Az utolsó hó?

Post date: Feb 13, 2013 5:37:28 PM

Múlt vasárnapra végre összejött egy kerékpáros program. Idén először mentem nagyobb távra.

Alberttel kényelmesen, fél tízkor indultunk Óbudáról a gyárkémény (Kunigunda útja) irányába, az Aranyhegyen/Ürömhegyen át tekertünk Pilisborosjenő felé az itt még latyakos hóban. Eközben többször is felhívtuk Gergőt, aki egy másik utcán elénk került, de végül felvette a telefont, és találkoztunk. Pilisborosjenőről a Kevélyek alatti földúton kerültünk a csobánkai nyeregbe, ahonnan a Hosszú-hegyen át folytattuk az utat. Itt még két másik bringás nyomát követtük. A földút egyébként a néhány héttel korábbi enyhe időjárásban jól ki lett járva, a hó viszont elfedte a terep egyenetlenségeit. A nyomon kívüli friss hó alatt sem volt sima a felszín, a nyom pedig elég mély volt, így egy tévesztés esetén a kerék rögtön megcsúszott a nyom szélén. Felfelé igyekezve eszembe jutott, hogy nyáron ezen a szakaszon szoktunk 55-60 km/h-val lezúdulni...

A Szántói-nyeregből többféleképpen lehet továbbmenni. Mi a sárga kereszten, viszonylag szintben keltünk át a Pilisszentkereszt feletti réten, amin helyenként 20 cm hó is volt. Itt kellett először leszállnunk.

A városban és a hegyen is egyaránt -3'C körül volt a hőmérséklet, ezért nem is izzadtunk sokat, bár a polár nyakmelegítőmet már az első hegy után levettem és elraktam. Szinte egész nap gyengén esett a hó. A hóban gyalogolva a harmadik szezont teljesítő vízhatlan kamásli (BBB Waterflex), ami nem erre az igénybevételre van kitalálva, hamarosan lejött a cipő orráról, ezért inkább felhajtottam, már amúgy is elkezdett ráfagyni a hó a szélére. Az erdő szélén Gergő visszafordult, mi meg nemsokára már gyalog folytathattuk az utat az Ördöglyuk-barlanghoz. Csak a dobogókői út előtt volt egy rövidebb szakasz, ahol úgy-ahogy el lehetett tekerni a gyalogosok által kijárt nyomban. A dobogókői műutat elérve választás elé kerültünk: vagy megyünk tovább gyalog a jelzésen a Zsivány-sziklák felé, vagy feltekerünk az aszfalton. Az úton lévő latyak és a sűrű autóforgalom miatt inkább a turistajelzést javasoltam. Nem volt rossz felgyalogolni, egy-két rövidebb szakaszon (például a fenyvesben) lehetett tekerni is, de a végére már kimerültem.

Az erdőben sok kirándulóval, családdal találkoztunk, voltak szánkósok, kutyasétáltatók is. A Nap sajnos nem tudott átsütni a felhőrétegen, de legalább a fényét lehetett látni. Dobogókőn a Matyi büfében lilahagymás zsíroskenyeret ettünk (most 240 Ft) és teát ittunk, amiből újabban gyömbéres is kapható. A hagyományhoz híven felmentünk a kilátóhoz is. Itt egy autószerelő srácot sikerült lenyűgözni a kerékpáros technika vívmányaival, leginkább az agyváltó és a tubeless külső volt rá nagy hatással. A magyar zászló darabokra van szakadva, remélem, kicserélik, amint jön a jó idő. A nagy turistaház előtt három bográcsban gulyás illatozott, kis adag 650, nagy adag 1250 Ft. A hó nagyon érdekesen, sugarasan befelé álló tűk formájában fagyott meg a parázs körül, de sajnos erről nem készítettem képeket.

A parkolóban megálltunk segíteni egy autósnak. Egy ránézésre nem téli gumival felszerelt Range Roverrel becsúszott az út menti árokba, és éppen egy V6-os Opel Insigniával próbálták kihúzni. Mi is beálltunk tolni az autót, de hiába, mert a vezetőnek fogalma se volt róla, hogy kellene kormányoznia. Még megpróbáltuk kitolni a másik irányba is, aztán otthagytuk, a többi segítő kézre bízva a mentést. Legalább felmelegedtünk...

Az erdőben nem volt nagy élmény a lefelé menet: errefelé sok a kő az ösvényeken, ami megint csak azt jelenti, hogy kínosan kellett ügyelni a kitaposott nyomon maradásra, különben bármi megfoghatta a kereket a hó alatt. Még bennem volt a feljutás fáradsága, fent nem is pihentünk sokat, ezért több helyen inkább leszálltam és toltam. A piros háromszög első, lankásabb fele viszonylag jól járható volt, de a meredek rész - ami a nyárról még élénken megmaradt az emlékezetemben - nem bíztam a 2,0" széles Specialized külsőkben, inkább ismét toltam. Az erdészeti műút a Király-kúti-nyereg környékén még tiszta jég volt a hó alatt, de beljebb a völgyben már biztosan lehetett gurulni rajta, azt az apróságot leszámítva, hogy a gurulásban könnyű átfázni. Így érkeztünk meg Szentendrére, ahol a patak mentén egykettőre lent voltunk a Dunánál. Az "uniósnak" csúfolt, pocsolyás-saras ártéri dagonyán is átvezető kerékpárúton értük el a gátat, ami visszavezetett minket a Római-partra.

Bár nem volt nálam lámpa, a körvasút melletti "egérúton" is jól láttam az utat a hónak és a felhőrétegnek köszönhetően. A kertek alatt, járdákon mentem haza, hogy elkerüljem a latyakot.

Összesen 70-75 kilométert tettünk meg, a leküzdött szint meg valószínűleg 800 m körül lehetett.

A túra alatt egy csomag (2 db) joghurtos JóReggelt szeletet, egy negyed MaBaker Smoothie Bart és egy nagy szelet zsíroskenyeret ettem, ehhez ittam egy teát és egy forró csokoládét.

A bringa ritkán szokott ilyen tiszta lenni. A havat még az utcán letakarítottam egy kefével, és másnapra "csak" a lánc egy részén jelent meg a vakrozsda.