Kobarid 2012

Post date: May 7, 2012 9:48:24 AM

A múlt hétvégén Szlovéniában kerékpároztam az Alpinbike által szervezett négynapos mountain bike "táborban", melyet az olasz határhoz közel eső Kobarid volt a központja. Mivel az én stílusomban négy napról kb 20 oldalt lehetne írni, megpróbálom az eseményeket tematikusan összefoglalni.

Előzmények

Az Alpinbike tavaly tavasszal indult. MTB túrákat szerveznek elsősorban Magyarországon, melyeket néhány, idehaza egyedülálló ötlettel tettek még vonzóbbá. A Giant Europe egyik hazai forgalmazójaként megvettek néhány érdekesebb, javarészt teljesen rugózott modellt a cég kínálatából, melyeket alkalmanként 5000 Ft-ért el lehet vinni egy teszttekerésre. Az összegből 3000 Ft utólag levásárolható a boltban. Ehhez van egy "bodyscanning" rendszerük, amivel személyre szabottan be tudják állítani a kerékpárt. Készítettek egy olyan nyitott utánfutót, amivel egyszerre akár 20 bringát is könnyedén el lehet vinni. A túráknak és a cégnek is hamar híre ment, a beszámolók is nagyon lelkesek voltak.

Már néhány hónapja gondolkoztam azon, hogy elmegyek a szlovéniai útra. Sajnos az ismerősök közül senki nem tudott eljönni, így végül befizettem egyedül. Az út a kiutazással együtt 205 EUR volt, ebben benne van egy extrémsport-biztosítás díja is. A múlt héten az utolsó napokban kis híján lemondtam a túrát, mert összeszedtem valami megfázás-szerűséget. Utolsó este viszont már jól aludtam, reggel felkelve éreztem, hogy nincs különösebb bajom, ráadásul az idő is remek volt.

Kobarid (Caporetto)

A környéket, annak is elsősorban az olaszországi részét "velencei Szlovéniának" nevezik, mert a Velencei Köztársaság idejében ezt a nevet kapta, holott ennek a mai Szlovéniához akkor még nem volt köze, az ország később vívta ki önállóságát.

Az első világháborúban a hegység, illetve az Isonzo (Soča) folyó vonala jelentős hadszíntér volt a Monarchia és Olaszország között. Hemingway "Búcsú a fegyverektől" című regénye is itt játszódik. Az olaszok 25 évig uralták a területet, ezalatt a szlovének jelentős része az akkori Jugoszláviába menekült a fasiszta diktatúra elől. Kobaridban Mussolini egy messziről is jól látható emlékművet, sírboltot emelt az errefelé elesett olasz katonák emlékére (melyet érdekes módon idén egy magyar, hadisírokat gondozó csapat is megkoszorúzott). 1943-ban rövid időre a szlovén partizánok vették át az uralmat a területen, elüldözve az időközben letelepült olaszokat is, de a hamarosan bevonuló német csapatok a háború végéig megszállva tartották a vidéket.

Ma a vidéket a hegymászás, a rafting, a siklóernyőzés és más hegyi sportok kedvelői látogatják, bár a kis falvaknak nincs jelentős idegenforgalmi kapacitása. A szomszédos olaszországi rész a történelmi Friuli tartományhoz tartozik, melynek lakói még ma is beszélik az ősi latin eredetű friuli nyelvet.

Felszerelés

Kerékpár: Az előzetes tájékoztatón a szervezők azt hangoztatták, hogy nagyon jól jön a fully odakinn. Mivel volt hely, elvittem az elöl-hátul 120 mm-t mozgó Ghost AMR-t is. Erről végül is annyit, hogy csak egy nap mentem vele, és egyetlen szakasz volt csak, ahol ténylegesen előnyöm is volt belőle, egy sziklákkal teli erdei ösvény, de egy másik srác itt is gond nélkül lejött egy egyszerű 26"-os Cube Analoggal. A többi túrán jól elvoltam a Giant 29errel.

Talán még soha ennyi új cuccot nem vettem egyszerre, aminek most az az oka, hogy sok minden egyszerre "járt le", ment tönkre, illetve mostanában megint többet tekerek, mint pl tavaly ilyenkor. Megvettem a korábban említett új sisakot. A terep ismeretében mindkét bringámra vettem 2.35"-os külsőket, a vélemények alapján a Panaracer Rampage mellett döntöttem, ami Japánban készül. Hogy elég vizet tudjak vinni, vettem egy Osprey Manta hátizsákot, amiben gyárilag van egy 3 literes víztartály egy kivezetett csővel. Kellett már egy új nadrág is, mert a két darab, kb 10 éves Blacky nadrágok lassan megadják magukat. A szintén 10 éves, a szétesés határán járó "klasszikus" Crank Bros Egg Beater pedálomnak is megvettem az utódját, egy új Egg Beater 3 formájában.

