Dobogókő

Post date: Nov 23, 2011 4:41:21 PM

Reggel tervemnek megfelelően elmentem tekerni, és hogy edzés jellege legyen a dolognak, a Dobogókőt céloztam meg a Gianttel. Az infók szerint -5'C várt fenn, ezért a szokottnál jobban öltöztem fel (SubZero, mez és téli bringás dzseki), csak a kamáslit felejtettem otthon. 7:30-kor indultam, amikor már szép világos volt. Most megjegyeztem, hogy az indulás előtt kb 45 percre volt szükségem a készülődésre (öltözés, pumpálás, reggeli, pakolás).

A bringautat az északi vasúti hídnál elhagyva Pomázig erős közúti forgalmat tapasztaltam, de ez reggel 8-kor nem meglepő. Egészen a Pilisig semmi érdekes nem is történt. Az első emelkedőn lehúztam a cipzárat, de feljebb már hidegebb volt, ott már nem izzadtam annyira. A hegyen nyirkos, párás hideg volt, Pilisszentkereszt felett az erdőt vastag zúzmara borította, Dobogókő környékén sűrű köd volt. Fenn a gerincen még eltekertem a sípályáig, amin még nincs hó, de ezt a szakaszt nem mértem. A Matyi büfé nem volt nyitva, pedig jól esett volna egy forró kakaó vagy kávé.

Sikerült 2 órán belül felérnem (1:53:32), de mivel keveset reggeliztem, a visszaútra kevesebb energiám maradt (=a végén kb minden tartalékomat elhasználtam :-), ezért a menetsebességem 22-25 km/h-ra csökkent. Áprilisban 4 perccel jobbat mentem a teljes távon - igaz, akkor nem sebességmérővel mértem. Az összes ruharabom csuromvizes lett a felgyülemlett párától és izzadságtól. Sál helyett a héten már az új Columbia polár nyakmelegítőt használom (Hervis, 2000 Ft). Érdekes módon egész úton, de még lefelé sem fáztam.

Nettó menetidő: 3:12'47

Táv: 73,59 km

Átlagsebesség: 22,9 km/h

Maximális sebesség: 61,5 km/h (Pilisszentkereszt, főutca)

A többi kép megtekinthető a szokott helyen.