Budaörs éjjel

Post date: Mar 23, 2012 9:27:00 PM

Munka után négyen találkoztunk a Városmajor mellett. A Hűvösvölgy felől feltekertünk a Nagy-Hárs-hegyre (S), onnan a Szépjuhászné érintésével a meredek piros jelzésen másztunk fel a János-hegyre. Itt egy rövid szakaszon kerékpárt cseréltünk, én mentem a Giant Anthemmel, Bazsi a Ghost AMR-rel, amit direkt az ő kedvéért hoztam el. Sajnos másféle rendszert használunk, és az egyik pedált nem tudtuk kihajtani, ezért végül belépés nélkül tekertünk, ami a kicsi pedálfelület miatt bizonytalan érzés. Ennyi idő alatt azért valami fogalmat lehetett nyerni a két bringa közti különbségről.

A turistaúton kirándulókkal is találkoztunk, idősebb emberek csoportja gyalogolt felfelé, menet közben megegyeztünk, hogy kölcsönösen nem cserélnénk egymással. :) A legtetején a sok lépcső miatt kicsit nehézkes a haladás, de odafigyelve végig fel lehet tekerni. Mivel eleve későn értünk az erdőbe, innen már végképp csak lámpával lehetett haladni.

A János-hegy alatt vizet vettünk, a kék kör jelzésen indultunk, aztán a kisvasút és az aszfalt közötti jelöletlen ösvényen mentünk tovább Normafa felé az utat követve, itt pedig lekanyarodtunk Csillebérc és az egykori MTB világkupa-pálya felé. Figyelni kellett, mert hol egy gödör bukkant fel ez út közepén, hol szikla lógott be térdmagasságban. A tábor mögött legurultunk a KFKI-ig, és az atomreaktort megkerülve, a buszvégállomástól indultunk tovább Budaörs felé, a sárga kör jelzésen (a végállomásnál is van működő kút). A Magas-Frank-hegyen a jelzés eleinte szintben megy, innen a piroson futottunk be a piktortégla-üregekhez, amiket sajnos éjszaka nem nagyon lehetett látni. A jelzés Budaörs felőli vége egy szűk, kijárt, gyors ösvény, ahol figyelni kell, mert helyenként a hátizsák is fennakadhat a közeli bokrok ágain. Nerrort így is berántotta valami a bokorba :)

A Hegyfok utca alatt egy zsákutca végéről elérhető kis csúcsról kilátás nyílik Budaörsre. Sajnos a Galaxy Ace nem éjjeli fotózásra van kitalálva, a gyönyörű esti fények sem érvényesülnek a képen, ami amúgy is bemozdult. De legalább a többiekről készült egy sejtelmes kép. :)

A Puttony (Putty :D) utca - Mandula utcai árok kikerülése után ismét felfelé tekertünk a innen S+-en a Meggy és Csalogány utcán, de a Ló-hegy megkerülése után eldöntöttük, hogy ennyi elég volt, visszagurulunk a településre ennivalót venni, aztán megyünk haza. Ismét S jelzés, Felsőszállás utca - Meggy utca, Odvashegy út, innen a P+-en értünk a bolthoz. A vásárolt ennivalót a bolt előtt fogyasztottuk el.

Hazaút: Bányász utca/Törökbálinti út főúttal párhuzamosan, Budán a Gazdagréti úton le az Osztapenko felé (itt mentünk 55 km/h-val), autópálya alatt, Kelenföldi pályaudvar aluljáró, Lágymányosi híd.

Adatok egy Garmin Edge 800-ból, az én útvonalam legalább 10 km-rel hosszabb volt:

Táv: 42 km

Nettó idő: 2:44:19

Átlag: 15,45 km/h

Szint: 848 m

Átlaghőmérséklet: 10,9 'C

Pár szóban a Ghostról: Az egész kerékpár továbbra is kicsinek (pontosabban rövidnek) tűnik nekem, illetve a felfelé haladást kicsit nehézkesnek érzem, kivéve természetesen azokat a helyeket, ahol éppen a hátsó rugózás segít a kerék talajon maradásában. Tegnap a hátsó rugóstagot 200 psi-re fújtam, így kevésbé pogózik, viszont úgy tűnik, a teljes utat nem mozogja ki. Érzésre semmi probléma nem volt vele, sőt sajnos a Giant 29eremen ugyanezek az XT fékek meg sem közelítik azt a precíz és megbízható működést, mint a Ghoston. A Schwalbe Racing Ralph külsőktől nem voltam elragadtatva, mert oldalirányban kissé instabilak voltak, például murván, nagy sebességnél kicsit tolták kifelé magukat a kanyarból.