Tulajdonképpen ha egybe pakoltam volna, az összes holmim elfért volna a nagy 60 literes hátizsákomban, mert hálózsákon és váltóruhán kívül nem sok mindent vittem. Enni csak a túrákra szánt zabszeleteket vittem, bízva abban, hogy a reggeli és a vacsora megoldható a kempingben és a településen.

1. nap: Utazás, Kobarid "kis kör"

Hajnalban találkoztunk a bolt előtt. Felpakolás után 5:30-kor indultunk, a buszban hatan ültünk, két embert még a Balatonnál kellett felvennünk. Fél óra múlva, az első emelkedőn szétnyílt a busz intercooleréhez vezető egyik cső, ami már eleve toldva lett... Ezzel egészen a Balatonig ment a küszködés, aztán ott egy szervizben a csőtoldat mindkét felére feltettek még egy-egy ABA bilincset. Kinn az autópályán sajnos megint "elpukkant" a cső. Ekkor a korábban említett ötletemet és a nálam levő műanyag kábelkötegelőket felhasználva a toldat két oldalán levő bilincseket egymáshoz rögzítették, ez a megoldás működött és az egész túra alatt kitartott.

Kobaridig keveset álltunk meg. Közben az autó belsejében eléggé befülledt a levegő, a végén már megváltás volt kimászni. Mivel Tasi Gáborék nem csak az Alpinbike kerékpártúrákat, hanem Airborne Club siklóernyős túráit is szervezik, kint egy másik csapat is összegyűlt, akik a jó idő reményében repülni érkeztek. A rutinosabb résztvevők eleve bringát is hoztak az ernyő mellett.

A Koren kempingben felvertük a sátrakat, és kipakolás, pihenés után elmentünk a kb 15 km-es ismerkedő körre a folyó mentén, fel a Kozjak-vízeséshez. Ezen a mintegy 15 km-es körön meg lehet tapasztalni, mennyire kövesek errefelé az ösvények. Indulás előtt annyira megfájdult a fejem, és olyan rosszul éreztem magam, hogy már-már el se mentem velük, de kb 1 óra tekerés után már semmi bajom sem volt.

A vacsorát későn, este 22:00 körül kezdtük keresni. Autóba ültünk, és átmentünk a szomszédos Idrsko faluba egy étterembe (talán a Jazbec volt az), ahol a főúr azt mondta, egy nagy társaság miatt legalább 1 óra a várakozás. Ennek megfelelően kb 23:00-kor jutottunk a vacsorához, azokat a szerencséseket kivéve, akik rendeltek levest. Éjfél után aludtunk el, a másnapi túra indulásáról nem volt értelme beszélni. :) Közben a közeli réten egy katonai sátorban nagy buli volt, nyomták a technót, aminek csak a rendőrök érkezése vetett véget úgy-ahogy.

2. nap: Kobariški Stol

Reggel hatkor felébredtem valami ricsajra, ami az előbb említett bulizóktól származott, és másfél órát mászkáltam, fényképeztem a kemping és a Soča körül, aztán visszafeküdtem még egy kis alvásra. Indulás előtt feltöltöttem a hátizsákhoz tartozó vadonatúj Nalgene víztartályt, ekkor derült ki, hogy gyárilag lyukas, szerintem a tasak hegesztése nem zár rendesen egy ponton. Kénytelen voltam a vizet félliteres palackokba tölteni.

Kényelmes, 11 órai indulással egy hosszú, de szinte végig tekerhető murvás erdészeti úton másztuk meg a Stol északi oldalát. Erre a túrára jöttek el a legtöbben, mert nem volt repülésre alkalmas idő. Az út legvégén van egy néhány száz méteres, meredek ösvény, amin csak feltolni vagy felcipelni lehet a kerékpárt, aztán innen megint lehet felfelé tekerni a hegy déli lejtőjén végigvezető dózerúton, amiről széles panoráma nyílik a környező hegyekre. A tényleges csúcsra (1673 m) nem mentünk fel, hanem a mászás jutalmául lezúztunk a Sedlo faluba vezető, durva zúzottkővel és hajtűkanyarokkal "nehezített" szerpentinen. Itt 45,5 km/h-t értem el, amiből látszik, hogy nem az a tipikus speed DH volt a lejtmenet. Ez volt az első alkalom az új Panaracer Rampage külsők alaposabb tesztelésére; nem vagyok elégedetlen velük, de kanyarstabilitásban többet vártam tőlük. A faluból már sajnos szinte végig aszfalton kellett gurulni 15 km-t, de legalább csak lefelé. Ez a környék egyik hátránya: ha legurulunk a nagy gerincekről, nem nagyon találni alternatív, "kertek alatti" útvonalat visszafelé terepen.

