Riva maraton

Post date: May 27, 2014 9:24:07 PM

Május elsején kiautóztam Olaszországba, a Garda-tóhoz (880 km), hogy részt vegyek a Riva MTB fesztiválon (tulajdonképpen egy kiállítás bringás programokkal egybekötve), és induljak a "Rocky Mountain BIKE Marathon powered by Vaude", azaz a Riva maraton nagy távján. Mivel Magyarországon kívül még nem voltam hasonló rendezvényen, a cél a tapasztalatszerzés és a maraton szintidőn belüli teljesítése volt. Ezt a bulit egy német cég, a Ley Events szervezi és a BIKE magazin támogatja, emiatt kiemelkedően magas a német és osztrák résztvevők aránya. A maraton fő szponzora a kanadai Rocky Mountain bringagyártó cég.

Május elsején ne utazzunk, mert egész Európának szabadnapja van aznap :) Emiatt az odautamat több helyen forgalmi dugók lassították. Estére értem oda a barátságos kis kempingbe, ahová előzetesen bejelentkeztem. A sátrat pár nappal előtte vettem meg, ugyanis évekkel ezelőtt ellopták az előzőt. Egy 3 személyes, egy bejáratos Hannah lett a nyertes. Mire bemásztam és elhelyezkedtem, már csak aludni volt kedvem. Éjjel, majd reggel is kitartó esőre ébredtem, egészen kora estig el sem állt, úgyhogy lényegében egész nap aludtam. Azért este már eléggé eluntam magam, autóba ültem és leautóztam a 10 kilométerre levő tóhoz. Mivel az eső is elállt közben, visszamentem a sátorhoz és bringával is bejártam az utat, hogy másnap reggel már ne érjen meglepetés. Megnéztem az expót is, ettem egy tál tésztát a pasta partyn, aztán visszatekertem a kempingbe. A menetkész bringát éjjelre kinn hagytam a mosdóépület teteje alatt, hogy ne kelljen összerakni, csak az első kereket zártam hozzá a vázhoz. Elalvás előtt a telefont és a GPS-t is beállítottam ébresztésre: 8 órakor volt a rajt. Ennyi volt a péntek, a pihenőnap!

6-kor kelve a reggelizés, pakolás, miegyéb miatt is csak hétkor indultam el, fél óra alatt értem le a rajthoz, ahol a külső réteget (széldzseki, kamásli, nadrág) betömtem a hátizsákomba, és beálltam várakozni a többi induló közé. Jó idő ígérkezett (ezúton is köszi a sok fals baromságért a meteorológiai előrejelzéseknek).

A "Ronda Grande" nevű 75 km-es távon indultam, amin a szintemelkedés 2822 méter. A tó 80 m magasan van, innen több 1000 m feletti csúcs beiktatásával sok-sok emelkedőt kellett leküzdeni, és természetszerűleg ugyanezt lefelé is meg kellett tenni! A szervezők kitettek magukért, ugyanis a maraton valóban teljesíthető volt: szinte minden emelkedő többé-kevésbé szilárd burkolatú úton haladt (aszfalt, beton vagy erdészeti út), lefelé az egynyomos ösvények, turistautak domináltak. Nehezen tudnék beszámolni egy ilyen hosszú versenyről, így csak pár szóban - a szint valóban sok és az emelkedők elsősorban jóval hosszabbak, de meredekebbek is a hazaiaknál. Igen gyakran előfordulhat a magnéziumhiány okozta izomgörcs, erre és a hidratációra különösen kell figyelni. Technikailag semmi különös, még a sár sem tette igazán próbára a tudásunkat, tehát ha valaki menne, annak minél könnyebb bringát javaslok, karbon hardtail lenne az ideális. Kicsit több mint 7 óra alatt értem célba, amiből a GPS szerint 40 perc volt az állásidő.

Hogy ne kelljen sorban állni, inkább pár kulacsnyi vízzel mostam le a sár nagyját a bringáról a mosdóknál.

A cél körül lézengve találkoztam a BIKE egyik riporterével, akiket érdekelte a kamerámmal felvett anyag, így nemsokára izzadtan, sarasan a stúdióban ültem a videotechnikus mellett, aki áttöltötte egy Macbookra a felvételeket, amiket még nekem sem volt módom megnézni. Szerintem nem lehetett túl érdekes egyik sem, mert nem láttam viszont belőlük semmit az összeállításban. Jutalmul még ettem egy igazi pizzát, aztán este visszatekertem a hegyre, így aznapra garantáltan meglett a 3000+ méter szint. A szálláson rendesen lemostam és elpakoltam a bringát az autóba, jó volt, szép volt, de elég volt. :)

Vasárnap inkább gyalog mentem Rivába, hogy másfajta testmozgást is végezzek, illetve ne a bringa lelakatolása legyen a legnagyobb gondom. Egész nap a környéken, illetve a kiállításon nézelődtem, olyan meleg volt, hogy figyelnem kellett a napszúrásra is. Megnéztem a Lago di Loppiót, ez egy érdekes ártéri tó. Egy szupermarketben csodálatos ebédet vásároltam, ami vacsorára is elég volt. Bagett, saláta, snackkolbász, gyúrt sajt.

Magyarokkal először a kiállításon találkoztam, viszont utólag kiderült, hogy egyikük egy hazai szervezet elnöke. :) Az extrém távot idén is teljesítette egy magyar, illetve az én mezőnyömben is volt egy szegedi csapat, akik egy defekt miatt lemaradtak rólam. Olaszul sajnos nem sok újat tanultam, pedig gyakran hallgattam a rádiót is.

Hétfőre virradó éjjel nem aludtam jól, de legalább nem esett. Már alig vártam a hajnalt, felkelvén kipakoltam a sátrat, majd félórás munkával letörölgettem róla a harmatot papírtörülközővel. (Itthon a biztonság kedvéért még egy napot lógott a szobában, hogy jól kiszáradjon.) 7 körül már a sztrádán suhantam Verona felé. Háborítatlan utam volt hazafelé, 110-120 km/h átlaggal a kocsi alig fogyasztott többet 6 liternél.

Ha valakit érdekel, itt találja a részletes jegyzeteimet.

Célomat, hogy teljesítsem a távot, sikeresen elértem. Ahhoz túl fárasztó és költséges az utazás, hogy ezt még egyszer ilyen formában vállaljam.