Duna Maraton 2013
Post date: Aug 13, 2013 4:37:31 PM
A Duna Maraton már 15 éve, MTB pályafutásom kezdetén is nagy csemegének számított, de engem mindig távol tartott a beszámolókban felbukkanó "versenyhangulat", akkortájt még egyébként sem indultam hasonló rendezvényeken. Idén más a helyzet, a TopMaraton sorozat részeként erre is neveztünk a kollégákkal. FLaci lelkesen reagált arra az ötletre, hogy nézzük meg magunknak a terepet, így a verseny előtti szerdán már kora reggel Visegrádon pakoltuk ki a bringákat az autóból. A terv a kis táv (30 km) végigjárása volt, de végül vagy 40 km jött össze, amin csak néhány szakaszon találtuk el a végleges útvonalat. Csodálatos volt kora reggel kint lenni az erdőben, jutalmul összefutottunk egy vaddisznócsaláddal is - a kicsik teljesen tanácstalanok voltak, hogyan meneküljenek előlünk. Nagyon sok volt a szúnyog, még a napon is. Mikor visszaértünk a kocsihoz, díszes társaság indult éppen a hegyre: Buruczki Szilárd, az Alpinbike-os Temesi Victor és két másik bringás.
Szombaton levittem a családot a Balatonra (erről később), és még aznap este visszajöttem Budapestre, hogy reggel legyen elég időm az indulásra. Nem aludtam sokat, reggelizni se volt nagy kedvem. Mivel az útvonal előzetes tanulmányozása során úgy tűnt, hogy lesznek köves részek, biztos, ami biztos alapon a "tank" 2,35"-os Panaracer külsőket tettem fel a 2,00"-osak helyett.
Hazulról 40 perc alatt kiértem Visegrádra, a kocsit a hegyen parkoltam le, majd összeraktam a bringát. Bevonultam a futballpálya mellett kialakított "depó" étkeztetősátrába, mert kinn már tűzött a nap, és megettem egy MaBaker zabszeletet, míg Lacira vártam. Kis bemelegítés, kollégák üdvözlése, pár fotó a rajtnál, majd irány a középtáv rajtzónája. Itt már muszáj volt a kulacsból önteni a vizet a fejemre.
A rajt szokás szerint nem volt túl kapkodós onnan hátulról, ahonnan indultam - érdekes, úgy tűnik, mindenkinek ugyanazt a rajtidőt adták (nem a kapun áthaladás időpontját), de mindegy...
Szakaszokra bontottam a maratont, hogy könnyebb legyen összefoglalni.
Visegrád - Nagy-Villám
Várakozás... Tűző nap... Rajt! Visegrádi mellékutca, mezőny, laza tempó, majd a Budapesti kapu előtt fel a macskaköves emelkedőn a Salamon-toronyhoz. Hű, de sokan lettünk... Helyenként már-már egy helyben kellett állni, úgy belassult a tömeg, de ezen a szűk szakaszon átérve már lehetett előzgetni. Az árnyékos erdőből kiérve kegyetlen meleg lett az aszfaltos szerpentinen fel egészen a Nagy-Villámra, nem is esett jól. Már itt is jött szembe autó, ami meglepő egy szervezett eseményen. Feljutottunk, és jöhetett ismét az erdő.
Nagy-Villám - Pap-rét - Pilisszentlászló
A nagy napsütés után kicsit tapogatózni kellett az árnyas erdei úton, ami ráadásul lejtett, aki akart, itt aztán előzhetett. Jöttek is hamar a kistávosok éllovasai, akik mindössze 15 perccel utánunk lettek eleresztve. Hogy, hogy nem, a kulacstartóm váratlanul elkezdett zörögni, meg kellett állnom, hogy meghúzzam a 2 csavart, amik ráadásul a gyári titán Giant csavarok, nem szívesen hagytam volna őket az erdőben. Közben igencsak össze kellett húznom magam az út szélén, mert folyamatosan jöttek a többiek...
Szerencsére a szó szerint egynyomos részt elkerültük, kanyarogtunk tovább a dózerúton, míg egyszer csak ki nem bukkantunk az erdőből Pap-rét előtt. Az erdészháztól Szentlászló felé volt még egy kaptató, innen pedig egy hosszabb, de szűk erdei lejtő és a végén egy "Vigyázz! Köves!" kanyar után érkeztünk a faluba, majd a hegyoldalban fekvő Kis Rigó étteremhez (11:40). Ez volt az első frissítőpont, ahol nem csak vizet és izotóniás italt, de sört is kínálgattak a lelkes szervezők. Nekem megfelelt az izo, végül a kulacsba is az került. Bíró Ádám, aki szinte minden bringás rendezvényen ott van a mikrofonnál, ezen a helyen "biztatta" az embereket egész nap.
