Post date: Dec 12, 2011 11:22:07 AM
Tegnap tekertünk 80 km-t a Pilisben. Utoljára több mint két hete voltam hosszabb távon, és annak egy egyhetes betegség lett az eredménye, így erre a túrára nem a legjobb formában mentem. Éppen emiatt nem is a Ghosttal mentem, hanem maradtam a Giant 29er mellett, amivel könnyebb tekerni. B-vel reggel 9-kor találkoztunk Békáson. Itt derült ki, hogy a harmadik társunk nem jön el, mert későn kelt, inkább megy kutyát futtatni a családdal. Budakalászról a "kövesen" tekerünk fel a Kevély-nyeregbe. Már itt szakadt rólam a víz, holott csak egy SubZero aláöltözet és a hosszú Campagnolo bringás felső volt rajtam. A Maxxis Aspen külső alacsony mintázata miatt minden kövön elpörgött, sok helyen tolnom kellett a bringát. Érdekes módon csak a Kevély környékén volt ilyen nyirkos a talaj.
A Hosszú-hegyen tettünk egy kitérőt (Z) a hegy gerincére - általában a széles dózerúton járunk csak - és megnéztük a kilátást Pilisszántó felé. A szántói nyereg felé az utat keresve átvágtunk az erdőn. Mikor már látszott a cél, felültem és bátran nekivágtam az avarnak, pár méter után az első kerék beakadt valamibe, és átrepültem volna a kormányon, ha nem akadok bele a combjaimmal. Egy fa túl közel volt, azzal is találkoztunk. Az eredmény: zöldes fakéregnyomok a nyergen, mindkét váltókar hüvelykujjas része megnyomódott, a jobb fékkar elfordult a kormányon, illetve az első kerékben lett egy 5 mm-es nyolcas. Örültem is, hogy tárcsafékem van. A nyolcast nagyjából kiegyengettem, úgy tűnik, a 2 hete meghúzott küllők valamiért megint lazábbak lettek. Rajtam is lesz nyoma az esésnek, már alakulnak a szép nagy lila foltok.
A Pilis-hegyet ismét a Szeretet-forrás felől kezdtük megmászni (Z), de már az út elején éreztem, hogy elfogytak a tartalékaim, és sürgősen ennem kell valamit. Fél szelet Ma Baker után lett annyi erőm, hogy feltekerjek a hegyre, ott mindketten ettünk, egyben megbeszéltük, hogy majd útbaejtjük Dobogókőt is, ahol lehet enni, mert nálam nem volt több élelem. A Pilis-tető után legurultunk a Simon halála nevű sziklás "szurdokhoz" (P+), és a közeli Klastrom-szirtekről lenéztünk Klastrompusztára. A Leány- és Legény-barlanghoz a GPS szerint még 150 m szint kellett volna, ezért azt kihagytuk, és a Pilis-nyereg érintésével visszagurultunk a Két-bükkfa-nyeregbe (Hunfalvy út, Z+). Ezen a szakaszon az északi lejtőkön nagy hófoltok voltak a fák tövében és a turistaúton.
Dobogókőre aszfalton mentünk fel. A Matyi-büfében sültkrumplit, almás pitét és forró csokit vettem. Míg ettünk, megérkezett egy harmadik bringás, P. egy Merida One Twenty-vel, és kiderült, hogy egyszer már szereltek bringát B-vel, sőt ugyanarra fog hazamenni, mint mi - logikus volt, hogy együtt menjünk lefelé. Indulás előtt felszereltem az új lámpát, amit reggel vettem át B-tól. Lefelé a Zsivány-sziklák felé indultunk (S+, K), elöl P. a 140/120 mm-t mozgó Meridával, utána meg én a 100/0 mm rugóúttal, és egész jól sikerült tartani vele a lépést. Ez volt a túra legélvezetesebb része, hatalmasat zúztunk lefelé, korábban még soha nem jártam ezen az úton. Volt benne minden, vízmosás, nagy kövek, pocsolyák, a legtöbb sarat itt vertem fel a bringára. Az elején egyszer meg kellett állnom, mert a lámpa akkuja nem volt jó helyen. Pilisszentkereszt után a Hosszú-hegyen a dózerúton, majd a Kevélyek alatt mentünk hazafelé. Valahol itt elhagytam a sebességmérő mágnesét a küllőkről. Pilisborosjenőről Ürömre az alsó, borzalmas állapotban levő aszfaltúton mentünk át, innen P. mutatott egy kerülőutat (Boglárka utca - szembeforgalom, Tarhos utca, Szőlővész utca), amivel egészen a vasúti átkelőig elkerültük a Bécsi utat. Itt bemutatkozás és telefonszám-csere után elbúcsúztunk P-től, és a vasutat követve megkerestük a nagy dunaparti bringás highwayt a város felé. 17:30-ra már otthon is voltam, a család nagy örömére. Bringa be a kamrába, ruhák a mosógépbe, én meg a kádba... (Más kérdés, hogy vacsora után aludtam egy órát. :)
A ruházat ismét jól működött, de már nagyon kellene egy térdmelegítő. Az új lámpáról majd külön is írok, szeretném bemutatni a fényét is.
Legközelebb jó lenne korábban kelni és indulás előtt, otthon megreggelizni :)
Nettó menetidő: 4:49'06
Táv: kb. 85 km (71,19 km-ig mérve)
Átlag: 14,7 km/h
Max: 49,5 km/h
Igen, írhatnék neveket is, de nem akarok :)
A képek a szokásos helyen találhatók, bár nem igazán volt mit fényképezni.