Mire képes a kóla?

Post date: Sep 25, 2013 2:48:14 PM

A benne lévő foszforsav miatti extrém savas kémhatás miatt (pH >= 2,5) a kóla jól oldja az oxidokat is. Mivel a Surly vázat el szeretném adni, és a nyeregcső meg beleszorult, kipróbáltam, mire jutok ezzel. A vázat fejjel lefelé fordítva, a kulacstartó csavarok helyén, illetve a váz alján levő vízlevezető furaton át kb 50 ml friss Coca-Colát töltöttem a vázba egy orvosi fecskendővel, kicsit megmozgatva, hogy jobban átfolyjon, majd egy napra otthagytam. Egy régi, elrepedt szélű kiskádat tettem alá, hogy felfogjam a kifolyó löttyöt.

A vázból már korábban minden egyebet kiszereltem. Ma visszatettem a legócskább nyerget a nyeregcsőre, hogy legyen minél fogva mozgatni. Műhelysatu nincs kéznél. Első próbálkozásra, álló helyzetben semmi sem történt, a nyeregcső nem fordult el. Ezért az egészet fejtetőre állítottam és ráálltam a nyeregre, mert így ki lehetett használni a váz méreteiből adódó jóval nagyobb erőkart (ehhez a vázat kb 45 fokban előre kell dönteni). Az első rántásra rögtön reccsent egyet valami, ezt követően meg is lazult a két cső fala közti kapcsolat, és egy perccel később a nyeregcső kijött a vázból.

A képen is jól látszik (kattintásra nagy méret), hogy a kóla végig tudott szivárogni a cső mentén, illetve hogy a cső vázban levő teljes hosszában vékony rozsdaréteg alakult ki. Az a sárszerű bevonat a vas-oxid és a kóla elegye.

Egy ehhez hasonló (4130-as CrMo acélötvözet) masszív váznak ennyi rozsda meg se kottyan, de ahhoz elég, hogy a kötés csaknem mozdíthatatlan legyen.

Erre a feladatra más vegyületek is alkalmazhatók, sőt gyaníthatóan akár még a tiszta víz is segíthetett volna. Csak az nem annyira érdekes... :)

Tanulságok

- Egy szorosan illeszkedő nyeregcsövet mindenképpen zsírozni kell, különösen ha eltérő anyagú fémek találkoznak

- Amit már korábban is írtam: minden ilyen illesztést érdemes mondjuk évente egyszer bontani, különösen ha sok vizet, koszt kap a váz, VAGY felkészülni a hasonló problémákra

- Amiről már nem készült kép: hiába festett az alu nyeregcső, annak a felszíne is lekophat és oxidálódhat (különösen érdekes ez egy újonnan beépített nyeregcső esetében...)

- Merényi Dani írása, az Acélvázak korrózióvédelme kötelező olvasmány

- Akarsz-e ezután kólát inni? :)

RIP Surly Steamroller! Kényelmes kerékpár volt.