Tudtam, hogy az első kerekem lassú defektes, de egész idáig nem okozott gondot, hogy 1 barra leeresztett, felfelé csak jobban tapad... Itt találtam egy műhelypumpát, és hamarosan a gazdája is előkerült, aki sajátkezűleg fújta 2,5 barra a gumit.
Pilisszentlászló - Sikáros - Dobogókő
A Kis Rigótól aszfalton gurultunk le a Sikároshoz, ezen a szakaszon megelőztem néhány országútist is. A völgybe érve nyomban a terepre kerültünk, és innen megkezdődött a mindegy egy teljes órán át tartó kapaszkodás Dobogókő felé. Egy lejtő volt csak közben, a Pilisszentkeresztre vezető Tetves út - ez egy kijárt, vízmosásszerű keskeny lejtő, amin hatalmas kövek nehezítik a haladást. Ezeket a köveket a maraton előtt gondos kezek félrepakolták az út bal oldalára! A hosszadalmas kapaszkodás vége felé éreztem, hogy hiányzik az edzettség, de ennek ellenére az összes szakaszt keréken teljesítettem, bár a meredekebb helyeken gyalog még gyorsabb lettem volna. Mire felértünk a déli oldalon levő frissítőhöz, rendesen elfáradtam (13:00). Ahogy nézelődtem, pihentem, az egyik srác sisakján észrevettem egy Sony kamerát, és odaléptem hozzá, hogy érdeklődjek rőla. Mikor levette a szemüveget, kiderült, hogy egy hosszú évek óta nem látott MTB levelezőlistás ismerőssel, Kornéllal állok szemben. Merida helyett most már egy Specialized FSR-en teker, és továbbra is foglalkozik tájkerékpározással. Egyértelmű volt, hogy együtt megyünk tovább.
Dobogókő - Pilisszentlászló
Jöhetett az első érdekesebb lejtő a piros háromszög jelszésen. Volt, aki még itt is állva hagyott minket, de azért ügyesen legurultunk mi is. Innen egy hosszabb aszfaltos szakasz következett, de mielőtt elkényelmesedtünk volna, visszavittek minket az erdőbe, lehetett mászni felfelé. Vissza Pilisszentlászlóra megint betértünk a Kis Rigóhoz, most se ittam sört, viszont nem is ácsorogtunk itt sokat, mert fogytán volt az időnk. Szentlászló után az egyik réten magam mögött hagytam Kornélt. Nem sokkal azután újabb ismerős, Héfi előzött meg és biztatott, hogy kövessem, de ehhez már túlságosan ki voltam pukkadva. Örültem neki, hogy Pap-rétre sikerült visszaküzdenem magam - a parkolótól átvezető aszfaltos emelkedőn olyan áttételben tekertem, amit csak az erdőben szoktam használni.
Pilisszentlászló - Visegrád
Valahogy úgy emlékeztem, hogy innen a java már csak lejtő lesz. Hát ez nagyjából igaz is volt, de minden emelkedőért meg kellett szenvednem - a legkellemetlenebb a vége volt a Nagy-Villám előtt: kimászni a tisztás szélére, tenni egy panorámakört a Fekete-hegyen, majd még jutalomképpen felkaptatni a kilátóhoz. Nem röstellem bevallani, itt már a pokolba kívántam az egészet. Még az volt a szerencse, hogy innen már tényleg szinte csak lefelé kellett zúzni, ami visszaadta a lelkesedésemet: az étterem alól le a sípályán, pár kanyarral a kerítés mentén a macskaköves útig, amin már csak... Hoppá, és nem lehet legurulni egyenesen! A végső trükk az volt, hogy itt egy fa rámpán le kellett gurulni a falon kívülre, majd vissza belülre. Gyanítom, ez a szakasz a lassító szerepét töltötte be, nehogy mindenki 60-nal zúduljon le a faluba.
A cél előtt ki kellett menni a partra, végig a bringaúton (mekkora alázás!!!), majd egy töltés tetején, és a látványos befutót kizárva, a célkapu előtt egy rövid kanyarral visszafordulni.
5:35 alatt teljesítettem a 71 km-es távot, ami az összetett 319. helynek felel meg - a 409 sikeres teljesítő tekintetében ez igencsak a mezőny vége, de ennyi rákészüléssel elégedett lehetek. Nem hajtottam ki magam, ebben a kimerültség is megakadályozott. Jövőre mindenképpen szeretnék indulni, mert meggyőződtem róla, hogy ez a maraton a szintek miatt komoly kihívást jelent, ugyanakkor nagyon élvezetes is - különösen most, hogy az egész a fejemben is megvan már.
A szervezésre sok panasz nem lehetett, az egyetlen komolyabb negatív élmény az volt, hogy a profik rengeteg energiagél, táplálékkiegészítő csomagolását elszórták az erdőben.