31. Túlélőverseny

Post date: May 16, 2012 7:54:04 PM

Mivel idén nem sikerült harmadik embert toboroznunk, Dacassal kétfős csapattal indultunk a Nagyhalál (~48 óra) kategóriában. A kiszivárogtatott képek alapján több tipp is volt, főleg a növényzet miatt a Dunántúl tűnt valószínűnek. A szervezők annyit elárultak, hogy messzire megyünk. Az egyik fotón látszott az országos kék túra jelzése, de sajnos ez nem határolja be a lehetőségeket. A tavalyi versenyhez hasonlóan most is megkaptuk a pontok leírását, amit magunknak kellett kinyomtatnunk. Ezen további érdekes részletek voltak (Paris quadrifolia, "beszélő" erdei információs tábla stb). Küldtek egy képet is a szükséges kellékekről, amiből sejteni lehetett, hogy valami geometriai/szerkesztgetős feladatunk lesz.

Előzmények

Pénteken munka előtt beugrottam a volt Térképkirály helyén üzemelő Freytag&Berndt nagykerbe, és megvettem néhány hiányzó és régi térkép új Cartographia kiadását. Délután a boltban bevásároltam 6 liter ásványvizet, aztán elkezdtem a pakolást a 30 literes Tatonka túrazsákba... nagyon reménytelennek tűnt. Gyorsan előszedtem a 60 literes TrekSport hátizsákot, és átömlesztettem a holmikat.

Ez volt a felszerelésem:

- hálózsák, polifoam, hátizsákhoz esőhuzat, nagy szemeteszsák

- gyapjúpulóver, pamutnadrág éjszakára

- váltás póló, alsó, zokni, térdnadrág (esőre számítva)

- kis és nagy fejlámpa (Petzl Tikka XP, Magicshine MJ-808)

- fényképezőgép, telefon, kés

- kb 20 térkép

- 4 x 1,5 liter ásványvíz, kb 8 MaBaker és kb 15 kis csehszlovák Fit/Bio müzliszelet, 4 péksütemény

- a térképhez szükséges kellékek: vonalzó, felírólap, ragasztószalagok, olló, mérőszalag, vagy 2 tucat íróeszköz

A Keletiben 17 órára volt meghirdetve a találkozó a pénztáraknál, ebből már valószínűnek tűnt, hogy vonattal visznek minket a terepre, de innen még mindig sokfelé mennek a vonatok. Végül 18:00 körül elindultunk a 6-os vágányhoz - a kijelzőn Győr-Celldömölk útirány szerepelt... A 240 résztvevőnek 3 külön kocsit foglaltak le. Győr után kiosztották a feladatfüzeteket, amikből végre kiderült, hogy a befutó Kőszeg, illetve Velem lesz - illetve számunkra az is, hogy erről a részről éppen nincsen turistatérképünk. Győrben csodálatos szerencsének köszönhetően felszállt a vonatra VZoli, mert péntek délután személyes okból ide kellett utaznia, és lélekben már arra készült, hogy a csapatot az ország másik végében kell majd keresnie. Ugyanitt az egyik csapat megszervezte, hogy egy ismerősük kijöjjön a pályaudvarra és elvigye a felesleges térképeiket...

Komáromban egy IC csatlakozásra vártunk, a Duna a naplemente fényében úszott. A vonalon rengeteg mozdonytípust lehetett megfigyelni - sok volt a Siemens Taurus, láttuk az Aranycsapat-mozdonyt is, különféle motorkocsikat, tolatómozdonyokat. A Keletiben az induló vágány mellett egy 46 éves V43 várakozott.

Versenyben

Kőszegen leugráltunk a vonatról, és a városon végiggyalogolva nekivágtunk az Óház-tetőre vezető útnak, ahova legalább négyféleképpen lehetett feljutni. A többség a legközelebb eső jelzéseket választotta (S+, Z), mi meg továbbmentünk a K+-ig, amin szinte senki más nem jött, így csönd és nyugalom vett körül, amíg a szinte egyenesen haladó úton megmásztuk a 609 m magas Óházhoz, az ősi kőszegi várromra épült kilátóhoz vezető emelkedőt. 1:06-ra befutva már körös-körül mindenütt a térképpel bajlódó csapatok fejlámpái világítottak, hamarosan mi is kézben tartottuk a sajátunkat, amiről rögtön látszott, hogy 4x5 téglalap alkotja, összekeverve. Mi sem egyszerűbb, szét kell vágni és összeragasztani, ezért is kellett ollót hozni... Ezzel egy óra alatt meg is voltunk. Rá kellett jönnünk, hogy a térkép egyik része tükrözve van, illetve utólag kiderült, hogy az egyes részek jelölése alapján könnyebben össze lehetett volna állítani.

