Embedded Files
Post date: Nov 8, 2013 2:14:46 PM
Jó időt jósoltak a hétvégére, elhatároztuk tehát, hogy a nappal hosszát a lehető legjobban kihasználva szervezünk egy MTB túrát a Börzsönybe. Bár eleinte nagy csapatra számítottunk, a 7 órakor induló vonatra csak négyen szálltunk fel - összeállt az előző szombati pilisi társaság. Erre a túrára is a Trance-t vittem magammal, mert a pajtások is mind fullyval jöttek. A vonathoz menet a külvárost még sűrű, a ruhán is kicsapódó köd lepte. Kismaroson már tisztább volt az idő. A Csömöle-völgyben vezet a vidék egyik legszebb patak menti ösvénye, amin több gázló is található. Jó előjelnek tűnt, hogy ezen a részen nem volt nagy sár.
Kóspallagról kijövet hamar az Inóci-vágás elején találtuk magunkat, erre visz fel az országos kék jelzés a Börzsöny szívébe, a Nagy-Hideg-hegyre. Az út meredeken és könyörtelenül egyenesen vezet felfelé, ezt még egy vízmosás is nehezíti, mert a csapadékvíz akadálytalanul tud lefolyni az úton. (Vajon miért nem gondoskodtak a víz elvezetéséről?) Ahol az út megszelídül és kiszélesedik, már közel a NHH csúcsa a turistaházzal és a webkamerával, ami a sípályára és a házra néz. Ugyan az itteni étteremben az alpesi hüttéknek megfelelő magas árakat találunk, de cserébe már ingyenes WiFi is rendelkezésre áll, a hotspot neve "NHH_Kellemes_internetezest!" :) Én egy brassóit ettem. Fújt a szél, de ragyogó idő volt, érzésre 20'C körül.
A megérkezésről készült egy videó (mely egyben az első beágyazott videó ebben a blogban), mely egy GoPro kamerával lett rögzítve. A túrán még sok helyen készült felvétel; akit érdekel, írjon, és küldök linkeket.
Ekkor még csak fél tizenegy körül járt az idő. Terveink szerint innen legurultunk az északi oldalon a Hamuházig, hogy majd onnan kapaszkodjunk vissza újra a gerincre. Minden a legnagyobb rendben ment, épp békésen hasítottuk a bokáig érő avart, mikor váratlan esemény történt: eldurrant a belső a hátsó kerekemben. A szokatlan, virág formájú lyuk láttán nem fogtunk gyanút, a belső anyaghibájára gondoltunk. Zolinál volt tartalék belső, ezt beraktam a kerékbe, majd felfújtam a szokásos nyomásra. A kerék még az avarban feküdt, mikor egyszerre hatalmas csattanással elhasadt a külső gumi. Azt a magyarázatot találtuk, hogy a külsőt valami korábban kilyukasztotta vagy felszakította, a belső utat talált magának ezen a ponton, és mikor kidurrant, a külső gumi szövetét is szétszakította.
Ekkor már jócskán a hegy északi lejtőjén voltunk, vagy félórányi lefelé gurulás-száguldás után. Az első gondolatom az volt, hogy semmi gond, vállra veszem a bringát és egyedül visszasétálok a gerincre, majd Királyrétről levitetem magam a vonathoz, de kiderült, hogy jó esélyeink vannak a javításra. A szerszámos tasakban csak a jobb tartás érdekében hordok egy 10x15 cm-es, hajlékony műanyag lapot, ezt tettük a szakadás mögé a külsőbe. Zolinál akadtak megfelelő hosszúságú kábelkötegelők, amikkel átfogtuk a gumit, Sominál pedig volt nagyobb méretű folt is, amivel meg tudtam ragasztani a kevésbé reménytelen lyukat, miután beletömtem egy falevelet, hogy a belső két oldalát ne ragasszam egymáshoz. Mindössze 15-20 perc alatt egyben is volt a bringa. Attila rábeszélt, hogy jöjjek tovább velük. Eleinte óvatosan gurultam, de miután a javítás elég masszívnak bizonyult, már nem törődtem vele, hanem teljes bizalommal küldtem át a köves részeken is. Csaknem 30 kilométert mentem az így megjavított gumival! (több kép itt) A javítás a Redditen is nagy sikert aratott (bicycling subreddit), ahova természetesen szintén beküldtem a képeket.
