Pilis-Visegrádi classic

Post date: Oct 29, 2013 5:27:38 PM

Gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a tényleges Pilis csak a Pomáz-Esztergom műúttól nyugatra fekvő, nagyjából a 10-es útig terjedő mészkőhegység. A Duna által megkerült vulkanikus tömb a Visegrádi-hegység, melynek a Dobogókő a legmagasabb pontja, bár a korábbi években erre is gyakran nagyvonalúan Pilisként hivatkoztunk.

Szombaton a szokásos mountain bike társaság már 9-kor indult a Városmajorból. Én akkor még el voltam foglalva a gyerekekkel, akik éppen nem bírtak magukkal. 10 óra körül felpakoltam a családot a buszra, ezt a napot a nagyszülőkkel töltötték, én meg visszatértem a lakásba készülődni. Hogy legyen esélyem a többiekkel találkozni, a lehető legrövidebb úton vettem célba a hegység közepét. Délelőtt is ködös, borongós idő volt, mikor átkeltem az újpesti hídon. Javában épül az esztergomi vasútvonal új töltése. A Bécsi út felől felmentem Pilisborosjenőre, majd innen már terepen: Kevélyek alja, Hosszú-hegy, Pilisszentkeresztről a zöldön a Két-bükkfa-nyeregbe, majd aszfalton Dobogókőre. A Hosszú-hegyen lovasokkal találkoztam. Épp mielőtt felértem volna (12:30 körül ), jött a telefon, hogy a többiek Pilisszentkereszten ülnek a cukrászdában. Kevesebb mint 15 perc múlva csatlakoztam hozzájuk, hiszen csak meg kellett fordulni és leszáguldani a faluba.

A sütemények elfogyasztása után a piros jelzés és a Fagyoskatona felől támadtuk meg a hegyet, aminek különösen az aszfalt előtti része érdekes a meredekség miatt, de fel lehet tekerni. Fenn Dobogókőn a Matyi büfénél ettünk, majd a Szer-kövek felé a sárga jelzésen ereszkedtünk le a Lukács-árokba. Annak ellenére, hogy már mindent avar borított, nem okozott különösebb gondot a haladás, sárral is csak elvétve, a mélyebben fekvő szakaszokon találkoztunk. A Szőke-forrás völgyéből a dózerúton szép kényelmesen feltekertünk a Király-kúti-nyeregbe. Közben megérkezett a napsütés is. Innen egy kis aszfalton száguldás következett egészen a szentendrei lőtérig, ahonnan felkapaszkodtunk a mintegy 250 m magasabban fekvő Lajos-forrásig. Itt pihentünk néhány percet, és természetesen vizet is vettünk (nemrég olvastam, hogy a forrás vízminősége rendszeres ellenőrzés alatt áll).

Amiért egyáltalán megérte felkapaszkodni ide, az nem csak a forrásvíz volt, hanem a Csikóvárig vezető, egynyomos P+ ösvény is, amely csaknem 300 métert ereszkedik a pomázi országútig. Hazafelé, hogy ne a Duna-part felé kelljen kerülni, még felmásztunk a csobánkai gerincig, ahonnan a Kevély alatti földúton, majd az ürömi hegyen át, Csillaghegy felé mentünk tovább. A közelben volt egy "megjegyzett", különösen jó termésű almafa is, ami egy teljesen elhagyatott telken áll, de senki nem szedi le - mi szüreteltünk pár kilót. A kerítés mellett néhány öreg szőlőtőkén találtunk pár finom szemet.

A sötétedés a Dunánál ért. Mire megérkezett a családom, még aludni is tudtam egyet.

Körülbelül 90-100 km és ehhez 2400 m szintemelkedés fért bele a napba.

Néhány kép is készült (a Redditen lett megosztva, ezért vannak angolul a feliratok).