhoz,
Figyelme tárgya minden figyelőnek,
Oda, van, ím, oda!
S én legnyomorúbb minden bús hölgy között,
Ki szívtam zengő vallomási mézét,
Most e nemes, fölséges észt, miképp
Szelíd harangot, félreverve látom;
Nyilt ifjusága páratlan vonásit
Őrült rajongás által dúlva szét.
Ó, jaj nekem,
Hogy amit láttam, láttam; és viszont,
Hogy amit látok, látom az iszonyt!
F
Oph.
O! what a noble mind is here o’erthrown:
The courtier’s, soldier’s, scholar’s, eye, tongue, sword;
The expectancy and rose of the fair state,
The glass of fashion and the mould of form, 135
The observ’d of all observers, quite, quite down!
And I, of ladies most deject and wretched,
That suck’d the honey of his music vows,
Now see that noble and most sovereign reason,
Like sweet bells jangled, out of tune and harsh; 140
That unmatch’d form and feature of blown youth
Blasted with ecstasy: O! woe is me,
To have seen what I have seen, see what I see!
G
A király és Polonius jőnek
KIRÁLY
Szerelem! nem arra tart e szenvedély!
Se a beszéd, bár egy kissé laza,
Nem volt bolondság. Van valami lelkén,
Amin kotolva űl e mélakór,
S minek kikölte és felpattanása
Veszélybe dönthet. Azt, hogy megelőzzem,
Gyors eltökéléssel így gondolám:
Menjen sietve Angliába Hamlet,
Megkérni az elmúlasztott adót*:
Talán a tenger, a kültartományok
Sokféle tarka tárgya kiveri
Ezt a szivébe rögzött valamit,
Melyhez tapadt elméje kiragadja
Önnönmagából. Mit mondasz reá?
POLONIUS
Jó lesz; de mégis azt hiszem, hogy e baj
Első csirája és eredete
Szerelmi bánat. Nos, Ophelia!
Nem kell, hogy elmondd, Hamlet mit beszélt,
Hallottuk azt mind. Felséged magas
Tetszésitől függ, de én azt javaslom:
Királyné anyja most játék után
Hivassa bé őt, és négy szem között,
Szép szóval bírja rá, ha felfödözné
E bú okát: fogja rövíden őt;
Én meg, ha tetszik, hallgatózzam ott,
Hogy mit beszélnek. Ha nem boldogul:
Ám menjen Angliába Hamlet, vagy hová
Elcsukni jónak látja bölcseséged.
KIRÁLY
Úgy légyen; én is amellett vagyok:
Őrizve járjanak őrült nagyok.
El mind
G
Re-enter KING and POLONIUS.
King.
Love! his affections do not that way tend; 145
Nor what he spake, though it lack’d form a little,
Was not like madness. There’s something in his soul
O’er which his melancholy sits on brood;
And, I do doubt, the hatch and the disclose
Will be some danger; which for to prevent, 150
I have in quick determination
Thus set it down: he shall with speed to England,
For the demand of our neglected tribute:
Haply the seas and countries different
With variable objects shall expel 155
This something-settled matter in his heart,
Whereon his brains still beating puts him thus
From fashion of himself. What think you on ’t?
Pol.
It shall do well: but yet do I believe
The origin and commencement of his grief 160
Sprung from neglected love. How now, Ophelia!
You need not tell us what Lord Hamlet said;
We heard it all. My lord, do as you please;
But, if you hold it fit, after the play,
Let his queen mother all alone entreat him 165
To show his griefs: let her be round with him;
And I’ll be plac’d, so please you, in the ear
Of all their conference. If she find him not,
To England send him, or confine him where
Your wisdom best shall think. 170
King.
It shall be so:
Madness in great ones must not unwatch’d go.
Exeunt.
megkérni az elmúlasztott adót: az angolok valóban fizettek adót a hódító dánoknak a 9-10. században (B. M.)