A sors fintora, hogy az indulást követően 5 perc múlva Zoli kapott egy felütéses defektet, nekiállt javítani, mert a pótbelsője volt az, ami az én kerekemben szétcsattant... Két sikertelen ragasztás után én is tettem egy próbát, és a folt ez alkalommal rajta is maradt a lyukon. Míg ezen dolgoztunk, Attila az első villáját állítgatta az én pumpámmal és a Zolitól kapott jótanácsokkal. Végre-valahára megérkeztünk a völgy aljára, a Hamuház nevű pontra, ahonnan a kék kereszt jelzést követve visszakapaszkodtunk a Börzsöny gerincére, a Rakodó nevű, fakereszttel is jelzett csomóponthoz. Ez a jelzés egy megszűnt kisvasút nyomvonalán indul, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy végig ne tekerjek a síneken. Ez eleinte jól is ment, de egy helyen a beton talpfák közti hézagok olyan mélyek lettek, hogy megakadt a kerék, én pedig ahogy voltam, leborultam a töltésről. Megint odavertem a bordáimat és begyűjtöttem néhány kisebb jelentőségű zúzódást is. Sajnos a bringa is kapott, a sín elkapta a váz alsó részét, amin lett egy kis horpadás is. Ilyen az élet...
A Rakodóig feljutni kifejezetten kimerítő volt, jó erőnlétben kistányéron (24/36-os áttétellel) végig tekerhető marad az ösvény, de én az utolsó szakaszon már inkább toltam. Innen a köves és bringával kevéssé élvezetes, sok helyen gyaloglásra kényszerítő gerincúton megmásztuk a Csóványosig hátralevő szintet (hiszen egy hegység legmagasabb pontját illik érinteni, nem igaz?). Megnéztük a kilátó átalakítási munkálatait, de egyelőre még a kerítésen és a készülő beton alapon kívül semmit nem látni. Innen jött az eddigi küzdelemért járó jutalom. A Rakodóhoz a piros háromszög jelzésen suhantunk, ami ebben az időszakban különösen regényes élmény az út menti sziklaalakzatoknak és a mindent elborító avarnak köszönhetően. Itt már éreztem, hogy elfáradtam a tologatásban, de ahogy az ősi mondás tartja, "lefelé a ... is gurul". :)
A szövegben korábban kétszer is említett útkereszteződéstől, melyet a szóismétlés elkerülése végett most nem nevezek meg, lezúdultunk a Suta-berki nyiladék felé. Ez az Inóci-vágás méltó párja: a legtöbb helyen egyenes, jól belátható, ám kövekkel sűrűn borított, viszonylag széles csapás, amin 35-40 km/h átlagsebességet sem nehéz tartani, csak oda kell figyelni a kövekre és a hétvégén különösen gyakori kirándulócsoportokra. Ez volt a javított hátsó gumim utolsó, egyben legkeményebb próbatétele. A sok ráfékezés miatt a szakadás el is kezdett szétnyílni, de szerencsére így is kitartott Királyrétig (a fenti képet is ott készítettem). Még korán volt, és csak az aszfalton kellett legurulni a Dunáig, semmi sem siettetett minket, mégis jólesett felvenni egy élénkebb tempót, el is húztam a többiektől. Eleinte csak Attila csatlakozott hozzám, majd Kóspallagon beértek a többiek is, Kismarosig már szabályos bolyban, váltott vezetéssel tekertünk. Valami hétvégi majom beelőzött minket, mi pedig felzárkóztunk mögé, vezette is a vonatot pár kilométeren, talán fel se tűnt neki, hogy négyen utaznak a szélárnyékában. Jutalmul a vonatra 45 percet vártunk... Amint a Nap leszállt, az idő is hidegebbre fordult, ezért bent maradtunk a váróteremben, és megpróbáltunk nem elaludni. Budapesten a Nyugatiban még arra is vettük a fáradságot, hogy visszaváltsuk az odaúton nem érvényesített jegyeinket (kb. a vételár 75%-át kaptuk vissza).
Hazatekertem a sok patakátkelés miatt szárazra ázott, nyikorgó lánccal, a kerékpárt belöktem a helyére, ettem valami ételt, és máris mentem zuhanyozni, hogy a hazatérő családot már tisztán fogadhassam.
A túrán mindent egybevéve körülbelül 60 kilométert és 1700 m szintet küzdöttünk le. Sajnos utólag derült csak ki, hogy elhagytam a Stanley QuickSlide Sport késemet a hegyen.
Ez a kép megmagyarázza, miért ezt a címet adtam a bejegyzésnek...
Google Sites
Report abuse