szinte mániákusan megint a

csillagok a hold az éjszaka jut eszébe

még a feketéről is

most például instant álmot kavargat

a kávés csészéjében amiből a

mokkás kanál úgy áll ki

mint mellkasból a kés

lehet vért iszik

fut át az agyán

még az is lehet hogy ő öli meg

idő előtt azokat a szép pillanatokat

amit eddig féltve őrzött képzeletében

parányit megbillenti a csészét

csak épp annyira hogy a

karima alatti éjszakában

visszatükröződő arcvonásai

elmosódjanak

ahogy ismerősei tudatából fog

az emléke

majd kihörpinti egy szuszra az álmokat

többé már úgysem kellenek

2020.07.03.

Bara Anna