Kobaridban már mindenki a vacsorán járt az esze, de előbb még visszamentünk a kempingbe zuhanyozni, és gyalog sétáltunk fel a faluba. A Soča étteremben ettünk a főtéren, ahol a személyzet macedón, és kiváló olaszos pizzát sütnek. Egy pizza 4-7 euro. A pincérünk focirajongó volt, és rögtön elkezdte idézgetni a magyar csapatok neveit. Nagy pizza - velika: MTK, kis pizza - mala: Győr :)

Különösebb esti programot nem szerveztünk, 22:00-kor már aludtam. Ezúttal nem volt "üstdob" sem.

3. nap: Matajur - Olaszország

Erre a napra már csak négyen indultunk. Hogy ne kelljen sokat menni aszfalton, az egyik kisbusszal mentünk a 700 m magasságban fekvő Livek faluig, ahonnan széles dózerúton tekertünk fel az olasz határig, amit itt nem jelez semmi, csak egy kiskapu a kecskéknek. Az olasz oldalon egy füves ösvényben folytatódik az út, ami a csúcs közelében már nem tekerhető, a legutolsó szakaszon fel kell sétálni. Az egész egyben 1000 m szint, ami meglehetősen egyenletes, ezért a feltekerés sem kifejezetten megerőltető.

Az 1680 m magas csúcson épített kápolnánál pihenőt tartottunk, és a panorámában gyönyörködtünk, déli irányban az Adria is látszott. A csúcskövön üres volt a pecsételő láda, de később felfedeztük, hogy az egyik sziklán van egy fix pecsét is, csak tintát kellett rá kenni egy tollbetétből.

...folyt. köv.

Az erdőből Mezzana falunál bukkantunk ki. Ponteaccóból a főúton vagy 20 km-t tekertünk visszafelé Kobaridba, közben megálltunk egy kis lábáztatásra is a Natisone folyó partján. Mivel Kobaridba este 6 óra felé értünk, rögtön meg is álltunk a tegnapi étteremnél, és ezúttal is pizzát rendeltünk.

4. nap: Boka-vízesés, hazautazás

Utolsó nap már csak hárman maradtunk a tekerésre, mert a többiek repültek, Csaba pedig hajnalban hazautazott. Talán az egyik legérdekesebb ösvényen tekertünk felfelé a folyó mellett, ez Trnovo felett kezdődik, és sokat megy felfelé. Később az út a folyó partján folytatódik, áthalad a Log Čezsoški nevű kis falun, és egy hídnál éri el újra a vizet. Innen már jól látszik a szemközti hegy oldalában, egy sziklafalon lezúduló Boka-vízesés, amit kerékpárral felesleges megközelíteni, mert a terep csak gyalog járható. Visszafelé begyűjtöttem az egész túra egyetlen defektjét, felütöttem a hátsó kerekemet. Dani adott egy 26"-os belsőt, amit különösebb probléma nélkül sikerült berakni a 29"-os kerékbe.

Visszafelé útba ejtettük a Kozjak-vízesést is, így arról is tudtam fotókat készíteni. Ezután már pakoltunk is, valamivel 16 óra után indultunk, Budapestre az út körülbelül 7 órát vett igénybe néhány rövidebb pihenővel, végül éjfél előtt értem haza. Mivel este utaztunk, az autó sem melegedett fel, kevésbé volt fárasztó az utazás.

Tanulságok

Aki ügyes, végig tud menni egy merevvázas bringával is - egy-egy túra legfeljebb 50 km - de fel kell készülni arra, hogy itthon legfeljebb a Kevélyen található köves terep van mindenfelé.

A szervezők javaslatait érdemes betartani a túrával kapcsolatban, tehát a 3 l víz, illetve a naptej használata valóban nagyon fontos.

További képek is megtekinthetők, két részben sikerült feltölteni az imgurra.