A kész térképet összehajtottuk és elindultunk pihenőhelyet keresni, mert már 2:30 körül járt az idő. Hosszasan gyalogoltunk, mert fenn az erdőben sehol se akadt egy nyugodt hely, ráadásul a hegyoldalban akkora vaddisznókat riasztottunk fel, mint egy-egy tehén... Eljutottunk a Vöröskereszt nevű útelágazáshoz, ami a nevét egy fából készült feszületről kapta. Itt asztalok is voltak, több csapat is elfoglalt, és javában dolgoztak a térképeken. Mi azonban rövid keresgélés után arra jutottunk, hogy jó lesz nekünk az út menti farakások mögötti terület erre az éjszakára, és letáboroztunk. A sátrat elő se vettük, mert elég jónak tűnt az idő a hálózsákban alvásra is. Annyira meleg volt, hogy hajnalban se volt harmat, és ébredéskor, 7:30 körül már magasról tűzött ránk a nap. Ugyanakkor a szél egy percre sem hagyta abba.

Összepakoltunk és kivittük a holminkat az asztalokhoz, ahol éppen akkor két csapat is készülődött, egyesek a térképen dolgoztak, mások még aludtak. Mi is előszedtük a térképet meg a leírást, de hiába nézegettük, nem tudtuk kitalálni, hogyan kell hozzákezdeni. Két egyenest kellett felvenni ismert pontokra, majd minden tereppontot két-két szakasz metszetével kimérni, a szakasz végpontjait az előbbi egyenesen eltolva lehetett meghatározni. Annyira semmire sem mentünk, hogy felbontottuk a 200 Életerő-pont veszteséggel járó Utolsó Segítséget, de ebből se jöttünk rá, hogy a dolog kulcsa: nem kellett volna szétvágni a térképet!

Közben megtudtuk, hogy már délután jön a szél és a hidegfront, kudarcot vallani és megázni nem tűnt túl jó üzletnek. Még egy ideig gondolkoztunk azon, hogy mi legyen, de végül nem is indultunk el pontokat keresni, hanem kirándultunk egyet, kis kerülő beiktatásával visszagyalogoltunk az Óházhoz. 12:30-kor innen küldtük el az SMS-t, hogy a csapatunk feladta a túrát, az életerő-pontok elvileg csak délutánra fogytak volna el. Kényelmes tempóban, nézelődéssel 14:00-ra értük el a várost, ahol nem sokat időztünk, hanem kigyalogoltunk a szélére a vasúti és buszpályaudvarhoz. Épp akkor ment el a vonat. Busszal átmehettünk volna Sopronba is, de utánaszámolva kiderült, hogy a legjobban a szombathelyi IC-vel járunk, ami a Keletibe visz. Szombathelyen volt egy óránk, ezalatt körbesétáltuk a szocreál stílusú épületekkel terhelt belvárost, és éppen időben érkeztünk vissza a pályaudvarra.

A vonaton nem messze tőlünk az egyik Kishalálos csapat zajongott, pálinkát ittak és zenét is hallgattak. Jólesett volna egy kis pihenés hazafelé, ezért odaballagtam és megkértem őket, hogy legalább a zenét kapcsolják ki. Végül ebből az sült ki, hogy ottragadtam náluk egy órára, és megbeszéltük a túrát... :) Nekik többek között azért is sikerült a térkép megfejtése, mert az ő kategóriájuk könnyebb feladatot kapott, és a szervezők is segítettek nekik, próbáltak tippeket adni. Éjjel már majdnem feladták, mikor egyszer csak beugrott nekik, hogyan kell szerkeszteni a pontokat, de aztán idő előtt befejezték a túrát.

Epilógus

A szervezők még vasárnap éjjel írtak egy összefoglalót e-mailben, amiből kiderült, hogy a Kishalálos csapatok közül a legtöbb sikeresen teljesítette a túrát, mert könnyebb volt a feladatuk.

"Gyokeresen mas a kep a Nagyhalalban. Korabbi kifogasaikat megfogadva ok most a Kishalalnal szellemi es fizikai ertelemben is sokkal nehezebb feladatot kaptak. Bar az o terkepuk ugyanaz volt, mint a Kishalale, de a hozza adott utasitas es tablazat egeszen mas." A hosszabb időtartamon és több ponton felül, a teljesítéshez szükséges pontok a határ osztrák oldalán feküdtek, és nem szerepeltek az előre bejelöltek között, ráadásul ezek meghatározásához ki kellett menni a terepre és egyes pontok válaszaiból megszerezni a hiányzó információkat. Éjjel megjött a vihar és a hideg, csak három csapat tartott ki reggelig, de a végén csak egyetlenegynek sikerült pozitív Életerő-egyenleggel, sikeresen befejezni a Nagyhalált.

Ha a résztvevő csapatok fele-harmada teljesíti a versenyt, azt mondanám, hogy fair volt a kihívás, de így maga az eredmény mutatja, hogy a szervezők túlméretezték a Nagyhalál feladatát. Nekem nem vette el a kedvem, de ahhoz képest, hogy mentálisan mire készültem és mennyi pénzbe került az egész, egy szimpla "agyatlan" teljesítménytúrával jobban jártam volna. No de legalább lett egy jó kis családi vasárnapunk, kétszer is voltunk sétálni, délután meg "felugrottam" bringával a Kevélyekre és a Hármashatár-hegyre.

A verseny jóvoltából felfigyeltem a környék szépségére, könnyen lehet, hogy néhány hét múlva újra járunk erre...